A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)
Tudománytörténet - Patay Pál: Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben
Régészeti barangolásaim Szabolcs-Szatmár-Beregben Patay Pál A nyíregyházi múzeumban még mint régész-jelölt egyetemi hallgató, 1938 tavaszán jártam először. Sorra kerestem föl a vidéki múzeumokat, hogy a disszertációm elkészítése végett számba vegyem a hazai bronzkori leletanyagot. De jártam itt 1941 februárjában is, most már a rézkori bodrogkeresztúri kultúra itt őrzött leleteit tanulmányozva. Különleges intézmény volt ekkor a nyíregyházi múzeum. Bár a vármegye a megyeházának az 1920-as években épített Egyház utcai szárnyában biztosított több helyiséget a számára, mégis az állapota merőben különbözött a legtöbb vidéki városban működő múzeumtól. Kiállítás nem volt; igazi raktár sem. A helyiségek zöme nem is volt bebútorozva. A kiváló néprajzkutató, Kiss Lajos múzeumigazgató által begyűjtött újabb keletű leletek a földön dobozokban, papírcsomagokban várták a sorsuk jobbrafordulását. Sokszor annak az alapján tudtuk őket azonosítani, hogy a kinyomtatott féléves alispáni jelentésekben utánanéztünk, melyik községben fordult meg Kiss Lajos néhány nappal a leletek csomagolásához felhasznált újságlap keltét követően. Feltehetően még Jósa András szoktatta hozzá az alispánokat, hogy a múzeum vezetőjétől részletekre kiterjedő jelentést várjanak el, és azt viszont a megye sorsa iránt érdeklődők számára nyilvánosan ismertessék is. Mindkét alkalommal bő anyagot találtam a kutatásaim számára, különösen ami a bodrogkeresztúri kultúra leleteit illeti. Ezeket az Archaeologiai Értesítő 1951. évi kötetében le is írtam, részben azért, hogy azokat a szakemberek az irodalom útján megismerjék, de főként azért, hogy akkor egy perifériális múzeumban, Balassagyarmaton lévén alkalmazásban - mind a hazai, mind a külföldi szakkörök továbbra is aktív régészként tartsanak számon. A háború után 1949-ben fordultam meg újból Szabolcsban. Most azonban ásatási feladattal. A Közgyűjtemények Országos Felügyelősége (a vidéki múzeumok akkori szakmai felügyeleti főhatósága) egy rézkori temető leletmentésének folytatásával bízott meg. A hazai ősrégészek körében nagy szenzációként hatott, hogy Fényeslitkén egy agyagkitermelő gödörben négy, feltehetőleg sírokból származó rézcsákányt találtak. Majd Korek Józseffel is tárt nyolc sírt, amelyek egyikében egy réz laposbalta is volt. Csontvázra azonban sehol sem lelt, így a síroknak szerinte hamvasztásosaknak kellett lennie. Ez pedig a bodrogkeresztúri kultúra esetében ugyancsak szenzációt jelentett. Az ásatásra 1949. szeptember 26. és október 13. között került sor. Odautaztomban, az ásatás céljára kiutalt pénz átvétele végett be kellett térnem Nyíregyházán a múzeumba. Vezetője - szakképzett muzeológus híján - Nyárády Mihály volt, aki addigi sikeres néprajzkutató tevékenysége révén érdemelte ki Kiss Lajos távoztával ezt a megbízatást. 0 egyébként mint „káposztakirály" volt ismert Szabolcsban. A háború előtt ugyanis Kék határában 181 holdnyi (105 hektár) földje volt. Felismerve a Rétköz nyújtotta lehetőségeket, intenzív káposztatermelésbe fogott, amiből jobban megélt, mint más többszörösen nagyobb földdel rendelkező birtokos. Igen rokonszenves kollégának ismertem meg Miska bácsit, aki az új feladatát odaadással és sikeresen látta el. Csak hát 1949-ben egykori NyJAME XLVI. 2004. 263-270.
