A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Természettudomány - Vörös István: A Felső-Tisza-vidék honfoglalás kori lovastemetkezései I. Szabolcs–Nyírség

A Felső-Tisza-vidék honfoglalás kori lovastemetkezései I. Szabolcs-Nyírség Vörös István A magyarság honfoglalása és megtelepedése történetében a Felső-Tisza-vidék márcsak földrajzi helyzetéből adódóan is sajátos szerepet töltött be. A nagy ármentesítő és folyamszabályozási munkálatok végzése során ugyan még nem, de a XIX. századi millennium lelkes hangulatában és azt követően is az előkerült honfoglalás kori tárgyakat folyamatosan bejelentik, illetve beadják a kialakuló gyűjteményekbe, múzeumokba. Dókus Gyulának és Jósa Andrásnak köszönhetően az egyre gyarapodó leletek nem kallódnak el, és rövid időn belül megjelennek a régészeti irodalomban is. A vidék katonai fegyverek és lószerszámok mennyiségében hamarosan megelőzi az ország többi régiót. Egy-egy lelettípus pedig akkor csak innen volt ismert (JÓSA 1901a.). E páratlan megmentett leletgazdagság értékét és jelentőségét akkor tudjuk igazán megítélni, ha tudjuk, milyen körülmények között kerültek elő. A honfoglalás kori sírok és temetőrészek osztoztak minden olyan „sorsban", amely régészeti lelőhellyel egyáltalán megtörténhet: szőlőtelepítéssel, rigolírozással, szántással, árokásással, homokkitermeléssel, dombátvágással és -elhordással semmisültek meg; földtulajdonosok, régészet iránt rajongók, jóindulatú sírbontásaival vagy „népi régész" - érdektelen szakembert túlszárnyaló - precízen dokumentált ásatásaival tárták fel őket. A Felső-Tisza-vidék régészeti leletanyagából a méltóságjelvények, rangjelző tárgyak, a fegyverek, egyes kis tárgytípusok jól ismertek. Az 1996-os „Honfoglaló magyarság" c. kiállítás és megjelent katalógus (ŐSEINKET 1996.) óta a régi és az elmúlt több évtized közöletlen anyagainak egy része is ismertté vált. A honfoglalás kori temetkezések ca. 25 °/o-ra becsült etno-, és kronospecifikus ún. részleges lovastemetkezéseinek archeozoológiai vizsgálata a lehetőségekhez képest is elmaradt. Megnehezíti mind az anyaggyűjtést, mind az elemzést, hogy nagyon kevés a pontos megfigyelés, illetve a sírdokumentáció és nagyságrenddel még kevesebb sír lócsontmaradványa tanulmányozható. És ez nemcsak a régi ásatási gyakorlat egyik káros, pótolhatatlan következménye - hogy tudniillik a lócsontokat bennehagyták a feltárt sírokban -, de a közelmúlt egyes ásatásaiból származó állatcsontmaradványok sem lelhetők fel. A nagyszámú feldúlt, megsemmisült sír leletanyagáról pedig eleve le kell mondanunk. A lovassírok összegyűjtését, a lómaradványok síron belüli elhelyezésének tipológiai osztályozását először Bálint Cs. végezte el (BÁLINT 1969.). Anyaggyűjtésekor a Felső-Tiszavidékről 61 lovassír volt ismert (BÁLINT 1969. térkép). A lovak zoológiai és hippológiai vizsgálatára pedig korábban két sír (Kenézlő 1.14. sír és Rétközberencs 2. sír) csontmaradványa állt rendelkezésre (BÖKÖNYI I960.). Tanulmányomban a Felső-Tisza-vidék szabolcsi és nyírségi lovastemetkezéseit gyűjtöttem össze, melyek Tarpa (Kat. 25.) kivételével a Tisza bal parti régiójában találhatók (1. kép). A vizsgált területről - egy korábbi adatgyűjtés szerint - 230 honfoglalás és kora Árpádkori lelőhely ismert (JAM Istvánovits E. összeállítása). Ezek közül 38 lelőhelyen (16,5%) volt lócsontmaradvány. Lovastemetkezés előfordulása 31 helyen egyértelmű, 5 helyen (Kat. 6., 14., 16., 17., 35.) valószínű és 1 helyen (Kat. 36.) bizonytalan (1. táblázat). A sírok „teljes", vagy „maximálisan ismert" száma 35 lelőhelyen ismert, 3 lelőhelyen (6., 7., 32.) ismeretlen. A 35 lelőhelyről összesen 312 sír vált ismertté: a sírok száma 16 lelőhelyen 1-20; 19 lelőhelyen n (= 1-33) + X változik. A teljesen feltárt Ibrány-Esbó halmi (Kat. 5.) X-XI. századi temető