A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)
Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években
A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években A kortól - nemtől fíiggő hajviseletek és azok ápolása Csengerben A gyermek születése után, egész kiskorban még nem volt különbség a nemek között hajviseletben, illetve annak ápolásában. Egy éves korban, mikorra megnőtt a gyermek „első" haja, kopaszra vágták, hogy új, sűrűbb haj nőjön helyette. A módosabb vagy korszerűbb felfogású családoknál azonban a leánygyermek haját megkímélték ettől. Elmondások szerint ehhez a nemre való tekintet nélküli kopaszra vágáshoz csak a maradibb családok ragaszkodtak. Ám a kisfiúk hajának levágásában nem volt kivétel. A levágott hajból mindig eltettek egy tincset emlékbe. Kék szalaggal átkötözték, s a szalagra vagy az erre rákötözött keménypapír darabra ráírták a gyerek nevét és az évszámot. Ezt a tincset volt, hogy üveg alá, valamelyik családi fényképhez tették vagy egy kis dobozkában őrizték a sublót fiókjában. De megesett, hogy a nagy családi „öreg" Biblia lapjai közé préselték, az egyéb családi relikviák mellé. Ez a szokás - mármint az első hajtincs megőrzése - máig él. A hajtincs emlékbe adása, megőrzésének hagyománya az európai kultúrkörben ősidőktől ismert, a görög eposzokban éppúgy megtaláljuk, mint a lovagkorban, a romantika idején és így tovább. A hajvágást illetően megoszlik a közösség véleménye. Egyesek szerint egy, mások szerint két éves korig nem lehetett hajat vágni, mert akkor nem nő tovább a gyerek. A lányoknál pedig egyáltalán nem lehetett hajat vágni. Ekkoriban a lányoknak egy ágba fonták a haját. Hallottam olyan esetről is, hogy amikor valamelyik fiúpulya haját vágták, akkor a másiknak feltétlenül le kellett ülnie: ,yáddigfel ne ájj, amíg a másiknak vágják, mer akkó a nőlődet levágják" - mondogatták. Hajvágás vagy fésülködés után az összegyűlt hajat összeszedték, nehogy a madár fészket rakjon belőle (KÁLMÁN 1994. 67.). A kisfiúk haját minden évben „tar "-пак, azaz kopaszra vágták, akár tíz éves kor után is. A kislányok hajából már a kezdetektől megpróbáltak valamiféle „frizurát" összehozni. Ez igen nehéz és sok leleményt kívánó müvelet volt a még fölöttébb puha szálú, vékony hajból. A 40-es évek végén elterjedt volt a pár éves leánykáknál az úgynevezett „kakastaréj" hajviselet (6. kép). Ezt úgy készítették, hogy a fejtetőn a hajat két oldalról közép felé puhaszálú kefével összekefélték, amely így kakastaréj formát mutatott. Később már a hajat szigetelt villanyvezeték darabra tekerték fel hurkaszerűen. Ezt a hurkát vagy oldalra vagy a fejtetőn hosszában, középre igazítva végigvezették. Mint említettem, a kisfiúk haját minden évben kopaszra nyírták. Ez a nem éppen kellemes művelet - mármint a fiúk számára - a nyár elejére esett vagy május végén vagy az iskolaidő végén, június elején. A haj nyári „ tarvágása " általában egészséges szokás. Megkönnyíti a fejbőr tisztán tartását, márpedig ez nyáron a fokozott verejtékezés és faggyúelválasztás, továbbá a nagyobb porszennyezettség miatt különösen fontos. Porból aztán falun volt bőven nyáron, tekintve, hogy még a nagyobb helyeken - Csengerben is - csak a főutcák voltak lekövezve, ám ezek sem voltak a mai értelemben pormentesek. Egy-egy végigrobogó szekér - nagyritkán „ótó" - után valóságos porfelleg támadt, (...és milyen fenséges érzés volt a lisztfinomságú, meleg porban meztélláb szaladni...) 197 6. kép - Abb.6
