A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Janó Ákos: A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban a XX. század közepén. A fonó

A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban Egy szamosangyalosi elbeszélő szerint a lusta asszonyra haragudott a férje, amiért az nem akart fonni. Erre az asszonynak az volt a kívánsága, hogy készítsen neki az ura a temetőből éjfélkor kivágott fából motollát, akkor majd fon. A férj éjszaka kiment a temetőbe, az asszony pedig fehér lepedőbe burkolózva megbújt a sírok között. Amikor a férj dolga után kezdett látni, megszólalt az asszony és sűrű hajlongások között síron túli hangon mondogatta: -Aki motollát csinál, az meghal! Az ember megijedt, hazament és azt mondta a feleségének: -Ne fonj egy nyújtást se, nem csinálok motollát! Jellemző a fonóbeli történetekre, hogy azokban a férfiakat kifigurázták, a férjeket hiszékenyeknek és nevetségeseknek ábrázolták. Erre vall a következő csegöldi história is: Egy asszony azt állította, egy este fon annyit, hogy az urát úgy felöltözteti vele, hogy mindenki megnézi. Font egy orsó fonalat, azt felmotollálta a meztelenre vetkőztetett urára, az elejére meg tett egy csutakot (kis marék szénát) és elküldte a templomba. Útközben az ember találkozott egyik komájával, aki lóháton j ött vele szembe. A ló letépte róla a csutakot, így csakugyan mindenki megnézte az embert a templomban. Hasonlóan rájárt a rúd a fonókban a kacérkodó, férfiak után vágyakozó menyecskékre is. Túristvándiban történt, hogy az egyszeri asszonynak, amikor még fiatal menyecske volt, meghalt a férje, s a ravatalon feküdt. A halottat a komaasszonya öltöztette, s hogy megbizonyosodjon a fiatal özvegy szándékáról, megkérdezte, hány gömre (csomóra) kösse a halott gatyamadzagját. Ha ugyanis kettőre köti, akkor az asszony még férjhez mehet, de ha háromra, akkor nem tud férjhez menni. A fiatalasszony bánatában zokogva kiabálta: - Csak kettőre komámasszony, csak kettőre! A másik asszony, amikor férje ravatalánál egy özvegy ember vigasztalni próbálta: -Elveszem én magát, ne sírjon!, így válaszolt: -Nem kell engem elvenni, elígértem én már magam az uram életében! A rút, testi hibás, vagy magáról sokat tartó lány is nevetség tárgya volt. Egyik rövidlátó lány igyekezett e hibáját a legények előtt titkolni. Megbeszélte az anyjával, hogy a legény látogatása előtt tűt szúr az ajtóba, s majd ha ott lesz a legény, arra fogja kérni az anyját, vegye ki az ajtóból a tűt, amit ő messziről lát. De közben kihullott a tű az ajtóból, s a lány anyja a legénnyel együtt hiába kereste, csak nem találták. A lány mégis állította, hogy ő látja, s afeletti bosszúságában, hogy nem sikerült a terve, a legénynek az asztalra tett sapkája felé csapott, mintha a macskát zavarná: - Sicc le te! Ezzel még jobban elárulta magát, s a legény nem ment többet a lányhoz. A mindennapi életből való esetek, megtörtént események a fonóban gyakran babonás tartalmat kaptak, egymás után többször elbeszélve a hiedelemvilág motívumaival keveredtek. Egy asszonyfonóban történt Sonkádon, hogy fonás közben mindenki elaludt, csak egy asszony nem. Ez, hogy a többieket felébressze, vékony hangon kezdett énekelni, hogy - Kovács pengeti a vasat..., mire mindenki felriadt, s az asszonyok azt látták, hogy egy fekete macska mereszti rájuk a szemét. Erre mindenki elkezdett hangosan kacagni, s olyan jókedvvel folyt tovább a fonó, hogy alig bírtak magukkal. Másnap egyikőjüknek leégett a háza. Mese és valóság A fonó egyik legkedveltebb szórakozása volt a mesélés, mesehallgatás. Rendszerint idősebbeket kértek mesemondásra, akit mindenki tisztelettel és áhítattal hallgatott. Ilyenkor nem illett mással foglalkozni, sokszor még a lányok is abbahagyták a fonást. A mese idejére a férfiak szüneteltették a kártyázást. Ha valamelyik gyerek túlságosan átélte a történetet és sírva fakadt, egy időre kivitték a fonóból, vagy hazavitték. Nagyobb, táncos fonókban a táncot is abbahagyták egy-egy mese kedvéért, mondja a szamosbecsi fonókról a híradás. 147