A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Felhősné Csiszár Sarolta: A felsőőri református egyház úrasztali terítői

Felhősné Csiszár Sarolta A XIX. század végén készült az a padtakaró, amely egy keskeny hímzett vászoncsíkból és két horgoltcsipke sávból áll. A vászon egész szélességét girlandos szőlőfürtös minta tölti ki, melyet fehér hímzőfonallal, laposöltéssel és száröltéssel varrt készítője. A minta két szélét keskeny subrikamintás csík zárja le. A horgoltcsipke sávok a textília alját díszítik, a felső részben egy sor leveles, kisvirágos mintasorral, alatta nagy, fogazott sarlós levelekkel (8. kép). A XIX. század végén készült a másik padtakaró is, amelyet szintén két vászonszélből varrtak össze. Széle cakkosan, hurkolt szegőöltéssel eldolgozott, a cakkokban lyukhímzéses körökkel és hullámvonalakkal. Fölötte szintén lyukhímzéssel csigavonalba forduló S spirálsorral és kis leveles ágakkal (9. kép). 8. kép Padtakaró a XIX. század második feléből Abb. 8 Gestühldecke, zweite Hälfte 19. Jahrhundert 9. kép Padtakaró a XIX. század második feléből Abb. 9 Gestühldecke, zweite Hälfte 19. Jahrhundert Halottas lepedők A fehérhímzések közé sorolható, mégis külön kell szólnom azokról a templomi textíliákról, amelyek halottas lepedőkből átalakítva másodlagos funkcióban kerültek az egyház használatába. Ezekből két XDC század végi szószéktakarót őriznek az úrasztali terítők között. De van kívülük még négy olyan halottas lepedő, amelyet egyházi szolgálatra nem használnak, csak őriznek a terítők között. Mikor és hogyan kerülhettek a gyászlepedők a templomi textíliák közé? Erre keresve a választ, érdemes kitekintenünk az ide vonatkozó szakirodalomra. A gyásznak területenként évszázadok alatt kialakult a maga rendje. A temetés méltóságának, tisztességének megvannak ma is, korábban pedig még inkább megvoltak a tárgyi kellékei. Ezek közé tartozott a halottas lepedő vagy más területen a ravatalterítő és a gyászabrosz. A magyarság halottkultuszában használatukra vonatkozóan egészen korai időből vannak adataink és arra is, hogy használatuk után Európa-szerte szokásban volt ezeknek templomi célra történő ajándékozása. K. Csilléri Klára 1982-ben megjelent munkájában közöl egy XII. századi adatot, melyben Jmre király Ivachin nevű vitéze és felesége, Anglia 1199-ben tett végrendeletében a lelki üdvökért a veszprémi egyházra hagyott szolgálók egy csoportjának azt is kötelezővé tette, hogy sírhelyüket az ünnepnapok alkalmával szőnyegekkel terítse le" (CSILLÉRY 1982. 283.) Halotti textíliát a középkori NyugatEurópában is használtak. Csilléry Klára hivatkozik Eduárd Salinra, aki azt mondja, hogy a halotti lepel Franciaországban a népvándorlás korában terjedhetett el, mivel a görög-római kultúrában használata ismeretlen volt. Erre vonatkozóan idézi, „hogy a halotti lepleket a halottvivő saroglya, illetve a koporsó leterítésére, majd temetéskor a templom díszítésére használják fel..." (CSILLÉRY 1982. 283.). Ugyancsak Csilléry Klára írja, hogy a középkori Németországban, „a koporsót... a temetés alkalmával, majd pedig az évfordulókon halotti lepellel volt szokás letakarni. Korábban ezek a leplek értékes, mintázott kelmék voltak, később pedig többnyire fekete selyemből készültek, nagyméretű kereszttel. Az előkelők azután az ilyen leplet a templomra hagyták." (CSILLÉRY 1982. 284.) A halottas textíliák egyháznak történő ajándékozása a Kárpát-medence területén is folyamatos volt. Erre vonatkozóan a legutóbbi időig vannak adataink. Balassa Iván írja: „Néha a felsőőri reformátusoknál, de az őrszigeti magyar evangélikusoknál is a templomnak ajándékozták a halottas lepedőt, mely ott az oltár díszítésére szolgált." ( BALASSA 1989. 312.) Ilyen ajándékozásokra az ország más területeiről is vannak adataink. A keleti országrészen a Bereg megyei Tarpán a gyászabrosz mintázott részét szószék- és padtakarónak