A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Esszé - Ujváry Zoltán: Folklór Móra Ferenc műveiben

Ujváry Zoltán megvolt hozzá, hogy a kőolajat is petróleumocskának becézzük... Ez a becenév azonban hosszú egy kicsit, azért Borbás keresztapám lecsökkentette petrómocskára, Borbás keresztanyám csinált belőle petrómacskát, s Kis Eszik Imre szomszéd száján abból lett a szép értelmes péter-macska, amit már csakugyan nem lehet tovább magyarosítani." (Nyelvtanóra) A földrajzi nevek, helynevek eredetére, keletkezésére vonatkozóan a néphagyományban gyakran találunk többnyire naiv, egyszerűnek, néha logikusnak tűnő, sokszor legendához, mondához fűződő magyarázatot. Ilyen kisepikai műfajhoz tartozó példákat Móránál is olvasunk. Pl.: „- Tudod-e bátyám, miről kapta Mártély a nevét? - kérdezte tőlem tavaly egy úri barátom." így magyarázta: „Mikor Árpád apánk ideért a vezéreivel, elkezdett szállingózni a hó, s akkor azt mondta, hogy »már tél van, emberek«, azóta aztán úgy hívják ezt a helyet." (Usukpusuk, avagy atyafiak föltekintése) Móra műveiből a folklór és a népnyelv kutatója a szólások és közmondások nagyszámú változatait jegyezheti ki. Összegyűjtött írásainak két kötetéből a teljesség igénye nélkül sorolok fel negyedszázat. A Véreim, Parasztjaim kötetből: Lássuk a medvétl Hosszú haj, rövid ész\ Kecskében is az hordja az észt, aki a szakállt. Mosolygott, mint a tót rózsa. Vigye el a markoláb. Szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak. Szűr vágja a fát, ködmön hordja rakásra, palást melegszik mellette. Aki nem akar megvénülni, akassza fel magát. Varjúnak varjú a fia. Nem jó úrral egy tálból cseresznyézni, mert meglövöldöz a magjával. Az úr a pokolban is úr. Huncut a paraszt, ha már egy araszt. Sülve jó a paraszt, akkor is a fene egye meg. Fújjon el a szél a talpa alatt. Ha ló nincs, a szamár is jó. Ebet kapni, csak korpa legyen. A fele sem tudomány, Utazás a földalatti Magyarországon kötetből: Bor be, ész ki. Úgy lóg az orra, mint akinek a tyúk megette a kenyerét. Mit kapkodsz, mint Bernát a ménkűhöz. Elviszi az ördög. Láttam én már karón varjút. Minden okos embernek lány az első gyereke. Könnyű neki, mikor a kenyér is az ő kéziben van, meg a kés is. Kenyere sincs, mégis karajt akar szegni. Ökörben ne keress ikrát. A szólás és a közmondás a mondanivalóhoz igazodik, az olvasó érti a jelentést és az összefüggést, gyakran azonban Móra magyarázatot kapcsol hozzá, ha netán nem lenne elég egyértelmű, hogy az alkalmazott proverbium mire vonatkozik. Pl. a Bokrétolás karcolata (már maga a cím is tájnyelvi) egy helyi szólás keletkezésének történetére épül. A ritkábban előforduló, szűkebb körben ismeretes tájszavak értelmezésére különösképpen figyelmet fordít, mint arra mondtunk példát. A Mindennapi kenyerünkben az apa mondja a fiának: „Megpörkölöm, fiam, ezeket a disznó koslebálókat". Hogy kik voltak a koslebálók, nyomban megmagyarázza: „A koslebálók azok az uri emberek voltak, akik házról házra jártak minden esztendőben, és konskribálták az adót. Egy mérges városi írnok, aki kalamust hordott a füle mellett, meg egy bakter, aki vitte utána az összes íveket és a tintásüveget." Ugyanott még két tájnyelvi fogalom értelmezése: Az édesanya mondja a gyermekének: „- No cselédem, kertészpecsenye lesz a vacsoránk." Móra: „Kertészpecsenyének a sülttököt csúfolja a szegény ember." Ugyancsak az édesanya ámítja a gyermekét, hogy ő már vacsorázott, mégpedig bundás gombócot. A bundás gombóc - írja Móra - „a hajába főtt krumplinak az ünneplő neve. Nem rossz étel az se, ha só is van hozzá". Szintén gyermekkori élményként szól a körtemuzsikáról. Az Én és a zene című írásában az elbeszélés szerint egy hozzáintézett levél kapcsán a zenéhez való viszonyával kapcsolatban visszaemlékezésként mondja, hogy ötesztendős korában az úton talált „rézből való aranykrajcáron" körtemuzsikát vett „a ponyván áruló tótoknál... a körtemuzsika nagyon elegáns hangszer volt, az egyik oldala piros, a másik sárga... Szépen szóló muzsika volt." 550