A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Régészet - Némethné Dikán Nóra: Egy dokumentum-sorozat megszületésének története. Az 1956. október 26-i nyíregyházi tüntetés
Némethné Dikán Nóra munkájuk finanszírozását éves költségvetésükből egyre csökkenő mértékben tudták már akkor is fedezni, s ha dolgozni akartak, pályázatokat kellett nyerniük. Ez a múzeumnál régi gyakorlat volt, de nekem ekkor kellett ezzel is szembenéznem. Az „1956 októbere Szabolcs-Szatmárban" című, idézett kötet anyaggyűjtésénél már megismerkedtem mindazokkal a politikai perekkel, amelyeket a megyénkben is lefolytattak a forradalomban szerepet játszó vezetőkkel szemben. Igaz ekkor elsősorban munkástanácsi jegyzőkönyveket, röplapokat és egyéb, a forradalom napjaiban született iratokat kerestem, amelyek jobbára csak a bírósági iratok mellékleteként maradtak meg, ott irattározták mint bizonyítékokat. A bírósági iratok ismerete sugallta, hogy ne csak a forradalom napjait dokumentáljuk, hanem az utána következő megtorlás mechanizmusának és történetének iratait is publikáljuk. Egyre-másra jelentek meg olyan pályázati felhívások, amelyek az 1956-os forradalommal kapcsolatos forráskiadványok készítésére biztatták a szakembereket. Kézenfekvő volt, hogy folytatni fogom a már elkezdett munkát. A Ránki György Alapítvány pályázati felhívását férjem és egyben főkönöm tette az orrom alá, és még emlékszem, mennyire szorongva vártam az eredményt: elfogadják-e vagy visszautasítják a pályázatomat, ezzel részben eldöntve a téma kutatásának sorsát is. Az első kötet 1992-es megjelenése után sorra nyertem a különböző megyei és országos (Nemzeti Kulturális Alap jelenkortörténeti Bizottság, Soros Alapítvány, Lakitelki Alapítvány - hogy csak a jelentősebbeket említsem) pályázatokat. A megindítandó sorozattal nem annyira a kutatási téma, mint inkább a forráskiadvány méreteinek tekintetében volt nem kevés vitám a főnökséggel. Németh Péter intézményvezetői minőségben természetesen reálisan tervezhető és anyagilag is kivitelezhető programot kívánt felvállalni, nem pedig már az induláskor is torzónak készülő sorozathoz adni a nevét. Amíg ő egy válogatott kötetet javasolt a megtorlás témaköréből, addig nekem az volt a véleményem, hogy sorozatot kell indítani. Mégpedig járásonként külön-külön kötetben ki kell adni minden 1956-os politikai perből legalább a vádiratot és az ítéleteket, kiegészítve más olyan dokumentumokkal (fegyveres testületek, tanácsi és pártszervek irataival), amelyek a megtorlással kapcsolódnak össze. Ugyanis - érveltem - a válogatás mindig egyfajta koncepció alapján történik. S minél nagyobb a szelekció, annál inkább ki van téve az adott mű annak, hogy egy elképzelés, egy álláspont bizonyításának eszközévé válhat. Viszont, ha eredetileg is az a törekvés, hogy lehetőleg minden per, és minden lényeges - községi szintig lemenő -, a megtorlással kapcsolatos iratot tartalmazzanak ezek a kötetek, akkor elfogulatlanabb képet kapunk a megtorlás mechanizmusáról. Persze más egyéb érveim is voltak. A forradalommal egyidejűleg született iratok önmagukban kevesek ahhoz, hogy tükrözzék mindazt, ami az 1956-os forradalom napjaiban történt egy-egy településen. Hiszen nem volt minden községnek napilapja, nem vezetett minden forradalmi bizottság jegyzőkönyvet, a tüntetések történetét sem foglalták mindenütt írásba. A még élő szereplők a történéseknek csak egy-egy maguk is átélte szegletét tudják befogni, de a tanúk egy része már nincs is az élők sorában. Arról már nem is érdemes szólni, hogy bár sok-sok emlék az emberben örök időkre rögzül, de hosszú idő távlatából meg is fakul. A bírósági eljárásokat viszont röviddel a forradalmat követően folytatták le, s részletesen elmondatták a perbefogottakkal és a tanúkkal a történteket. Ezt ugyan nem kellett magyarázni a sorozatszerkesztőnek - lévén maga is történész -, annál inkább volt vitám azokkal, akik ezektől a kötetektől az 1956-os forradalom „igaz" történetét kérték számon. A sorozat a megtorlás témaköréből készült, a konszolidálódó hatalom és politika törekvéseit jellemzi, és az akkori hatalom legitimációjára szolgált. Azonban ezek a levéltári iratok nemcsak a megtorlás témakörének alapforrásai, de nélkülük - természetesen megfelelő forráskritikát feltételezve - aligha lehet megírni 1956 október-novemberének történetét. Szerencséje van a történésznek, ha még élő szereplők visszaemlékezéseit segítőtársnak hívhatja és kontrollálhatja munkáját, de nem nélkülözheti ezeket a levéltári forrásokat. Úgy gondolom, fenti véleményem a szakmai berkekben nem képezi vita tárgyát. Elnézve azonban a sorozat hallatlanul szerény kivitelét, nyomdatechnikai hibáit abban már nem vagyok olyan biztos, nem lett volna-e szerencsésebb elfogadni Németh Péter ajánlását, s az anyagi lehetőségeinket meghaladó sorozat helyett egy igényesebb kivitelű, reprezentatív válogatás megjelentetése mellett dönteni. 366
