A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Bene János: A nyíregyházi páncélosok a II. világháborúban

Sajnos ez nem maradhatott áldozatok nélkül és bizony több helyen páncélosaink drága magyar vére öntözte Szovjetoroszország lángba borított, feldúlt vidékeit. Ennek ellenére a harci kedv olthatatlan volt, derék páncélosaink az ősi magyar virtus szellemében nevelkedtek és küzdöttek, számukra az élet feláldozása is kevés volt hazánk megvédése, nagyságának megalapítása érdekében. A Dnyeper elérésével egy új időszak következett. A támadó hadműveleteket a védelem, a lendületes előretörést a szívós helytállás váltotta fel. Egészen természetes tehát, hogy a következő hetek a gyors mozgáshoz, a villámszerűén változó helyzetekhez szokott páncélosok számára igen egyhangúnak, sőt néha határozottan unalmasnak tűntek fel. A zászlóalj harci kedvét, kiváló harci szellemét mégsem vesztette el. A nagy folyam omladozó partján is hősiesen megállották a helyüket. Igaz, hogy szemük néha a messzi távolba tévedt, és vágyakozó szívük már ott száguldott a túlsó parton, az oroszok betonállásain át tovább, kelet felé. Az oroszok látszólag még nyugodtan viselkedtek, de már hírek voltak arról, különböző körletek mögött hatalmas tömegeket vonnak össze. Nyilvánvaló volt tehát, hogy nemsokára véres eseményekre is sor kerülhet. A zászlóalj Ankay ezredes csoportjába tartozott és azt a feladatot kapta, hogy mint mozgó tartalék Vasziljevkára meneteljen és ott a csoport-parancsnokság rendelkezésére álljon. Augusztus 31-én páncélosaink már el is foglalták a számukra kijelölt szálláskörzeteket és várták a további eseményeket. A csoportnak alárendelt 13. és VIII. kerékpáros zászlóaljak már 31-én az éjszaka folyamán elindultak, hogy az elől lévő német csapatokat felváltsák és a Dnyeper nyugati partján védelemre rendezkedjenek be. Általában a csoport arcvonala túl széles, 40 km volt. A csapatok nagy részének az állománya már igen csökkent, sőt a VIII. kerékpáros zászlóalj, mint újonnan felállított alakulat, csak két puskás kerékpáros századból állott. A páncélos zászlóalj is megfogyatkozott a harckocsi századok hazamenetele következtében. Ezt a körletet előzőleg három teljes állományú, erős német páncélos zászlóalj védte, mégis honvédeink bíztak a saját erejükben. Végre az összes csapatok kijelölt helyeiken voltak és szeptember l-jén a felváltás befejeződött. Már másnap, szeptember 2-án egész napon át erős ellenséges tüzérségi tűz feküdt az egész folyamszakaszon, szeptember 3-án pedig az ellenség átkelési kísérleteket tett a folyamszakasz déli sávjában. A visszavetés támogatására a páncélgépkocsi század délután szintén kifutott, de az oroszok állandóan erősödtek, a küzdelem tehát elhúzódott. Szeptember 4-én ez a páncélgépkocsi század egész napon át harcban állott. Az ellenség visszaszorítása a túlpartra csak részben sikerült. Szeptember 5-én és 6-án a heves harcok tovább tartottak. Egy páncélgépkocsi ellenséges páncélelhárító tűzfegyver találat következtében üzemképtelenné vált és vezetője súlyosan megsérült. A következő napon, szeptember 7-én, az orosz állandóan erősödött. A túlerő ádáz támadásainak a kivédésére, egy német harckocsi századból és egy német motorkerékpáros lövész századból álló német páncélos csoport jött a küzdők megerősítésére. Ennek a csoportnak a páncélgépkocsi századdal egyetemben, a folyampart zegzugos horhosait kellett az ellenségtől megtisztítani. A nagy szélességű sávban alkalmazott kis erők azonban a védelemre még most is kevésnek bizonyultak és így másnap, szeptember 8-án a németek a védőkörlet déli sávjában felváltották a 13. kerékpáros zászlóaljat. A sáv így megszűkült és a kerékpáros zászlóalj az északi sávban kerülhetett alkalmazásra.