A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Márkusné Bodnár Piroska: A spirisztiták. Egy ibrányi felekezeten kívüli szekta a két világháború között

Márkusné Bodnár Piroska 8. Szerda: krumpli tésztaleves, krumplilángos 9. Csütörtök: puliszka zsírral kása zsírral és tejjel 10. Péntek: nincs előírás kásaleves, galuska 11. Szombat: pirítós kenyér rántott krumplileves 12. Vasárnap: rántottleves tésztaleves, húsoskása 13. Hétfő: rántotta rizskása rántva, lángos 14. Kedd: pirítós kenyér tésztás krumpli Ebéd minden nap szalonna.

14 A kor falusi szegényeinek ételeit találhatjuk ezekben az étrendekben. Tény, hogy nem valami változatos, s például az 1936-os összeállításban a két hét alatt kétszer találunk húst, az viszont tény, hogy naponta szalonnát ebédeltek. A viszonylagos egyhangú étkezés ellenére számukra a „közélet" - legalábbis a többség részére - fölemelkedést jelentett étkezés terén a korábbi évekhez viszonyítva. Mindennap legkevesebb kétszer fött ételt ettek! A faluban nagyon sok szegény család volt, ahol jó ha naponta egyszer főtt ételhez ülhetett a család! Minden nyersanyag a családoknál volt, a mennyiség nem volt korlátozva, minden család az étvágyhoz szabta a fött ételt. Kivételt képezett a hús és a szalonna. A baromfit egy helyen vágták le, s a húst családonként osztották el. Később ez a módszer belső feszültséget okozott, mert a baromfihúst nem lehet igazságosan elosztani a részek különbözősége miatt. Disznót rendszeresen vágtak, s azt is családonként osztották el. A közösség tehát minden tagja számára biztosította a mindennapi élethez szükséges feltételeket, amelyekkel más, a faluban élő szegény ember családja nemigen rendelkezett. Ez a tény, meg az, hogy a tagok kerültek minden összeütközést a szektán kívüli lakossággal ugyanis nagyon békés természetűek voltak -, lassan általános megbecsülést vívott ki a lakosság körében számukra. Különösebben nem barátkoztak a nem tagokkal, sőt ha lehet mondani, el is különültek tőlük. Minden egymással való találkozáskor csókkal üdvözölték egymást (az egyneműek is). Ők az üdvözlésnek ezt a módját „szeretet-csóknak" nevezték. Látványos, nyílt „térítést" nem végeztek, az önként jelentkezőket „megvizsgáztatták", hogy erősek-e a hitben (ismerik-e a Bibliát), szorgalmasak-e a munkában, megbízhatóak-e, vállalják-e a közösségi élettel járó kötöttségeket. Csak ezután döntött a vezetőség a felvételről. Már korábban is szó volt róla, hogy a hatóságokkal kerültek minden összeütközést. Kató István ezért alaposan megismerte az érvényes jogszabályokat, s az állampolgári kötelezettségeknek eleget tettek. Adóhátralékuk soha egyetlen fillér sem volt. Pontosan, határidőre fizettek még akkor is, amikor a kisbirtokosoknak filléres gondjaik voltak. Még arra is jutott a pénzükből, hogy a községi szegényeknek adományozzanak minden évben néhány pengőt. Érdemes megjegyezni, hogy a közélet megalakulásakor még a községtől segélyt kérő szegényeknek nemtörődöm könnyedséggel vetette oda a főjegyző: „Menjen a spiritisztákhoz!", s néhány évvel később már féltette az ilyeneket a közéletbe való belépéstől.

15 A honvédelmi kötelezettséggel semmiféle probléma nem volt. A kötelező levente-foglalkozásokon a fiúk mindig pontosan részt vettek. Konfliktus akkor adódott - még a szekta hatósági üldöztetése idején -, amikor a foglalkozás befejezése (a foglalkozások vasárnap reggel voltak) után templomba kellett vonulniuk a fiúknak. A gyülekezethez tartozó leventék erre nem 14 A Berencsi-család tulajdonában található irat. 15 Szilágyi Mihály visszaemlékezése.