A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Régészet - Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai ’magyar őshaza’ néhány kérdése

Makkay János Egyelőre nem ismerek sem kényszerítő, sem megengedő komoly régészeti adatot ahhoz, hogy a proto-ugorok elválását (és azzal együtt az ősmagyarok dél felé húzódását) a Kr. e. első évezred elejére vagy közepére keltezzük.

50 Más kérdés, hogy szintén egyelőre ismeretlen időben (Kr. e. 1000 és 500 között, 500 és 0 között, 0 és Kr. u. 500 között, nagy valószínűséggel Kr. u. 500 után), de biztosan indoiráni eredetű szokások a tőlük távoli (nyugaton és északon élő) voguloknál, illetve az északi osztjákoknál (KEREZSI 1988. 145.) - akik talán soha nem is voltak közvetlen érintkezésben indoiráni-iráni nyelvű népekkel - milyen erősen hatottak az ottani népszokásokra. Mennyivel erősebben nyilvánultak volna meg hasonló iráni hatások a sztyeppre állítólag a Kr. e. I. évezred első felében leköltöző ősmagyárokra!? Olyannyira, hogy ezer - vagy még több - esztendő alatt az iráni nyelvű tömegek akár asszimilálhatták is volna az északról levándorló-lehúzódó ősmagyarokat. Azonban várhatja-e valaki egyáltalában, hogy az indoiráni-iráni területek kellős közepére a Tobol partjairól állítólag levándorló ősmagyarok évezredekig meg tudták őrizni etnikus specifikumaikat és nyelvüket? Az előbbieket ugyanis -jól tudjuk (embertani alkatukkal együtt) - örökre elvesztették. Nyelvüket viszont nem? A megoldást nem az ősmagyarok rendkívüli nyelvmegőrző képességében (és más etnikus specifikumaikat gyorsan elvesztő különös sajátságaiban) látom, hanem az akkoriban iráni eredetű vonásait még következetesen őrző sztyeppe területén töltött, legalább másfél évezrednyi ősmagyar vándorlási idő kiiktatásában vagy drasztikus lerövidítésében. Ez a feltevés ugyan még nem végzetes érv a nyugat-szibériai ősmagyar őshaza feltevése ellen, csak valamelyes érvanyag lehet a hosszú sztyeppéi vándorlás etnikumot-vesztő, de nyelvet őrző rekonstrukciója ellen. A hosszú-hipotézis remélhető bukása persze magával ránthat más feltevéseket is. Például: szláv jövevényszavaink korai rétege olyan növényekre, füvekre, madarakra, halakra, rovarokra is vonatkozott, amelyek honosak voltak a Kárpát-medencében, de aligha lehettek jellemzőek a magyarság feltett nyugat-ázsiai őshazájára (TÓTH 1989. 127-128., RICHARDS 2003. 93.). Másrészt viszont a másfél évezredig vándorló ősmagyar törzsek szívósan őrzik ugyan a Nyugat-Szibériának erdős sztyeppéjén kialakult nyelvüket, de közben az európai sztyeppén és az Alföldön elvesztették az erre - a keleti (kazak) sztyeppére-erdős sztyeppére vonatkozó - korai környezeti szókincsük egy jelentős részét? Vagy egy másik összefüggésben írta Moór Elemér: „A magyar nyelvben meglévő finnugor eredetű fanevek világosan tanúskodnak arról, hogy a magyarság erdős vidékről erdős vidékre költözött és huzamosabb időt a steppén nem töltött, mert ebben az esetben ezek a fanevek kivesztek volna a nyelvből." (MOÓR 1933. 17.) A kérdésben (annyi félrevezető fa-teória és hal-teória után) most tényleg felelősséggel kellene nyilatkozniuk a társtudományok botanikus és zoológus tudósainak. Hiszen döntő lenne a szavuk: ennyire különbözne a kazak, a levédiai és az etelközi sztyeppe akkori állat- és növényvilága az alföldi félsztyeppe hajdani állatés növényvilágától? Ennyire eltértek volna egymástól vadjaik-halaik-madaraik, rovarjaik, virágaik, hogy a Duna-Tisza táján rögvest el kellett felednünk őket?

51 És egy szintén keletről, a legnyugatibb tajga és erdős sztyeppe vidékéről származó - idegen fajtákra vonatkozó?; rokon? - szláv terminológiát kellett 50 V. Kerezsi szerint az indoiráni hatásokra kialakult, lóval kapcsolatos áldozati szokásokat - a vogulok és osztjákok közötti elterjedésük alapján - az obi-ugorok elődei a bronzkor óta gyakorolták: KEREZSI 1988. 145. Keltezése nem zárható ki teljesen, de nem bizonyítható. 51 És átvettek volna olyan 'szláv' szókincset, amelyet a magyarok előtt évtizedekkel vagy egyetlen évszázaddal korábban idevándorló szlávok hoztak magukkal az ősi finnugor tajgából és az évszázadok óta finnugoroktól lakott erdős sztyeppéról, illetve vettek volna át a Balkánon. Mint például topolya, bodza, bodzfa, jegenye, juhar, lucfenyő: ahogyan a valamely szlávból korán átvett szavaink mutatják (MTESz II: 797., valamint III: 941-942.). Hát...? Magyarázat kellene erre, olyanféle pl., hogy miért vettük át az utca szót a szlávból, amikor ott volt az út (1055) szavunk, ősi örökség az uráli korból (MTESz 111:1038., ill. 1040.). Hát azért, mert az út a mai országútnak felelt meg (inde ... adcaftelic ... feheruuaru rea meneh hodu utu red), viszont egyáltalában nem volt - vagy azóta kiveszett? - egy olyan ősi szavunk, amely az épített környezetben, a településen lévő utcát jelentette. Jellegzetes esete a civilizációs szóátvételnek, amikor őserdő-lakók a görög és római városok és katonai táborok épített környezetébe érkeznek. Néhány további részletre lásd RICHARDS 2003. 103. 98