A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Nógrády Árpád: A középkor végi Magyarország mindennapi kenyere (Beregszász lakosságának gabonavásárlásai 1530-ban és a Jagelló-kori malomvámok)

Nógrády Árpád ide hordták az emberek az életet. Ez persze fölöttébb valószínűtlen, ugyanis a veszprémi püspöknek ősiben és Berhidán összesen öt malma volt.

37 Továbbá alig hihető, hogy a keneseiek Papkeszin áthaladva a veszprémi kanonokok ott lévő malmát messze elkerüljék csak azért, hogy további két kilométert utazhassanak a káptalan következő malmáig. És ugyanígy nehéz elképzelni, hogy Várpalotáról a 12—14 km-re lévő káptalani malmokhoz jártak volna őröltetni Lőrinc herceg jobbágyai, amikor a Palotához tartozó és azzal tőszomszédos Inotán, valamint az alig 8—10 km-re fekvő, s szintúgy az uradalom tartozékai közül való Csórón is dolgozott malom.

38 Vagyis a helyi „malomrádiuszra" vonatkozó hipotézis alighanem teljesen abszurd, ám a peremartoni malmok vámjainak tükrében ez mégis több mint sokatmondó: hiszen az elmondottak szerint a káptalant illető tributum mellé csak irreális engedmények árán lehet ilyen méretű vonzáskörzetet csatolni. Más szóval a 421 mérős bevételi hányad, amelyből az Eperjes kapcsán bemutott módszerrel hozzávetőleg 5000—5100 mérő kenyérgabona fogyasztására következtethetünk, szinte bizonyosan a fentebb említett majd egytucat településnél jóval kisebb körzet fogyasztására utal. Mindebből pedig az következik, hogy all helység, valamint a 421 mérő bevételt biztosító malmoknak otthont adó Kovácsi és Peremarton együttesen 322 portája alapján becsült fogyasztás — megintcsak 7 fős háztartásokat véve alapul — egy napra és fejenként legkevesebb 33 dkg korpás búzakenyeret feltételez,

39 s ennek az értéknek a premisszák alapján mélyen a valós „norma" alatt kellett lennie. (Igaz, hogy valószínűleg inkább rozs-búza mixtúrából készült kenyérről lehet szó.) Elfogadható-e vajon egy efféle, részben „negatív bizonyítékokkal" operáló gondolatmenet? Akár igen, akár nem, mindenesetre hasonló helyzetet tapasztalunk a gyulai uradalomban is. A hatalmas birtoktest 1525. évi malomvámja nem kevesebb, mint 1848 forinttal gazdagította Brandenburgi Györgyöt, s e summa még akkor is igen tekintélyes, ha tudjuk, hogy az összeg a régi dénároknak csak a felét érő nova monetában értendő. Természetesen itt sem ismerjük a malmok hatókörét, de ha — úgy vélem messze elégséges óvatossággal — azzal számolunk, hogy az 1046 portából álló dominium jobbágynépén túl még egy fél Békés megyényi népesség is kizárólag az őrgróf malmaiban őröltette gabonáját, az eredmény még akkor is megnyugtató: 36,5—40 dkg-os porciókhoz jutunk.

40 A jobbágyportákon azonban — miként erről egy 1456. évi kárjegyzéklista is meggyőző módon tanúskodik — nemcsak elméletileg volt jelen a kenyér (MOL DL 56714.).

41 A tokaji várnagyok - Parlagi Görgy és Pál — Tiszaeszlárra rontó familiárisai (talán éhüket csillapítandó) sok minden más mellett a település három lakójától 40, illetve 20—20 kenyeret vettek el. Az eszlári házakban tehát ettek kenyeret, valószínűleg mennyisége sem lehetett kevés, de az elragadott árpa köbölszámából ítélve, javarészt vélhetően nem búzából sütötték. Alig néhány évvel az Árpád-ház kihalása után, 1308-ban, egy francia domonkos szerzetes járta be Kelet-Európát. Útja során eljutott Magyarországra is, s hogy (másokhoz hasonlóan) szemmel láthatóan jó tapasztalatokkal távozhatott, azt mi sem igazolja fényesebben, mint az az igyekezete, amellyel a föld rendkívüli gazdagságát és termékenységét illusztrálandó még sajátos etimológiák alkotásától sem riadt vissza: „Magyarország királyságát hajdan nem Magyarországnak, hanem Moesiának és Pannóniának nevezték. Moesiát pedig gabonahozamáról nevezték így, ugyanis az aratások idején nagyon gazdag azonfelül még Pannóniának is nevezték a kenyér bősége miatt." ( MAGYARORSZÁG 1308 72-73.) A falu, a város és a mezőváros kenyere, a jólét egyszerű, ám minden mást megelőző szintje, a barát dicshimnuszát jelenítik meg a számok világában. Ahol ugyan a szitált, színtiszta búzalisztből sütött korpátlan fehér kenyér ritkaságszámba ment, hiszen még az arisztokrata feleség (Drágfy Anna, Kanizsai László neje) is külön hozat magának ha ilyet kíván (MOL DL 37 KREDICS-SOLYMOSI 1993.25., 38. 38 A palotai uradalom 1578. évi urbáriuma esetünkben is jól használható, ugyanis a birtokfelmérés egyrészt elmondja, hogy az akkori tartozékoknak kik voltak a Mohács előtti birtokosai (ab antiquo), másrészt a malmokról is részletes információkkal szolgál; megnevezi a birtokost és Csórón még az egyik malom építtetőjét is (MAKSAY 1959. 156—159.). 39 Az egyes települések portaszámai: SOLYMOSI 1984. 177—183. Az érték 53,72 literes budai mérővel számolva: BOGDÁN 1991. 331. 40 A malomvám adatok: MOL DF 267 283 (Brandenburger Literalien Nr. 1056-30). Az uradalomra BÁCSKAI 1967. 432—454. Ez esetben a hiányzó gabonaárat — jobb híján — a szomszédos Csongrád megye 1522.évi dézsmalajstromának kepében megadott adatainak átlagával helyettesítettem. A kepék ára után zárójelben álló számok a Dézsmalajstromok megfelelő oldalaira vonatkoznak: Arthes: 25d./kepe (76.), Kőkút: 30d./kepe (77.), Füles: 29,8d./kepe (80.), Asszonyfalva: 30,125d./kepe (80.), Baka: 30d./kepe (81.), Csiktő: 33d./kepe (8

Id.), Csikegyház: 30,77d./kepe (81.) — A jelek szerint ősszel 30 d. körüli értéket számolhatunk hozzávetőleg 100 liter csépeletlen búzára, vagyis az éves átlagot (ld. az Eperjesnél mondottakat) 40—45 dénár körülinek becsülhetjük. így (a korábban bemutatott becslési módszert alkalmazva) mintegy 2 461 500 liter fogyasztást kapunk, amit az uradalom és a félmegyényi népesség együttesen 2651 portájával és 7 fősnek számolt háztartásával osztva 36,5—40 dkg/nap átlagértéket kapunk. (Békés megye portaszámát — amelyet kilenc másik délvidéki megye mellett egy 1522. évi elszámolás hagyott ránk — bizonyos korrekcióval Kubinyi András 3188-ra becsülte: KUBINYI 1986. 181—182.) 41 A datálatlan lajstromot Parlagi György és Pál egyidejű tokaji várnagysága keltezi 1456-ra (ENGEL 1996. 444—445.). 166