A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Zsoldos Attila: IV. László és a Kállaiak ősei

IV. László és a Kállaiak ősei Zsoldos Attila Néhány hónappal trónra lépte után III. András király általános gyűlést (congregacionem generalem) tartott Váradon Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szolnok és Kraszna megyék nemeseinek és más lakosainak (ZICHY 1.99., Ho VI. 360.). A király 1290 decemberében, a Szepesség felől

1 érkezett Váradra, ahol a hónap végén már zajlott a gyűlés (Ho VI. 360—361.), mely a következő év januárjának közepe táján érhetett véget.

2 A gyűlés során, — más ügyek elintézése mellett (Ho VI. 360— 361., ZALA I. 101., REG.ARP. II/4. 33., WENZEL X. 25.) — a megjelentek egyhangúan közismert gonosztevőnek, pusztítónak és gyilkosnak (pupplicum malefactorem, destructorem et manifestum occisoremf nyilvánították Ubul fia Mihály fia Istvánt, aki azonban a király által rámért fővesztés (capitalis sentencia) elől elmenekült (auffugit ... latitando). Az esetről tájékoztató oklevél István bűneit nem részletezi, annyi támpontot azonban ad e tekintetben, hogy megnevezi Angelus atyafiát (fratreni), Pétert és Aladár fia Lászlót, akiknek falvaiban István — úgymond — hatszáz márkányi kárt okozott (ZICHY I. 99-100.). Az ügy szereplői jól ismertek. A megbélyegzett István a főként Szabolcs és Szatmár megyében birtokos Balogsemjén nemzetség tagja — a Kállaiak egyik őse — volt (KARÁCSONYI 1995. 199. skk.), ellenfelei pedig szintén nagy múltú nemzetségek sarjai közül kerültek ki: Péter a Szalók nembéli Kerecsenyiek (ENGEL 1995., vö. KARÁCSONYI 1995. 962.), míg Aladár fia László a Gutkeled nembéli Várdaiak (KARÁCSONYI 1995. 529— 531.) közé tartozott. A hármójuk közötti konfliktus kirobbanásának okairól az oklevél nem tájékoztat, mindenesetre nem ez volt az egyetlen nehézség, amellyel Istvánnak és családjának szembe kellett néznie az 1290-es évek elején. Alig fél évvel később István apja, Ubul fia Mihály — fiai képviseletében is eljárva — két további esetben volt kénytelen hasonló ügyben elégtételt adni, ezekről a váradi káptalan két, egymást követő napon kiállított oklevele tájékoztat. Az 1291. június 19-én kelt okmány szerint „Kuke"-nak mondott Jakab — a Lónyaiak őse (1285: REGARP. II/2-3. 365. vö. KARÁCSONYI 1904.) — teljes elégtételt kapott Mihálytól és fiaitól a neki okozott károk miatt, melyek közül fel is sorolja a maga fogságba ejtését, birtokai feldúlását és Dombrád nevű birtoka elfoglalását {super captivacione sua, destruccione possessionum suarum et potenciált occupacione ac detencione cuiusdam possessionis sue Domorad vocate) (Ho VII. 216.). Egy nappal később Ubul fia Mihály — a minden bizonnyal Kata nembéli (Vasvári) (1284: ZICHY I. 55., 1313: Ao I. 297-298.) - Rafael (Rofoyn) fia Pállal szemben vállalt kötelezettséget arra, hogy Szent István király ünnepének nyolcadán, azaz augusztus 27-én hat márkát fizet neki fogságba ejtése, birtoka feldúlása és más jogtalanságok (captivacione et destruccione sua ac aliis iniuriis seu dampnis) fejében. A fizetésre azonban, mivel Pál nem jelent meg a kijelölt határidőben a váradi káptalan előtt, nem került sor (KÁLLAY I. 357. sz. „1330. körül"-re datálva). Pál távolmaradása alighanem azzal magyarázható, hogy részt vett az az évi ausztriai hadjáratban,

4 legalábbis erre vall, hogy amikor a pénz kifizetésére végül sor került a váradi káptalan előtt, akkor Rafael fia Pál nemcsak a váradi káptalan már említett oklevelét mutatta be, hanem a királyét is, mely szerint Ubul fia Mihály a „hadoszlás tizenötödnapján" (in auindenis residencie exercitus) tartozik megfizetni a hat márkát, ami meg is történt, amint arról a káptalannak a kérdéses terminus negyedik napján kiállított oklevele tanúskodik (Ho VII. 371.).

5 A fenti adatok azt a gyanút ébresztik, hogy Ubul fia Mihály és fiai afféle hatalmaskodók voltak, akik a IV. László uralkodásának utolsó éveire jellemző kaotikus viszonyokat kihasználva próbáltak a zavarosban halászni, s így csak magukra vethetnek, hogy eközben a fejükre vonták a Szabolcs, Szatmár és Bereg megyei birtokostársadalom számos tagjának jogos haragját. Árnyaltabb képet alkothatunk ugyanakkor a történtekről, ha az érem másik oldalát is szemügyre vesszük. Ennek lehetőségét az teremti meg, hogy Ubul fia Mihály 1292-ben két oklevelet is kiállíttatott az esztergomi káptalannal, amelyekben részletesen előadta mindazon sérelmeket, amelyeket viszont ő, illetve fiai voltak kénytelenek elszenvedni. Az egyik okmány szerint hatalmas ellenségeik (viri potentes eorum scilicet inimici) őt és fiait erőszakkal (non secundum iudicium, sed per potenciám et violenciam) kiűzték birtokaikból, s így ő maga, valamint Mikch nevű fia Esztergomba, más fiai pedig részint Lengyelországba, részint Oroszországba (in Rutheniam) voltak kénytelenek menekülni. Mindez azért történt — folytatja Mihály —, mert ő és idősebb fiai IV. László király oldalán álltak 1 1290. nov. 2-án Szepesolasziban (REGARP. 11/4. 25., vö. REGARP. 3673. sz.), nov. 29-én Szepes váránál (CDCR VII. 7.) ad ki oklevelet. 2 A király 1291. jan. 29-én a hol Kolozs, hol Torda megyéhez számított Fülpösön keltez (BÁNFFY I. 25., vö. REGARP. 3701. sz., CSANKI—FEKETE NAGY 1890/1941. V. 704-705.) 3 A fogalomra ld. TRINGLI 1998. 13-15. 4 A hadjáratra Id. WERTNER 1916. 5 „1313. körül"-re datálva, az oklevél azonban kétségtelenül 1291-ben kelt, vö. még KÁLLAY 1913. A nyíregyházi JÓSA ANDRÁS MÚZEUM ÉVKÖNYVE XLII. évfolyam 2000. 77-87. 77