A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Ulrich Attila: A tokaji uradalom majorsági gazdálkodása és pénzbevételei a XVII. században

Ulrich Attila és Tarcal 100-100, majd Tímár 80 szekér szénát termő allódiumai. Szadán mindössze 25, Vencsellőn 30, Bűdön pedig 6 szekérre való uradalmi rét volt (MOL U. et C. 58/17, 1688.). Az uradalmi területek nagysága gyakran változott, így 1701-ben Rakamazon 400, Vencsellőn 400, Tímáron 60 szekér nagyságú majorságrétet alakítottak ki, Tedejt pedig 180 Ft-ért és 230 köböl gabonáért bérbe adták a szentmihályi lakosoknak (MOL U. et C. 58/22, 1701.). Az uradalom birtokában találunk erdőket és tavakat is. A természetföldrajzi adottságból eredően a döntően Tiszamenti települések nem szűkölködtek ártéri erdőkben, a folyó áradásától állandóan újjáalakuló tavakban, morotvákban sem. Igaz ugyan, hogy az erdők nagy része épületfának nem volt használható, sőt gyakran cserjésekké, gazosakká váltak, azonban tűzifának, sőt makkoltatásra is alkalmasak voltak. 1688-ban Rakamazon 400, Vencsellőn 300, Tímáron 600 disznónak való erdő volt, ebből az utóbbi szabad „dispozitio" alatt állt. A Tarcalon lévő, makkot nem adó Baxó erdőt igen kemény, 12 Ft-os büntetés tilalma alá helyezték, amit a városban megmutatkozó igen nagy fahiánnyal magyarázhatunk. Keresztúrnak viszont már kiterjedt erdei voltak, ennek megfelelően közös használatban tartották azok legnagyobb részét, tilalmas erdő mindössze kettő - 1674-ben csak a Long nevű - volt a mezőváros határán. Tiszaladányon egészen 1650-ig közös használatú erdők voltak, akkor azonban tilalom alá helyeztek egy 100 disznó etetésére való részt. Vámosújfalun pedig a szokás szerint a tilalmas erdőben, földesúri engedéllyel szabad volt a makkoltatás, ekkor azonban tizedet kellett adniuk.

37 Szintén szigorú tilalom alá tartoztak az uradalmi halászó vizek is, ezeket a földesúr halászai tisztították és halászták le, de a fogott halakból természetesen bizonyos résszel tartoztak. A leg-több földesúri tavat Keresztúrban találjuk (6 db), de Tarcalon is 5 tó volt. A rakamazi halászok amellett, hogy a Tiszában is halászhattak, a falu határán belül 2 érben és 2 tóban tehették ugyanezt. Vámosújfalun 2 (1673), Tímáron 3 (1688) tavacskát írtak össze. Amíg Ladányon 1674-ben nem találunk földesúri tavakat - a helyiek csak a Tiszában foghattak halakat az engedélyezett időpontokban -, addig 1688-ban 1, a század végén 2 halászó vizet írtak össze. A ha-lászat jövedelmező tevékenység volt, ezért szigorú szabályokat vezettek be, amelyek nemcsak az eszközöket és a mértékét határozták meg, hanem a tilalmak idejét, a földesúrnak és saját részre történő halászatot is. Tokajban például Szt. Lőrinc napig tilos volt fenékhálókkal saját részre halászni, ez csak a földesúr számára volt megengedett. Ha végeztek az uradalomnak való halászattal, „szabadosak" voltak maguknak is hálóval halat fogni. Ugyanez vonatkozott a kecsege halászatára, ebből viszont minden hatodik „háló" a bírót illette meg. Szintén tilos volt a halászat Tiszaladányon is, amit a kecsegehalászat befejeztével oldottak fel (MOL U. et C. 115/18, 1685 (1674)). Általában csak a hivatásos halászok foglalkozhattak ezzel a mesterséggel, a kivételt Tiszatarján kommunitása jelentette, amelynek összességében engedélyezték. Ez utóbbi település a fizetendő pénztaksa mellett állandó jelleggel 3 vizát is köteles volt éves adó fejében beszolgáltatni (MOL U. et C. 59/6, 1700 körül).

38 A XVII. század fordulóján készített összeírás szerint a tarjáni halászok a kifogott első vizát az úrnak adták, azonban ezért az uradalmi tisztek 1 Ft-ot és 1 köböl búzát fizettek. Ha pedig „szegyen" halásztak, a kifogott vizáknak, tokoknak, kecsegéknek fele az urat illette, de a fele költséget szintén a földesúr állta a „szegyek" csinálásakor (MOL U. et C. 59/6, 1700 körül.). A XVII. század második harmadában - megegyezően a Pach Zsigmond Pál által megfigyeltekkel - tanúi lehetünk a tized és kilenced adózás terhe növelésének, annak heteddé, ötöddé való átalakításának.

39 Ritka kivételt jelentett az az 1682. május 16-án lejegyzett eset, amikor Zrínyi Ilona parancsából Jósa Miklós udvarbíró Keresztúr városának megengedte a dézsma A földesúri erdőkre vonatkozóan lásd MOL U. et C. 115/18, 58/17, 59/6. Az urasági erdőn való makkoltatás után járó tized elterjedt szokás volt az uradalom többi településén is. 1667. március 12-én bocsátották először taksára az egész települést, ekkor 60 Ft mellett 3 vizát is adtak, később - a falu szegényedése miatt a pénzadót 40 Ft-ra szállították le, azonban a 3 vizát akkor is meg kellett adniuk. Pach a földesúri tized és kilenced szedéséről, annak mennyiségéről és jelentésének módosulásairól hosszan értekezett. Bizonyította például, hogy a dézsma kifejezést nemcsak a régi egyházi tizedre, hanem a földesúri tizedre is értették (PACH 1963. 221-228.). 316