A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)
Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években
A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években része volt egy kis kör vagy négyzet formájú, bádog peremű, drótállványon állítható tükör. A szegényebbek egymástól kérték kölcsön a borotválkozáshoz, vagy ha sikerült törött tükördarabot szerezni, azt használták. A borotva ápolásához hozzátartozott a fenőszíj, a fenőfa és a fenőkő. A fenőfa egy 25-30 cm hosszú, kb. 4 cm széles és egyujjnyi vastag fa volt, melynek egyik oldala barázdásra volt kiképezve, a másik oldalára vastag bőrlapot ragasztottak. Ennek használata a lágyabb élű borotvák fenésékor volt célszerű. A módosabb gazdáknak lengő fenőszíj a is volt, mely némelykor gyermeknevelési feladatokat is betöltött. A kétoldalas kézi fenőszíj is finomabb fenésre volt alkalmatos. A szíjakat faggyúval beeresztették és fenőpasztával kenték be. Minél öregebb volt a szíj, annál jobb volt. A borotvafenést a kövön kezdték és a szíjakon fejezték be. Az élességet a megnedvesített bal hüvelykujj körmén végighúzva próbálták ki. Ha az simán csúszott, akkor még nem volt éles a penge. Ha viszont egyenlően éles tapadást éreztek, akkor a fenés sikerült. A borotválkozás helye a konyha volt, nyáron a konyha előtt a tornác. Esetenként a konyhaasztal egyik sarkát szabaddá téve folyt a szertartásos jellegű borotválkozás, ilyenkor nem lehetett zavarni a férfit. Az asztalra volt állítva a tükör, az asztal melletti széken a mosdótál volt. A másik kedvelt borotválkozóhely szintén a konyhában volt - a család élete amúgy is itt zajlott -, mégpedig az ablakpárkány, ahol a világítás ideálisnak mutatkozott. A tükör az ablakfordítóra volt felfüggesztve. Ez előtt állva vagy ülve borotválkoztak. A zavarkodó gyermeknépséget elzavarták - kézügyre esett a fenőszíj! Az arcot beszappanozták, hogy a szőr puhuljon. A gyenge szakállt körülbelül két percig, az erősebbet öt-hat percig is pemzlizték. A borotválkozást mindig az arc jobb oldalán kezdték, a bal kéz hüvelyk- és középső ujjával kifeszítve az arcbőrt, illetve a nyelvükkel belülről kidomborítva. Mindig a borosta növekedése irányába kellet húzni a pengét. A lehúzott szőrös habot egy papírra vagy egy négyzetes, lapos fára kenték, nehogy a borotva éle kicsorbuljon. A papírra kent habot a tűzbe dobták, a fán lévőt a mosdótálba mosták le, a szőrös-habos vizet kiöntötték és újat töltöttek. Ezzel lemosták az arcot, s ha kellett (bizony sokszor kellett) timsóval kenték be az esetleges vágásokat. Az összehúzta és fertőtlenítette a sebet. Ha még ez sem segített, vékony papírcsíkot tettek a vérző helyre. A borotválkozás után a felszerelést gondosan letörölgették és egy arra rendszeresített dobozba visszatéve, a mestergerendára vagy jól zárható helyre tették. Az öregebbek még emlékeznek egy külön erre a célra készített és használt borotvatokra, borotvatartóra. Ez a bezárt borotva hosszúságának megfelelő kivájt fátok volt, elforgatható fedéllel. Néprajzi emlékanyagban igen gazdagon faragott és más módon díszített példányait ismerjük, ám az itteni idősebb adatközlők nem emlékeznek „cifrázott" fedelűekre. Az általam tárgyalt időpontban már nem is használták Csengerben. Féderic La Play francia szociográfus 7S46-ban egy magyar mezővárosi lakás bemutatásakor írta: „ volt ezen kívül a falra felakasztva, vagy a falba néhol bevágva egy kis tékácska, amelyet be lehetett zárni. Ebben tartották könyveiket, palackjaikat, poharaikat, fésűjüket, aczéljaikat, borotváikat és más efféléket. " A parasztember egy héten egyszer, később már hét közben - általában a hét közepén szerdán - is borotválkozott. A fő borotválkozási időszak vasárnap reggel volt, a templomba indulás előtt. Előfordult, hogy más, kivételes alkalomkor is megborotválkoztak. Ilyen volt például a temetés vagy valami hivatalos ügy elintézése a községházán avagy más „úri" helyen.