A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

In memoriam Csallány Dezső - Németh Péter: Csallány Dezső a múzeumigazgató

Csallany Dezső, a múzeumigazgató felesége lett (ő nem volt párttag), akinek apósa a 19-es direktórium elnöke volt. Az 1962 utáni párttag gazdasági vezető mögött pedig BM-alezredes sógor, s így maga a pártapparátus állt. Ezért azután megtűrték, hogy az igazgató deklasszált elemekkel töltse be az 1962 után kapott fél napos állásokat a GH-ban (Szabóné, Huszár Pista bácsi), a könyvtár kezelésében (Debreceniné). Csallany Dezsőt 1965-től már kevésbé érdekelte a múzeumvezetés: minden idejét és figyelmét lekötötte aberegsurányi ásatás, az anyag restaurálása, s az, hogy minél gyorsabban elkészüljön az erről szóló opus (amit nagydoktori értekezésnek szánt). Az adminisztrációt Erdész Sándor vezette (ő volt a belső ellenőr is), az új néprajzi és régészeti állandó kiállítás megvalósítását már ketten végeztük, no meg a ritka időszakiakat is. Gacsó László elkerülésével a művelődési vonalat kézbe vevő „beregieket" nem nagyon érdekelte a múzeum jellemző példaként említhetem a NOSzF-ra, az 50. évfordulóra központi anyagból, kartonlapokra ragasztott dokumentációból készített „tárlatunkat", amelyet Erdésszel kettesben aggattunk fel és vártuk a nagyérdemű közönséget. A megnyitó személyén, Sánta János népművelési csoportvezetőn kívül csak Dezső bácsi ballagott át a kiállítási épületbe, s hogy ne essék hiba, mégis elmondatott a beszéd! Igazgatónk pozícióját a Tanácsköztársaság évfordulója mentette meg. Igaz, ehhez az kellett, hogy rávegyük: legyen kemény, s ragaszkodjon az új kiállítás megvalósításához szükséges pénzhez! Az egyik legjobb kiállításrendező-csapat, a Molnár Szilárdé rendezte, és a Munkásmozgalmi Múzeum, személy szerint Szikossy Ferenc menedzselte kiállítást maga az Agitprop., újabb nevén PMO vezetője, Horváth Gabriella zsűrizte abból a szempontból, hogy elég nívós-e ahhoz, hogy maga a párt első embere megnyithassa. A kiállítás előzetesen jónak találtatott, s ez elég volt mindkét ház embereinek, hogy teljes létszámban megjelenjenek. Akkora tömeggel később is csak egyszer, a JAM épületének 1974. március 4-én történt megnyitásakor találkoztam. A siker, a kapott gratulációk és elismerések elsöpörték az időközben lábra kelt találgatásokat, s tudtuk, hogy még néhány évig együtt fogunk dolgozni egyre magányosabb főnökünkkel. Magányának oka pedig nem nyíregyházi, még nem is megyei volt, hanem az életkorból fakadt. Ugyanis Csallany Dezső mellől kikopott mindenki: Szentesről Csalog József, Miskolcról Komáromy József, Szekszárdról Mészáros Gyula, Szegedről Bálint Alajos, s folytathatnám a megyei múzeumigazgatók sorát. De vonatkozott ez az egyetemre is, Banner Jánosra, Oroszlán Zoltánra. A helyükre lépők jóval fiatalabbak voltak nála, más nyelven beszéltek, más stílust, életfelfogást képviseltek, mást gondoltak a múzeumok jövőjéről is. Ami még ennél is rosszabb volt: igazgatónk kiszorult a tudományos életből is. A tehetséges fiatalok, akik a tudomány irányításában egyre fontosabb szerepet kaptak, Csallányt az avíttnak vélt német archaeológiai iskola követőjének könyvelték el, akit nem érdemes pénzzel támogatni, munkáit kiadni, a tudományok doktora cím megszerzésében támogatni. A hozzá legközelebb álló László Gyulával is megszakadt a kapcsolata „a kettős honfoglalás" elsőbbségének kérdése miatt, s igazgatónk azon aggodalmaskodott, vajon ki él vissza bizalmával? Ez a befelé húzódás, a kapcsolatok lassú sorvadása tükröződik pl. az utolsó Évköny szerkesztésének csúszásában, a JAM Kiadványai sorozat 1965 óta tartó szüneteltetésében is. A múzeum fennállásának 100. évfordulóját még jó hangulatban ünneplő múzeumban lassan megsavanyodott a levegő: az állandó kiállításról történt lopás után lábra kapott gyanúsítgatások légkörében nehezebben ment már a munka, s a gazdasági vezető - mint egyetlen párttag - is megpróbálta az első számú ember szerepét átvenni. 1972-re ugyanis már nem a kezdeti négy ember dolgozott a múzeumi területen; az Igazgatóság részére 16 főés 22 részfoglalkozású státus volt engedélyezett (s ezenfelül 5 tiszteletdíjas gondnok az emlékszobáknál) 1571 E/Ft kiadási és 25 E/Ft bevételi tervvel, ebből 608 E/Ft volt a bér. Az új feladatokra (pl. a nyírbátori múzeum, a vajai gondnoki lakás átalakítása) 376 +18 E/Ft-t, az új múzeumépület beruházási költségeire 1550 E/Ft-t, a Múzeumfalu hasonló munkáira még 1969-ben 600 E/Ft-t, majd 1972-ben újabb 600 E/Ft-ot biztosított a Megyei Tanács VB.