A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Helytörténet - N. Dikán Nóra: A megyei sajtó és a nyíregyházi rádió munkatársai az 1956-os forradalomban

N. Dikán Nóra Az 1957. márciusi taggyűlés idejére már lezajlottak az elbocsátások a szerkesztőségnél és a rádiónál, de a hangulat még nagyon feszült volt. A taggyűlésen arról beszéltek, hogy a megyei párt­apparátus az újságírók között is keresi az ellenforradalmárokat, s nem lehet tudni még mi vár rájuk. 39 A tisztogatásokra végül a pártközpont vizsgálata tett pontot. Az MSZMP KB Párt és Tömegszervezetek Osztálya a Káderosztállyal együtt felülvizsgálta Szabolcs-Szatmár megyében is a pártvezetők, továbbá a rádió és a sajtó munkatársainak forradalom alatti és november 4-e utáni magatartását. 1957 áprilisában a megyei párt vb elé terjesztette az összefoglaló jelentését (DIKÁN 1993. 98-107.). Nem éppen hízelgő véleményt fogalmazott meg az új megyei pártvezetésről, pontosabban a Benkei András vezette Intéző Bizottságról, amelyet megalkuvónak, opportunistának bélyegzett. Benkei a következő „tényekkel" kényszerült tiltakozik a minősítés ellen: „Egyet jelent-e azzal, hogy megalkuszunk az ellenforradalommal, (hogy) engedményeket teszünk? 840 embert bocsátottunk el a megye területén különböző helyekről, akik ellenforradalmi tevékenységet fejtettek ki. A rendőrségtől 38 fő lett elbocsátva és jó pár tiszt. Közbiztonsági őrizetbe lett véve 158 ember. Bűnvádi eljárás van indítva 247 ember ellen izgatásért. Rendőri felügyelet alá van helyezve 40 ember. Elvtársak! Hát opportunista a Megyei Intéző Bizottság?" (DIKÁN 1993. 107-114.) Kényszerült azonban jóváhagyni a pártapparátus, a sajtó és a rádió munkatársait sújtó mindazon a fegyelmi büntetéseket és elbocsátásokat, amelyeket a vizsgálatban résztvevő KB munkatársak javasoltak. 40 Pártfegyelmi eljárás indult Kocsány Gyula, Tóthszegi Gyula, Ónodi György ellen (a megyei I. titkárt és a megyei tanácselnököt megtámadó újságközleményért), s büntetésül elkerültek a pártapparátusból. A sajtó munkatársai közül „csak" pártfegyelmit kaptak Farkas Kálmán, a pártrovat vezetője az SZDP programjának elkészítéséért és publikálásáért, továbbá a szociáldemokrata pártvezetők népszerűsítéséért, Páll Géza „Elillantak az ÁVO-sok" című írásáért. Leváltották főszerkesztői pozíciójából és pártfegyelmit kapott Soltész István, 41 a megyei lap forradalom melletti kiállásáért és az „Útjelző tábla" című cikkéért. Elbocsátották Kopka János 42 újságírót, aki párttól független lapot követelt, de főképp azért, mert ellenezte a megyei tanács vb-nek 1956. november 23-i ülésén Fekszi István megyei tanácselnök funkciójában történő megerősítését. Pártbüntetés mellett megváltak a nyíregyházi rádiónál dolgozó Trencsényi Istvántól, Vass Ottótól, nyugdíjazták és dorgálás fegyelmi büntetésben részesítették Zsurkovszky Mihályt. 43 Trencsényinek többszöri fellebbezéssel sikerült csak töröltetnie a legsúlyosabb „kizárás a pártból" pártbüntetését. Vass Ottót és Stingel Józsefet kizárták a pártból. 44 Stingel ellen bűnvádi eljárás indult, mert Miskolcon sorkatonai szolgálata alatt részt vett a forradalmi eseményekben. Farkas Kálmán intéző bizottsági tagsága megszűnt, Soltész István 1957 május végén már nem volt a főszerkesztői poszton. Kopka János rövid kitérő után, egy év múlva került vissza a laphoz. 39 SzSzBMÖLXXVII.401.-l. f. VI1I/34. őe. 1957. márc. 11-ijkv. 40 SzSzBMÖL XXV1I.401.-1. f. 111/17. őe. 41 Soltész Istvánt, a Szabolcs-Szatmár Népe főszerkesztőjét az MSZMP Megyei Intéző Bizottsága 1957 áprilisában „megrovás" pártbüntetéssel sújtotta, amelyet az MSZMP Központi Ellenőrzési Bizottsága május 14-i határozatával „szigorú megrovás, utolsó figyelmeztetésre" változtatta. Ezek után Soltész Istvánt leváltották a megyei lap főszerkesztői posztjáról. A MOKÉP Vállalat igazgatója, majd a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei titkára lett. 1961-ben magánéleti problémái miatt két évre kizárták az MSZMP-ből, ez idő alatt a MEZŐGÉP-nél segédraktáros volt. 1963-tól Debrecenben a Hajdú Bihari Naplónál újságíró, 1970-től 1972-ig a Magyar Hírlap munkatársa. Ezt követően a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában dolgozott, legutoljára első elnökhelyettesi beosztásban. Aktív pályafutását a Magyar Nemzet főszerkesztőjeként fejezte be. Innen ment nyugdíjba a rendszerváltás évében. 42 Kopka Jánost, aki 1953-tól volt a Szabolcs-Szatmári Néplap munkatársa, 1957 márciusában bocsátották el a laptól. A MESZÖV-nél helyezkedett el mint szövetkezeti propagandista. 1958 tavaszán került vissza ismét a megyei laphoz, amelynek 1973-tól 1989. december 31-ig, nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője volt. 43 SzSzBMÖL XXVII. 401.-1. f. 111/13. és 14. őe. 44 SzSzBMÖL XXVII:401.-1. f. VIII/34. őe. 1959. szept. 30-i jkv. 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom