A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Régészet - Ulrich Attila: A tokaji uradalom majorsági gazdálkodása és pénzbevételei a XVII. században
A tokaji uradalom majorsági gazdálkodása és pénzbevételei a XVII. században követte a szolgáltatások növekedése, a társadalom jobbágyrétegének röghöz kötése, hanem a század második felében éppen ellenkező folyamatok tanúi lehetünk. A szolgáltatások jelentős részét a század második felében a lakosság pénzben váltotta meg a hegyaljai oppidumok (Tokaj, Tarcal, Keresztúr), sőt az uradalom falvainak döntő többségét taksás nemesség illetve taksás és szabados jobbágyság alkotta (OROSZ 1995b. 11-12., PACH 1963. 228., 230.).° Németh Gábor véleménye szerint a „17 század folyamán általánosan megfigyelhető a mezővárosi adózás és szolgáltatások sokfélesége, azon belül a summás, árendás, cenzusos adónemek és az egyes vagy összes szolgáltatások pénzzel történő megváltása" A török hódoltság közelében lévő peremterületeken - mint írta - fő adónemként a taksás adózás honosodott meg (NÉMETH 1988. 319-320.). Makkai László már 1954-ben, I. Rákóczi György gazdálkodásáról megjelent monográfiájában úgy jellemezte a török határral szomszédos területeket, hogy ott a ,JCVII. század közepén a fejlődő munka-megosztás, a termelőerőknek ezzel járó növekedése és az árutermelés fellendülése a feudális termelési viszonyok felbontása irányában kezdett hatni, egyre elmélyülő társadalmi tagolódást" hozva létre (MAKKAI 1954. 44.). Varga János egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Rá kell mutatni egy érdekes jelenségre, amely a mezővárosokkal kapcsolatban főként a Felső-Tiszát környező megyékben, ott is elsősorban a hegyaljai vagy hozzájuk közelfekvő mezővárosokban figyelhető meg. Ez pedig nem más, mint az, hogy ...a közönséges - akár szabadmenetelű, akár röghöz kötött - colonusok közül a 17. század első felétől egy külön taksás-csoport emelkedik ki." (VARGA 1969. 370-373.). 14 A tokaji uradalom allódiumainak művelésénél természetesen robotszolgálattal is találkozunk, bár igen korán, az 1630-as években kezdetét vette annak megváltása is. Csáky István már 1637-ben elengedte a jobbágyok földesúri szolgáltatásait, jövedelmének nagy részét a majorsági termelés mellett a bortizedből és -kilencedből nyerte (Kiss 1968. 145.). A XVII. században a földesúri allódiális gazdálkodás rövid ideig tartó térnyerése az uradalom Rákóczi családhoz kerülésével, nagyságának jelentős kiterjesztésével következett be. Ekkor került az uradalomhoz Rakamaz, ahol igen jelentős majorgazdálkodást folytattak. A XVII. század végén újabb olyan helységekkel bővült a domínium (pl. Vencsellő, Tedej, Büd), ahol szintén kiterjedt aliódiumokat találunk, bár a földesurak ezek hasznával a század végének nagy pusztításai miatt ritkán számolhattak (MOL E 210. 42. cs. 159. t. 8-16. sz., 1634, 1639. MOL U. et C. 58/22, 1701.). 15 A Rákóczi birtoklás idejéből származó összeírásokban mind jól szervezett, a falvak, mezővárosok állapotát figyelembe vevő gazdasági irányítással találkozunk. Amellett, hogy a saját kezelésű majorságok műveltetésére nagy hangsúlyt helyeztek, az 1660-as évek közepétől meginduló politikai folyamatok rányomták bélyegüket az uradalom társadalmi szerkezetére, a jobbágyok vagyoni helyzetére is. Az általános elszegényedés, szökések, a helységek pusztulása, már I. Rákóczi György és Lórántfjy Zsuzsanna idején a zweite Leibeigenschaft" berendezkedésével ellentétes folyamatot indított meg. Kénytelenek voltak ugyanis a jobbágyok gazdasági erejét úgy megőrizni és szökésüknek elejét venni, hogy a taksálás eszközéhez nyúltak. Emellett nemcsak egy bizonyos szolgálatot lehetett pénzen megváltani, hanem igen gyakran került sor személyes szabadság nyerésére is. így az uradalom falvaiban nagyszámú hajdú, armalista nemes, manumittált és inskribált jobbágy élt, ezek vagy pénzen váltották meg Pach a XVII. század első felében a pénzjáradék csökkenése mellett a naturális járadékformák növekedését állapította meg. Elismerte azonban „nem egy esetben a feudális pénzszolgáltatás továbbra is fennálló, esetleg éppen fokozódó jelentőségét a XVII. században is. Ilyesmire egyrészt népesebb, erőteljesebb mezővárosokban bukkanunk..." Varga János a XVII. század elejének taksásodó rétegébe a helyi iparosokat, a föld nélkül megnemesedett helyi colonusokat és betelepülteket, nem utolsó sorban pedig az extraneusokat sorolta. Hogy milyen kitűnően érzett rá a folyamatra, bizonyítja, hogy az uradalom mezővárosaiban, sőt falvainak nagy részében is taksás helyzetű, bár nagy részében jobbágyi eredetű réteg lakott. Bűdön és Tedejen ez évben 65 köböl árpát, 48 köböl zabot, 3 köböl kölest vetettek. A XVII. század végén időszakosan Tokajhoz csatolt Gáva földjein 1634-ben még 35 köböl árpa, 100 köböl zab, körülbelül 1 köböl köles került a földbe. A gávai majorságból a század végére már semmi sem maradt. Hasonló a helyzet, ha Hosszúpályi és Püspökladány esetét vizsgáljuk. 1639-ben Pályiban 47 köböl zab, 5 köböl köles, 6 köböl 2 véka borsó, 2 véka lencse, 6 köböl 2 véka tavaszi búza; Püspökladányban 35 köböl zab és 25 köböl árpa vetés volt. A XVII. század végén ugyan Hosszúpályiban megtaláljuk még a 200 köböl nagyságú allódiális földet, de ezt ekkor már kilenced fejében a helyi lakosság művelte. A püspökladányi majorságról ugyanakkor a források nem tesznek említést. 311
