A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Természettudomány - Guba Zsuzsanna–Szathmáry László: A honfoglaló magyarság adaptációja

A honfoglaló magyarság adaptációja" Guba Zsuzsanna - Szathmáry László X. századi népességeink regionális különbözőségeire először a rekonstruált testmagasság révén volt alkalmunk betekintést nyerni (SZATHMÁRY 1982.). E kezdeti kísérlet szerint a déltiszántúli és a dunántúli régió népessége között volt jelentős különbség; azaz a tiszántúliak testmagassága mindkét nemben magasabb volt. Emellett az is kiderült, hogy ez a regionális állapot időleges, hiszen az ezt megelőző és az ezt követő időszakok regionalitására nem ez jellemző (SZATHMÁRY 1978.). Megközelítően összecsengtek ezzel Éry Kinga későbbi regionális vizsgálatának eredményei (ÉRY 1996.), miszerint a Dunától északra levő Galántai síkságon, a Felső-Tisza vidékén és délkeleten a korabeli átlagnál valamivel magasabb a termet, eltérően attól, amit a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti és északi részén rekonstruálhattunk. A regionalitás elemzésének lényegi kérdései azonban az alkati dimenziók további elemzése (GUBA-SZATHMÁRY-SZŰCS-ALMÁSI 1996.) mellett elsősorban a kraniológiai variabilitás becslésének terén teljesedtek ki. Az első lépést Ery Kinga tette meg, aki feltehetően manuális kombinatív úton vázolta a X. századi népesség regionális csoportjainak körvonalait (ÉRY 1978., ÉRY 1994.). Mint az munkáiból egyértelműen kitűnik, elsősorban a lelőhelycsoportok földrajzi körülhatárolásából indult ki, és zömében ez a hozzáállás határozta meg konklúzióit is. Ez alól csupán a dunántúli és az észak-alföldi csoport összevonása révén tett kivételt. E kihívásra reagálva először kétféle felfogásban készült elemzés. Egyik alkalommal a béta diverzitás szemléletének megfelelő eredményekre törekedve (SZATHMÁRY 1997.), más alkalommal pedig a gamma típusú diverzitásbecslés szemléletmódját követve tekinthettük át X. századi népességeink regionalitását (SZATHMÁRY 1996.). Mindkét megközelítésben egyértelműen adódott, hogy a Duna egy határozott választóvonalat képez a Csepel-szigettől délre húzódó vonalban. A Tisza viszont ebben a magassági szektorban inkább összeköti a néprészeket. Meg kell jegyeznünk, hogy ezen mintázat főképp a férfiak révén érzékelhető, a nők inkább egyöntetűséget sugalltak (GUBA- SZATHMÁRY 1999.). A Dunántúl északi és keleti részén megtelepült X. századi népesség az Alföld északi peremvidékén éltekkel mutatott anatómiai hasonlóságot. Az északkeleti régió igen heterogén népessége viszont a Dél-Tiszántúl, a Duna-Tisza köze és az Alföld északi peremvidéke felé egyaránt affinis volt. Úgy tűnt, hogy az északi peremvidék népessége egy közvetítő zóna szerepét tölthette be: csak a keleti és a nyugati irányú anatómiai kapcsolatai jelentősek. A DunaTisza közén éltekkel nincs jelentős anatómiai párhuzamuk. Nagyon valószínű, hogy az Alföld északi peremvidékén egy olyan határozott elválasztó zóna létezett, mint amilyen a Duna észak-déli irányát követte. Az Alföld délkeleti részén és a Duna-Tisza közén megtelepült népességek inkább a Tisza mentén északkeletről történt migrációs hatások alatt fejlődhettek (SZATHMÁRY 1997.). Tekintettel arra, hogy a diszkrimináló tényezők a két megítélés szerint különböznek, a főkomponens analízis átlagos faktorértékeiből képzett algoritmus alapján megszerkesztettük a X. századi népességek anatómiai términtázatát 12 koponyadimenzió alapján. A legsúlyosabb faktor, az ún. arcfaktor eloszlását az 1. képen mutatjuk be (vö. GUBA-SZATHMÁRY 1999.). Az Alföld közepén magas arcú variánsok tételezhetők fel, míg ettől koncentrikus zonációval egyre inkább az alacsonyabb arcúság jellemző. * A tanulmány az OTKA 026210. és az MKM FKFP 0502/1997. számú pályázat támogatásával készült.