A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Szabó Géza: Város és üzem. Nyírbátor és a Bóni kapcsolata a dualizmus korában

Szabó Géza Talán nem lenne tanulság nélkül való - bár nagy kutatómunkát igénylő - feltárás a BONI ilyenfajta termelési vertikumainak időbeli egymásra rakása. Mindenesetre az eddigi ismereteink alapján is látszik, hogy pl. a rozstermelés - malomipar - kenyérgyár - saját konyha állattartás - saját szekerekkel való szállítás stb.; a burgonyatermelés/gyümölcstermelés - szeszgyártás - szeszfínomítás - moslék - állattartás stb.; a napraforgó - olajütő - olajpogácsa - állattartás stb. típusú láncok fedték is egymást és mindig a piaci viszonyok szabták meg az arányokat. Az arányok optimalizálásának fontosságát jelzi, hogy az egyes láncok egyes láncszemeinél saját kereskedelmi tevékenység keretében történt az értékesítés. A 30-35 holdas telep és a szomszédságában lévő 50-100 holdas gyümölcsös, szőlő mellett Nyírbátorban, Kótajban, Ibrányban mintegy 300 kat. hold földje volt a BÓNI-nak, szántó még 1919-ben is csak 237 hold. Ez utóbbiak egy része is csupán a rendszer belső működését biztosította, jóllehet jelentős rezsi-megtakarítást eredményezett. Ha a BONI gazdasági expanziójának csak az eddig ismertetett lépcsőfokait szemléljük is, a korszak nagyobb munkáslétszámot foglalkoztató üzemeiben is ismeretlen ez a fajta kooperatív szemléletmód. Nem nehéz azonban rájönni, hogy ez a modell ott volt Mandel szeme előtt, hiszen az, amit a BONIval megvalósított, részben a jobbágy- és parasztgazdaság üzem-modelljének a kinagyítása és így egy korábban nagyon takarékosan működő üzem kooperatív előnyeinek az új viszonyok közti alkalmazása volt. A feudális parasztgazdaságot évszázadok alatt a megélhetés, a létfenntartás társadalmi ösztöne alakította ilyenné, a BONI-t pedig a racionális terv, a kalkuláció, a piacokhoz való gyors alkalmazkodás. Ha csak ennyit valósított volna meg a BONI, már meghaladta volna a tradicionális bátori mentalitást. A Mandel-kalkuláció „kettős filozófiája" azonban ezen is túllépett (és érzésem szerint ez egyre tudatosabb volt) és így rekonstruálható: az energiát vizsgálva (amely konkrétan Bátorban többnyire hiányzott) sok lábon álló vállalkozás esetén kifizetődő, ha részben saját magunk állítjuk elő (villanytelep), másrészt pótolható takarékos üzemszervezési, technológiai módszerekkel és főleg szellemi energiákkal. Ha pedig a fentebb, példaként említett vertikumokban hosszabb a saját terméklánc, annak arányában nagyobb a költségekben a munkaerőhányad, amelyben Bátorban nem volt hiány és így nagyon olcsó is volt. Az expanzió további lépcsőfokaiban az üzem még „messzebb" került Bátortól - földrajzilag is, mentalitásban is. Az új iparágak, a termelés fokozása nagyobb nyersanyagigényt indukált. A BONI iparágai számára a századforduló táján már több mint 6000 holdon termeltek ipari nyersanyagot: Nyírcsászáriban, Gebén, Csengerúj faluban és másutt. Ezekkel a beszállító nagybirtokokkal a termelési összhang sem volt nehéz - családi, rokoni szálak tették megbízhatóvá (NYB. ÉS VID. 1910. szept. 8.). A rentábilisan működő BONI irányítóinak nem okozott nehézséget felismerni, hogy a terjeszkedés új, jogilag is megfelelő szervezeti kereteket, pénzügyi manővereket (egészen az „álcsődig") kíván meg és mindehhez a várost csak korlátozottan szabad partnerré fogadni. Ez a fő magyarázata annak, hogy a város és az üzem kapcsolata miért nem bővült, pl. miért nem hasznosították az időnként parlagon heverő, a polgárokra teherként nehezedő egyre olcsóbb bátori földeket, miért nem a bátori munkaerő nagyobb arányú felhasználásával fejlesztették a termelést. A várossal való kapcsolat fő korlátját a BONI racionális üzletpolitikájában az az óvatosság képezte, amely megvédte a BONI-t attól, hogy a városvezetés vele fizettesse meg Bátor feudális maradványainak és saját tehetetlenségének különadóját. A város és az üzem 332