A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Rapcsányi László: Délfrancia krónika. Egy olvasó feljegyzései

Délfrancia krónika Egy olvasó feljegyzései Rapcsányi László Németh Péternek, baráti köszöntéssel a lovagkorból A galamb röpte „Hiába osztották fel Franciaországot számos département-re, származásunk tudata mindannyiunkban él. Közigazgatási adminisztrációtól függetlenül mi ma is provence-iek, elzásziak, normandiaiak és bretonok vagyunk." Egy XIX. századbeli szerző kezdte így poétikus tanulmányát (CAPEFIGUE 1863.). Intonálása nem nosztalgia. Utórezgése a középkor néhány századának, amikor Gallia nem minden fia tekintette magát a király alattvalójának. Az ország nagy része a herceg, gróf, vicomte, márki címet viselő családok birtoka volt. Az egymástól függő hűbérurak hierarchiájában elméletileg a király állt a csúcson, de jogát és hatalmát csak a saját birtokain és közvetlen hűbéresei felett gyakorolhatta. Francia földön legalább kilencven kisebb-nagyobb egyházi és világi hűbérterritorium volt. Ezek fele pénzt is verhetett. A feudalizmus Franciaországban alakult ki először, és ott szervezték meg a legjobban. Történészek nézete, hogy a monarchiát már csak a hűbérkötelékek tartották egyben. A feudális viszonyok ellenére a királyság intézménye és tekintélye nem homályosult el. Amióta Remigius (Remi) püspök - a „frankok apostola" - a reimsi szentegyházban megkeresztelte a frank törzsek vezérét, Klodvigot (Clovis, 496?), és a legendás elbeszélésben egy hófehér galamb hozta le az égből a szent olajat, az uralkodót dicsfény övezte, mert isteni hatalomban részesült. Méltósága Capet Hugó óta (987) két évszázadon át örökletessé vált. „Mindegyik uralkodó elég szerencsés volt ahhoz, hogy fia szülessék, és elég ravasz, hogy az ifjút még életében királlyá választassa és megkoronáztassa." (DUBY 1987.) II. Fülöp Ágost (í 1223) sikeres ütközetekben visszaszerezte az angol királytól a francia hűbérbirtokokat, és ezzel áttörte azokat a korlátokat, amelyek eddig elzárták a tengertől. A Capet-ház birtokai elérték a Szajna és a Loire torkolatát. Unokája, IX. (Szent) Lajos halála idején, 1270-ben, belkormányzati hiányosságok ellenére Franciaország már igazi királyság. A megelőző száznyolcvan esztendő alatt 26 törvényes pápa követte egymást, és 11 ellenpápa tülekedett Szent Péter trónjára. A római nagycsaládosokkal meg a német-római császársággal folytatott állandó viszályban Itália is két táborra, a pápapárti guelfek és a császárpárti ghibellinek csoportjára szakadt. Ilyen körülmények szorításában a sors szerencsés adományának tekinthető, hogy a római egyház megőrizte identitását és befolyását az európai országokban. Provence és Languedoc Az első keresztes hadjárat idején (1095) Dél-Franciaország legtekintélyesebb főura a toulouse-i grófi család volt. Birtokuk magába foglalta a mai Languedoc-Roussillon régió 23378 km

2 területét. A Garonne-vidék egy részétől a Rhone folyóig az ő vazallusuk volt valamennyi független hűbérúr. A szerteágazó rokoni kapcsolatok és a gondosan számon tartott örökségi jogok dinasztikus hálója - ha nem is mindig békésen - kiterjedt a Pireneusok innenső oldalára, és átnyúlt a Rhőne-on túli Provence-ra, Venaissin grófságra. Gazdagabbak voltak, mint a király, akinek a Loire és a Somme közötti szétszórt birtokai hétezer négyzetkilométert sem tettek ki. A család őse, Boson, Aries grófja, a X. században élt. Az ő két fiának leszármazottai birtokolták a Rhone folyótól keletre és nyugatra fekvő területeket a Földközi-tengerig. A fiatalabb ághoz tartozott a keleti rész, Provence. Az idősebb ág örökölte és családi véletlenekkel gyarapította a folyótól nyugatra eső Toulouse grófságot. A régióra később alkalmazott Languedoc 301