A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Vjacseszlav Kotigorosko: A Felső-Tisza-vidék népei az időszámításunk kezdetén és az i.sz. első századokban

A Felső-Tisza-vidék népei időszámításunk kezdetén és az i.sz. első századokban Vjacseszlav Kotigorosko Európa ókori történeti kutatásának jelenlegi állása szerint a Kárpátok és a Duna vidékén az i.e. I. évezred végén három alapvető etnikai tömb különíthető el: az északi trák, az illír és a kelta. A közöttük uralkodó északi trákok (Herod. V.3) W. Tomaschek szerint Hérodotosz (IV.93) óta az antik szerzők által ismert néhány tucat törzsből állt, akiket a „geta" népnévvel jelöltek (TOMASCHEK 1893.). Az i.e. I. századtól a Kárpátok ívén belül élő lakosságot „dáknak" kezdték nevezni. „A dákok a hegyekbe fészkelték be magukat" - írta az időszámításunk kezdete körüli- események kapcsán a II. századi történetíró, Florus (Flor. Epit. 11.28). Ez az adat összhangban áll id. Plinius állításával, amely szerint a dákok a hegygerinceken és a völgyekben élnek egészen a Tiszáig (Plin. NH IV.80). Strabón konkretizálja a dákok elhelyezkedését, amikor közli, hogy az Iszter alsó folyásánál élőket getának nevezik, dákoknak pedig azokat, akik Germaniához, az Iszter felső folyásához közelebb élnek (Strabón VTI,3.12). Az i.sz. 20 körül befejezett munkájában a földrajzíró csaknem másfélszáz szerző adatát használta föl. Műve az i.e. II. század végi - I. század eleji etnogeográfiai viszonyokat tükrözi (GRACIANSZKAJA 1986. 32., 46., MACSINSZKIJ 1974. 85.). A dákokra nézve további adatokat találunk a Justinus közvetítésével ránkmaradt Pompeius Trogusnál (Just. XXXII,3.16), aki a geták fiatalabb ágának határozza meg őket. A „dákok" népnév kiterjesztése a getákra már az i.sz. I. században megfigyelhető (Suet. Aug. 8.2; 21; 63.2). Eszerint az i.e. II. század végétől az északi trákoknak két ága választható szét: a geták és a dákok. Ugyanazon a nyelven beszélnek (Strabón VII,3.10; 13), de - az antik szerzők szerint - lakóhelyük különbözik egymástól. A dákok fellépése Európa történeti színterén a Burebista vezetésével lezajló politikai egyesüléssel indult (i.e. 82-44). Az i.e. I. század közepére a dák-geta állam magába foglalta az egész Kárpát-Duna-vidéket. Északi határvidékén (a Felső-Tisza-vidéken) kimutathatók a dák kultúra legtávolabbi erődítményei Zemplínben (Zemplén) és Malája Kopanyan (Kiskopány) (KOTIGOROSKO 1989., KOTIGOROSKO 1995.173-175.), A dákok érkezése előtt a vidéket az autochton északi trák és az. i.e. IV—III. században bevándorló, s a helyi kultúrát jelentős mértékben latenizáló kelta törzsek birtokolták (KOTIGOROSKO 1995. 61-62., 167-170.). Az i.e. II—I. században az antik civilizáció távoli perifériáját jelentő Felső-Tisza-vidék az írott forrásokban közvetlenül nem szerepel. Még az olyan hozzáértő történész is, mint amilyen Polybios (i.e. 205-123 körül) kategorikusan kijelenti, hogy nincs semmilyen konkrét adata az északi területekre vonatkozóan Narbontól Tanaiszig (Polyb. 111,38.2). Szegényesek az adatok a terület törzseiről abban az időszakban is, amikor a FelsőTisza-vidék a római Dacia provincia szomszédságába került (107-271). Ugyanakkor e szórványos adatok összessége a régészeti adatokkal kiegészítve lehetővé teszik az egyes törzsek teljes mértékű azonosítását a terület és a vele szomszédos régiók egyes kultúráival. A Kárpát-medence északi részének etnográfiájáról a rómaiakhoz az adatok legkorábban az i.e. I. században jutottak el. Az egyik legelső híradást Caesar visszaemlékezései tartalmazzák „A gall háborúról" c. művében (i.e. 52-51 körül). A Hercyniai erdő (a Rajnától a Kárpátokig húzódó erdőség) leírásánál megjegyzi, hogy az elnyúlik „a dákok és az anartiusokok vidékéig" (Caes. VI.25). Feltételezhető, hogy Caesar ezeket az értesüléseit eredeti forrásból - vagyis a boioktól - vette. A boiokat - a velük szövetséges tauriskusokkal - i.e. 60 körül szétverték a Boirebistas vezette dákok (Strabón VII,5.2, CRISAN 1977. 234., KOTIGOROSKO 1995. 173.). A csata után a szétvert boiok visszavonultak Noricumba, s i.e. 59-58-ban megostromolták Noreiát, onnan pedig a helvétekkel együtt Galliába vonultak (Caes. 1.5), ahol kapcsolatba kerültek a rómaiakkal a római-gall háború során.