A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Könyvismertetés - Vofkori Mária: Imreh István, Erdélyi eleink emlékezete (1550–1850) társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Teleki László Alapítvány, Budapest és Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, 372 oldal ISBN 973 9257 56 4, ISSN 0865–3925

Vofkori Mária a tudományos elismeréseket, amelyek a régiek mellett (a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja 1977. június 25., a Román Akadémia „Nicolae Balcescu-díja" az Erdélyi hétköznapok. 1750-1850. című munkájáért -1981. július 16.) méltán megillették őt. 1990. május 21 -én külső tagjai közé választotta őt a Magyar Tudományos Akadémia, ahol A székely faluközösség alkonya című székfoglaló beszédét 1992. szeptember 24-én tartotta meg. 1995. május 30-án díszdoktorává avatta a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1998-ban pedig az EME tiszteleti tagja lett, és ugyanabban az évben a Látom az életem nem igen gyönyörű című munkájáért az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány „Entz Géza díj"-ban részesítette (1998. március 3.). 2001. február 23-án egy nem akármilyen élet méltó megkoronázásaként átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 2003. január 31 -én távozott végleg közülünk. (2003. június 22-én, munkásságáért posztumusz Magyar Örökség díjjal tüntették ki.) Módszer „Régóta vallottam azt, hogy az önismeretre törekvő ember, aki rendezni kívánja viszonyát a természettel és a társadalommal, aki elgondolkodik afölött, hogy milyen értékrend szolgálatába szegődve emberre szabott az élet - az nem menekedhet az ősökkel való párbeszédtől. Nos, nekem falusi, sepsiszentkirályi, bodoki, márkosfalvi, szolokmai székely eleimmel kellett elkezdenem a disputát, így indultam, s kezemet fogták a sok nemzetekbéli nagy szociológusok, a kiváló magyar agrártörténészek, kollégáim és olvasóim. El is jutottam az önrendelkező, önmagukat kormányozó közösségek, s főként a székely faluközösség autonómiát építő világáig. Azokig az alakulatokig, amelyeknek, 'mint egy balladának, olyan szigorú a formája. De emberi számítás szerint legalább biztos, megtartó és erős.' Tamási Áron szavai ezek, és azt is ő mondja, hogy a népi életformának ez az ezeréves testi és lelki szervezete, amelyben a közösség az első és legfőbb személy. Ezt a közösséget kutattam, szívtam fel magamba, s próbáltam elvesző erdélyi magyar intézményekben új táptalajhoz juttatni" (DÁVID 1999.) mondotta a 80 éves, élettel és pályával számot vető Imreh István. Valóban az ősökkel való párbeszéd volt az, amellyel - a legtágabb értelemben és a legközérthetőbben szólva - foglalkozott vagy, valamivel tudományosabb szóhasználattal élve: a hétköznapok történetével, a történelemnek egy olyan szeletével, amelyet egészen a XX. század elejéig a történetírás nem tartott igazán feldolgozásra méltó témának. A századforduló azonban világ- és hazai viszonylatban egyaránt változást hozott. A még pozitivista történetírás szellemében felnevelkedett francia történésznemzedék gondolkodását (amelynek legnevesebb képviselői nem mások, mint Marc Bloch és Lucien Febvre, az Annales megalapítói) már megtermékenyítették a századforduló szellemi életének más áramlatai, különösen a francia emberföldrajz és a durkheimi szociológia. A századforduló és a XX. század első negyede volt az időszaka számos szellemi mozgalom intézményesülésének is, amelyeknek általában egy folyóirat megalapítása és a köréje való tömörülés volt az első lépése. Ilyen volt a szociológusok számára a Durkheim által indított L 'Année Sociologique, a földrajztudomány számára az Annales de Geographie, a történészek számára pedig a ma már csak Annales néven emlegetett folyóirat, teljes nevén az Annales d'Histoire Economiques et Sociales. De ugyanekkor jelent meg nemzetközi síkon is a legelsők között (két évvel megelőzve az 1896-an alapított L 'Année Sociologique-ot) a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, amely nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint agráréletünk múltjának feltárására mozgósítani a kutatókat. Már a folyóirat első számában egy olyan tanulmány látott napvilágot magának a szerkesztőnek, Tagányi Károlynak a tollából, amely addig járatlan, de ugyanakkor felbecsülhetetlen fontosságú utat nyitott meg a magyar gazdaságtörténet és ezen belül a magyar agrártörténet számára: Aföldközösség 254