A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években lúgjával mossa meg az apja fejét, s leírja a további ide nem tartozó részleteit is a varázscselekvésnek. A szegedi boszorkányperek során Tóth Ádámné, Korcsek Zsuzsanna vallja, hogy egy vén boszorkányasszony megmosván a fejét valami fűben, ezzel boszorkányságra vitte őt, így került közéjük. A komáromi boszorkányperek során kétszer is előkerül a fejmosás szokása, egy ízben, mint a házasodási elősegítő szerelmi varázs (gólyafészekből kell lúgot csinálni s azzal megmosni a leány fejét), másrészt mint gyógyító, füvesasszonyi eljárás. Relkovic Davorka közli a bajmóci néphit anyagában a megrontott ember gyógyítására a fehér holtcsalán virágjából készített főzetben való fejmosást. A „fejmosás" rontó-gyógyító eljárásának ismertetése során érdemes egy kisebb kitérőt tennünk: úgy hisszük, hogy ennek a boszorkányozó eljárásnak köszönhetjük a „megmosta a fejét" etc. szólásainkat, nem pedig mint Kertész Manó kitűnő könyvében (Szólásmondások) állítja, hogy a borbélymesterség szólásából vezethető le eredete. Bár Kertész egy igen szép fejezetet szentel a boszorkányság képzetköréhez kapcsolódó szólásainknak, a fejmosást nem vette oda. Pedig felhozott egy-két adata is meggyőzhet arról, hogy ez a fenyegető, kemény értelmű szólásunk nem illik a borbélymesterség szépítő eljárásai közé. Viszont az imént ismertetett bűbájoló eljárások alkalmat adtak arra, hogy ennek az elhomályosult hátterű szólásnak az igazi tartalma megvilágosodjék, azt hisszük eredetét nem is kereshetnénk másutt (a fentiekre 1. ECKHARD-ORTUTAY 1942. 576-577.!). Csengerben a haj színével és formájával kapcsolatban van elterjedve néhány hiedelem. A göndör hajúakra azt mondják, hogy „ahun víz van, ott hullámzik", a kopaszodókat azzal bíztatják, hogy „nem állja a haj a vizet". Nem tudni, miféle tapasztalásból vonták le, hogy „akinek a szőri, bori veres, abba jó lelket ne keress ", vagy „ veres kutya, veres ló, veres ember egy se jó". A hajviseletekről általában A haj az ember díszítő ösztönének kielégítésére is szolgáló alapanyag. Ezt bizonyítják pl. a mai természeti népek nagy változatosságot mutató hajviseletei mind Afrikában, mind Ausztrália és Óceánia szigetvilágában és más helyein a világnak. A számtalan variációjú kreatúrákból, melynek felsorolása is egy egész tanulmányt kívánna, csak példaként mutatok be kettőt. „Mint már említettem a dinkák itt vörösre festik hajukat. Egy ilyen ifjúnak, aki úgy látszik kezelés alatt állt éppen, még a fején vöröslött a megkeményedett festékréteg, a tehéntrágyából, hamuból és tehénvizeletből gyúrt pép. A pépet a négerek fejükre kenik, rajta hagyják vagy tíz napig, miközben meglocsolják néhányszor vizelettel. Azután letördelik a megkeményedett részt és a hajat gondosan portalanítják és alaposan bekenik zsírral - leginkább birkafaggyúval.'''' Még egy remekmű ugyaninnen: „..éppen akkor kenték be a haját vastagon vajjal és csontvelővel, hogy a haj megfelelő alakját megadják". (BERNATZIK 1957. 142.) Az éghajlatnak és a gazdasági életkörülményeknek természetesen igen nagy szerepük van a divat alakulásában (értsd: hajviselet). A bonyolult hajviselet elkészítése időt kíván, ami a földművelő népek esetében meg is van. Ugyanakkor a gyűjtögetők és a vadászok nyugtalan vándorló életmódjuk miatt aligha tölthetnek el több órát hajuk rendezésével. 189