A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Zsoldos Attila: IV. László és a Kállaiak ősei

Zsoldos Attila országbírók között ekkor találkozunk azzal a Rubinusszal (1283: Ho VI. 289., vö. WERTNER 1901. 58.), aki talán a nem különösebben előkelő Hermán nemzetség tagja volt.

34 A bárói posztok betöltésével kapcsolatos királyi politikában bekövetkezett változások leglátványosabb elemeként egy királyi magánuradalomból kialakult ispánság — nevezetesen a zólyomi — ispánja is országbárói méltósághoz jutott: 1285-ben Miklós fia Demeter

35 a zólyomi ispánság mellett az országbírói tisztséget is betöltötte. Ez addig elképzelhetetlen volt: az erdőispánságok és a többi királyi magánuradalom élén álló ispánok — modern fogalmaink szerint — a király magánalkalmazottai voltak, tisztségük nem számított az ország bonorjai közé, s így a királyi kiváltságlevelek méltóságsoraiban sem találkozunk velük. Az ilyen ispánságok irányítói társadalmi tekintetben is elkülönültek a bárói tisztségeket betöltő előkelőktől, s egyetlen példa sem ismeretes arra, hogy erdőispánság mellett valamely bárói méltóságot is elnyertek volna. Demeter országbírósága olyan újítás eredménye volt tehát, amely radikális reformot jelentett az addigi gyakorlathoz képest, s ennek nyoma jól felismerhető abban az oklevélben is, amelyet országbíróként adott ki. Demeter előadja ugyanis, hogy a király megbízta a zólyomi ispánságtól IV. Béla ideje óta elidegenített birtokok visszaszerzésével (cum nos de mandato regio ad recapiendas terras et villas a predio domini regis de Zx)lum et ad idem spectantes alienatas per quemcumque a tempore regis Bele avi sui felicis recordationis transmissi fuissemus), s a parancs végrehajtása során ítéletet mondott a liptói Bogomér ispán és a bobróci királyi népek között támadt perben. Szembetűnő, s a két tisztség összekapcsolásának merőben újszerű voltára utal, hogy Demeter szükségét látta annak, hogy oklevelében részletesen indokolja, milyen felhatalmazás alapján jár el az ügyben. Részletesen kifejti ezért, hogy az ítélet meghozatalához szükséges joghatóság részint az említett királyi megbízatás alapján illeti meg, továbbá ő a felek megyésispánja, s végül pedig országbíróként az ország minden nemese ügyében ítélkezhet (quia nos primum ad videndum et recapien-dum seu ordinandum terras et populos domini regis transmisi fueramus... , et demum quia comes eramus provinciális de Zolum eorundem [sc. partium], et ad ultimum quia iudex ex constitutione ipsius domini regis omnium nobilium in regno Ungarie existentium fuimus) (1285: MOL DL 94 407.).

36 Az új, királyhoz hű bárók keresése során emelte magasba IV. László a Borsákat — Tamás ispánt és hat fiát — is, ám keservesen csalódnia kellett bennük. A Borsák nemcsak a Geregyék tartományát „örökölték meg" ugyanis, hanem azt a szerepet is, amelyet a Geregyék töltöttek be a bárói csoportok egymás és a királyi hatalom ellen vívott szakadatlan küzdelmében. Tárná: legidősebb fia Gutkeled Joachim leányát vette feleségül (1337: Ao III. 319.), s 1287-ben a Borsák már a Kőszegiek szövetségeseiként harcoltak a Zsitva folyónál IV. László ellen (1287: HONT 30.). Mivel Borsa nembéli Tamás — kisebb megszakításokkal — az 1280-as években Erdély vajdája is volt,

37 nyílt elpártolása szerfelett nehéz helyzetbe hozta IV. Lászlót, hiszen így elvesztette az ellenőrzést KeletMagyarország nagy része felett. Nagyon is érthető tehát, hogy ebben a helyzetben olyan támogatókra volt szüksége a régióban, akik egyfelől alkalmasak, másfelől pedig készek arra, hogy eljátsszák a „király kardjá"-nak szerepét. Hogy pontosan milyen megfontolásból esett a választása éppen a Balogsemjén nembéliekre, azt persze, nem tudjuk. Tény mindenesetre, hogy a rokonság évtizedek óta kisebb-nagyobb szolgálatokat tett a királyi családnak. Ubul fivére, Egyed életét vesztette II. András fiának, Kálmánnak az oldalán az egyik oroszországi hadjáratban (1271: FEJÉR V/l. 105.). Ennél azonban nyilván jóval többet nyomott a latban, hogy a következő nemzedék tagjai közül Ubul egyik fia, Mihály IV. László apjának, Istvánnak tett szolgálatokat annak stájer hadjáratában (1271: FEJÉR V/l. 106.), ami alatt minden bizonnyal az 1258. évi expedíciót kell értenünk (PAULER 1899. 231-232.). 1262-ben István herceg a pataki várban (in castro nostro de Pótok) egy még befejezetlenül álló tornyot adományozott Mihálynak. Szempontunkból ez az adat annál is inkább érdekes, mert István az idő szerint rendszeresen megfordult Patakon (1263: REGARP. 1800. sz.; 1267: REGARP. 1874. sz.; 1268: REGARP. 1886. sz.), s így az adomány egyértelműen arra vall, hogy Ubul fia Mihály István bizalmas hívei közé tartozott. Alighanem szerény kockázatot vállalunk annak feltételezésével, hogy mindenekelőtt a Balogsemjéneket V. Istvánhoz fűző kapcsolat lehetett az a körülmény, ami felhívta rájuk IV. László figyelmét. Másfelől az is a Kállay-ősök mellett szólhatott, hogy, ha nem is tartoztak a legvagyonosabb 34 A Hermánok társadalmi státusára ld. ZSOLDOS 1998. 49-50. 35 Személyére ld. ZOLNAY 1935. 35—37. 36 A zólyomi ispán országbírói méltóságra emelkedésének újszerű voltára mutat rá egy más szempontból az is, hogy — jóllehet az oklevél regesztáját Karácsonyi János 1896-ban már közölte, az Árpád-kori udvarispánok és országbírák sorozatának összeállításakor Wertner Mór egyszerűen nem hitte el, hogy ez az adat helyes lehet (vö. WERTNER 1901. 59.). 37 1282: FEJÉR V/3. 121.; 1284: WENZEL IX. 400., XII. 427, LX. 363, UGDS I. 147.; 1285: FEJÉR V/3. 158, REGARP. II/2-3. 350, SZÉKELY OKLT. IV:2, GYÖRFFY 1121, ZICHY I. 63.; 1288: FEJÉR V/3. 435.; é. n. [1288-1289 k.]: KARÁCSONYI 276.; 1290: CDCr VII. 2, WENZEL IV. 368. stb. 84