A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években az avarok ,a hajukat hosszában lelógatva viselték, pántlikával befonva, hajuk hátul nagyon hosszú volt, szalagokkal volt megkötve és be volt fonva'." (KRALOVÁNSZKI 1957. 178) Hozzá kell tennünk, hogy Theophanes adata a kora avar korra vonatkozik. A Csenger-sanyikerti Árpád-kori temetőben feltárt sírokból is igen szépszámú, változatos méretű és formakincsű S végű hajkarika került ki. Az idegeneknek is feltűnt a magyar hajviselet. A középkorban a nyugatiak - a római hagyományt követve - a fő lekopasztását szabad emberhez nem méltónak, megvetendőnek tartották. A magyarok ezzel szemben - talán higiénikus okokból is - lenyírták hajukat, csak három hosszú fürtöt hagytak meg, egyet a koponyán, kettőt a fülek mellett. És nincs furcsaság híjával, hogy hajviseletüket időről-időre más népeknél is divatba hozták. Nincs mit csodálkoznunk, hogy a bolgárok követei 968-ban Bizáncban egy udvari ebéden „ magyar módon " nyírt hajjal jelentek meg, feltűnőbb amikor a szlávok is átveszik a magyarok hajviseletét. De a legkülönösebb, hogy még német szomszédaink is megkedvelték a XII-XIII. században (DOMANOVSZKI 1939-1942. 335.). Még korábbi adat, hogy amikor a magyarok 892-ben Arnulf német királynak segítettek pusztítani Morvaországot [..], a morvák „megnyírták álkeresztény fejüket" mint azt a bajor püspökök panaszosan megírták a pápának (900). (ERDÉLYI 1922. 46.) Kállay Ferenc (1790-1861) a nyírott, varkocsos fejet - ma már tudjuk, tévesen összefüggésbe hozta Buddha tiszteletével, a buddhizmus elterjedésével kínai és mongol földön. Ezt írta A pogány magyarok vallása - című könyvében: „ [...]de ez a hajnyírás is Buddha tiszteletével nincs ellentétbe, sőt annak egyik főkelléke éppen a fő köröskörül beretválása: ez a buddhista tonzúra a buddhizmus elterjedésével a kínai és mongol földön is jókor szokásba jött; a hunok már Priszkosz szerint a hajukat körben leborotválták. Piano Carpini hasonlólag írja le a mongolokat, hogy egyik fültől a másikig, s a homlok felett három ujjnyira leberetválják hajaikat, a többit megnőtetik, s két fonadékban eresztvén hátra föleik mellett, végin összekötik..... Hogy a kunok is nyírt fejűek voltak, krónikáink bizonyítják. Salamon királyról írja Thuróczy, hogy Erdélyben a nyírt fejűeket megverte: „ kardcsapásikkal kettévágták a kunok frissen nyírt fejét, mint a tököt". Anonymus írja a kijevi kunokról: „Almos vezér katonái úgy vágták a kunok borotvált fejét mint az éretlen tököt", innen örökült meg Dugonics szerint a példabeszéd: „vágták a nyírt fejeket, mint a nyers tököt. " [...] Reginó is írja a pogány magyarokról: „És szakállukat vassal egészen a bőrig lenyírják". (DIÓSZEGI 1978. 133.) A varkocs szívós életéről a sírokból a XV. századig nagy mennyiségben előkerült fürtkarikák - S végű hajkarikák tanúskodnak. A fülek mögött lelógó varkocs az egyszerűbb embereknél, különösen a pásztornépnél egészen a XIX. század végéig megtalálható. E pogánynak tartott hajviselet - mármint a varkocs - ellen az egyház már a XI. században fellépett. A XII. századi magyar krónika feljegyezte, hogy az ősi hit visszaállításáért fellázadt Vata pogánymódra borotváltatta fejét, s hajfonatait három részben hagyta. Ebből is kitűnik, hogy a legtöbb népnél etnikumjelző, identitástudatot hordozó elem volt a hajviselet. A kereszténnyé lett magyarok ebben a korban már hosszú hajúak voltak. Az Árpád-korban hazánkba költözött kunok tarfejűek voltak, és 7279-ben a megkeresztelést csak úgy vállalták, ha a pápai követ a szakálluk borotválását és a hajuk nyírását továbbra is megengedi. Századok folyamán a rövid és hosszú haj divatja - legalábbis a nemesi osztály tagjainál - többször is változott. Feljegyezték, hogy a török világban oszmán hatásra a fej borotválása is szokássá vált, különösen a török párton lévő magyar uraknál. Kellett azonban lennie olyan