A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Makk Ferenc: Új forrásadatok a X. század végi magyar-bizánci kapcsolatok értékeléséhez

Makk Ferenc A kérdés az, hogy mikor és kiktől kért katonai segítséget a bizánciak ellen Szvjatoszláv fejedelem. Véleményem szerint a kijevi uralkodó 971 áprilisában Tzimiskés császár nagy támadásának hírére, legkésőbb Preszláv eleste idején küldött követeket „a szomszédos barbár népekhez", mivel április végétől a teljes görög ostromgyűrű miatt erre már nem volt lehetősége. Figyelembe véve azt a fontos tényt, hogy a 970-es hadjáratakor Szvjatoszláv fejedelemnek bizánci források szerint - a bolgárok, a magyarok és a besenyők voltak szövetségesei, nyilvánvalónak kell tartanunk: 971 tavaszán (az április elejétől július végéig terjedő négy hónap során) a görög támadás időszakában - az orosz uralkodó a korábbi szövetségeseihez fordult segítségért. Ezek közül a bolgárokra nem utalhat a görög kútfő, mert egyrészt a bolgár földön tartózkodó Szvjatoszláv értelemszerűleg a Bulgáriával szomszédos népekhez fordult segítségért, másrészt pedig a bolgárok kezdettől fogva ott voltak az oroszok oldalán a görögök elleni harcban, tehát tőlük nem is kellett 971 tavaszán segítséget kérni (MAVROGYIN 1946. 206., ZLATARSZKI 1971. 577., 584.). Minthogy a bizánci szövegben többesszám áll („a szomszédos barbár népek félvén a rómaiaktól"), ezért - miként azt külföldi kutatók is vélték - nyilvánvalóan a magyarokról és a besenyőkről volt szó (MAVROGYIN 1946. 206., DIMITROV 1998. 80.). Mindkét nép tehát a magyar és a besenyő is - azonban Skylitzés szerint megtagadta az oroszoktól a segítségnyújtást, mert e népek „féltek a bizánciaktól". Az előzmények alapján joggal feltételezhető: a magyar nép, illetve a magyar vezetők Bizánctól való félelme, amelyről eddig forrásadat nem volt a magyar kutatók kezében, alapvetően a 970-es arkadiopolisi vereségből táplálkozott, de erősítette azt Tzimiskés császár 97 l-es nagy támadásának a híre. S egészen természetes, hogy a magyar fejedelmi udvar félelme, veszélyérzete még tovább növekedett a későbbi bulgáriai események miatt, mindenekelőtt a korábbi szövetségesek: egyrészt az orosz uralkodó teljes veresége, másrészt a Magyar Nagyfejedelemséggel közvetlenül szomszédos Bolgár Cárság összeomlása és Kelet-Bulgária bizánci bekebelezése következtében. 2. A 97l-es bulgáriai bizánci expanzióval kapcsolatos másik görög forrásunk egy bizánci pecsét, amelyet - a magyar kutatástól eltérően - a külföldi szakirodalom ugyan jól ismert, de a magyar történelemmel való összefüggésére nem utalt. Diogenes protospatharios pecsétjéről van szó, akiről a külföldi kutatás megállapította, hogy az Al-Duna és a Morava folyók találkozásánál levő bulgáriai város, Morava stratégosaként állott az ottani bolgár területen szervezett bizánci katonai-polgári közigazgatás élén (CATALOGUE 1991. 195-196., DIMITROV 1998. 80., 89. 70. jegyzet, 90. 72. jegyzet). Mindeddig nem volt birtokunkban olyan forrás, amely kifejezetten tanúsította volna azt, hogy a bizánci légiók a 97 l-es háborúskodások eredményeképpen elérték volna a magyar határt. Diogenes stratégos pecsétje azonban egyértelműen azt bizonyítja, hogy a bizánci katonaság - ha rövid időre is - 971 táján Barancs (Branicevo) környékén elérte a közvetlen magyar határt, ami természetszerűleg meglehetősen nyugtalanító és fenyegető esemény volt a magyar vezetők számára. Egyébként egy másik bizánci pecsét szintén azt igazolja, hogy 971 táján a bizánciaknak egy időre sikerült katonailag megszállniuk a Kelet-Bulgáriától nyugatra eső bolgár és szerb területek egy jelentős részét is. Előkerült ugyanis Ioannés protospatharios pecsétje, aki a Ras (= raskai, tehát szerbiai) határvidék vezetője volt a 971-975-ös időszak elején (CATALOGUE 1991. 100-101., DIMITROV 1998. 80., 89. 70. jegyzet, 90. 72. jegyzet). Véleményem szerint mind Skylitzés adata, mind pedig Diogenes pecsétje alapján teljes joggal lehet arra következtetni, hogy 971 táján Bizánc balkáni expanziója nyomán a Magyar Nagyfejedelemség számára veszélyes helyzet állt elő. Ez azzal fenyegetett, hogy a basileus katonai támadást indít a korábbi szövetségeseit elvesztő Magyarország ellen, amelynek kalandozó csapatai előzőleg hosszú időn keresztül dúlták és pusztították a bizánci területeket. A Magyar Nagyfejedelemséget közrefogó két birodalom: a Német-római Császárság és a Bizánci Császárság 972 tavaszán bekövetkezett kibékülése révén a nemzetközi viszonyok rendkívül 272