A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Janó Ákos: A társasösszejövetel szokásai, élő néphagyományok Szatmárban a XX. század közepén. A fonó

Janó Ákos tyúkültetésről, fonalszapulásról, majd az idősebbek elmesélték, hogy telt az ő ifjúságuk, mik voltak akkor a szokások; történeteket mondtak a falu korábbi életéről, lakóihoz fűződő eseményekről. Elősorolták az ő idejükből való nótákat, ezeket a fiatalok megtanulták tőlük. Az idősebbek voltak a mesélők, a fiatalok a hallgatóság. Az öregebbek tartották szóval a fiatalabbakat, mert úgy érezték, ők többet tudnak az életről. A lányok hallgattak az idősebbekre, s ha valami vidám történetet hallottak, nagyokat derültek (BÉRES 1955.436., 145., BÉRES 1967.11.). Az asszonyok otthoni ügyeiket, családi bajaikat csak magukban, négyszemközt beszélték meg. Másoknak a dolgait viszont gyakran előhozták. Megbeszélték a fiatalokról hallott híreket. Ki kinek udvarol, jó lesz-e a lánynak a legény vagy a legénynek a lány, ha közöttük közelebbi kapcsolatot sejtettek. A fonón kívül álló fiatalasszonyok, házasemberek is szóba jöttek. Ki hogy él a férjével, feleségével, ki kinek az asszonyát szerette el, ki kihez mutatott vonzalmat. A falu lakóinak viselt dolgai a fonóban nemigen maradtak titokban. Ha valaki a fonóban a falu nyelvére került, harag lett belőle. - Ugye, alig múlt el a fonó, már elárultál! - Mondta nekem Biri, hogy engem bántottatok az este! Ezért kár volt összeülnétek, hogy énrajtam mossátok a nyelveteket! így tették egymásnak a szemrehányásokat. Az árulkodókra mások is haragudtak. Az asszonyok, különösen ha maguk között voltak, szabadabb hangot, szabados viselkedést engedtek meg. Pátyodon mesélték, hogy ha az asszonyfonóban valaki „elszellentette" magát, a többiek deresre fektették, s e szavakkal rávertek: - Kicsi rakás, nagyot kíván! Mikor 5-6 asszony összejött, sok minden szóba került, sok minden megtörtént. Egymással tréfálkoztak, a csípős megjegyzések, kétértelműségek napirenden voltak. A többiek pedig örültek az asszonyok jókedvének, mert jobban telt az este. Ha gyerek is volt közöttük, zárkózottabbak voltak, mert azok mindenre figyeltek. A fonó asszonyok vigyáztak, nehogy a gyerek másnap elmondhassa, mit beszéltek a fonóban. Sokszor csak maguk között, halkan sugdosták egymásnak a sikamlósabb történeteket. Ha a gyerekek kíváncsiskodtak, elhallgattatták őket: - Menjetek játszani, ne tudjatok mindent! - Ne figyeljetek mindenre! A mindennapi és aktuális beszédtémák mellett a fonóbeli elbeszéléseknek, történeteknek sajátos témaköre alakult ki, mely leginkább magához a munkához, a kender termesztésének és feldolgozásának a műveletéhez, a fonó hagyományaihoz, a fonóbeli élethez kapcsolódott. Területünkön széltében ismerték a rest fonó lány történetét, aki csak hencegett serénységével, de nem szeretett fonni. Egyszer felkötött a guzsalyra egy fű szöszt, s amikor a legény kérdezte tőle: - Mikor lesz az le?, így válaszolt: - Hat ilyen egy este! Erre a legény bele csempészte a szöszbe a lány szekrényének a kulcsát, amelyet azután a lány hat hétig keresett. Hat hét múlva találta meg, amikor valóban lefonta guzsalyáról a szöszt (Rozsály). A történetet Panyolán így mesélték: -Az egyszeri lányt hétfőn este meglátogatta a szeretője és meg akarta tudni, milyen jó fonó a lány. A kaszli kulcsát elrejtette a felágyazott szöszben, s amikor szombat este újra elment a lányhoz, kért tőle egy zsebkendőt. A lány így válaszolt: - Szívesen adnék, de elveszett a kaszli kulcsa! Ebből a legény megtudta, hogy hétfőtől szombatig nem fonta le a lány a guzsalyról a szöszt és felé se ment többet a háznak. A rest fonóról más történetek is éltek a vidéken. Csegöldön mesélték, hogy az egyszeri asszony nem akart fonni, mert lusta volt. A férjét kiküldte az erdőbe guzsalypálcát vágni, maga pedig elbújt a fák között és kiabálni kezdte: -Aki guzsalypálcát mer vágni, az meghal! Az ember megijedt és pálca nélkül ment haza az erdőből és inkább elnézte, hogy a felesége nem fon, minthogy ő a guzsalypálca miatt meghaljon. 146