A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Régészet - Makkay János: A fémarcú istenszobor, a balta mint attribútum és a rituális fonás. Ősrégi hettita–ősszláv (és ószláv–ősmagyar) kapcsolatok a vasorrú bába hátterében

Das metaügesichtige Götterstandbild, die Axt als Attribut, und das rituelle Spinnen régebben kimutattak összefüggéseket a keleti szláv Perun és hettita istenalakok között: nemcsak olyan ábrázolásaik találhatók, amelyeken az arc (vagy a felsőtest) fémlememezzel van borítva, hanem közös az isteni attribútumuk is, mégpedig egy archaikus (egy megelőző korszakból örökölt) balta. Ráadásul etimológiai és alaktani rokonság mutatható ki az isten neve (Perun és Pirwa) között is: végső fokon mindkettő egy ősi, indoeurópai tőre megy vissza, amelynek alapjelentése a szikla, a tölgyfa, a tölgyfába vagy a sziklaoromba csapó villám volt. Valószínűleg az állapítható meg, hogy az ősszláv és hettita közötti kapcsolatok egy olyan régi korszakba nyúlnak vissza, amikor a két dialektus-csoport elődei valahol a Feketetenger északi-északnyugati vidékein egymás közelében éltek. Az időpont nyilván megelőzte azt az időt, amikor a hettiták (a kis-ázsiai indoeurópaiak) elődei elvándoroltak a Kelet-Balkánon át. Ami pedig a magyar hitvilág vasorrú bábáját illeti, fölöttébb valószínű, hogy eredete a korai szláv népekkel való kapcsolatokban keresendő, bizonyára a 896-os honfoglalás előtt. Éppen úgy, mint a Csörsz-árokra vonatkozó, alaposan még fel nem dolgozott összefüggések a magyar és a szórványos ukrán források között. János MAKKAY Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete Budapest H-1250 Pf. 14. e-mail: makkay@uze.net 37