A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez

Megjegyzések a Kárpát-medence X-XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez Langó Péter Kutatástörténeti áttekintés A honfoglaló magyarok hadjáratairól, szokásairól több latin, muszlim és görög nyelvű forrás szól. Kiemelkedik ezek közül a munkák közül az AlDzsajhani földrajzi műveiből dolgozó Gardézi, aki eleinkről megjegyezte, hogy: „Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek. Ruhájuk brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak" (MARTINEZ 1982. 162., GYÖRFFY 1975. 38.). A honfoglaló eleink viseletére tett rövid utalás jól rávilágít a X. században a Kárpát-medencébe beköltöző előkelők gazdagságára. Már a „szélfútta Bene vitéz" mellett talált leletek is igazolták, hogy a honfoglaló magyarok vezetői nemcsak a mindennapokban öltözködtek gazdagon, hanem az ismeretlen másik világba is ugyanígy keltek útra. A XIX. század második felében megsokasodott a X—XI. századi magyarsághoz köthető régészeti emlékanyag. Az előkerült leletek már több esetben is szerepeltek a viseletek rekonstrukcióinak elkészítésekor.

1 Ezeken az ábrázolásokon gyakorta előfordulnak, mind a női, mind a férfi, mind pedig a gyermek viseletek esetében a karperecek. Az első olyan sír, ahol karperecpárt is említenek, a benepusztai harcos után fellelt és honfoglaló magyarként meghatározott verebi „pogány" sírban volt (ÉRDY 1858.). A honfoglalás kori sírok számának növekedésével sokasodtak az előkerült karperecek is, és már az első összefoglalások elkészítésekor nyilvánvaló volt, hogy ez az ékszertípus hozzátartozott a mindennapi viselethez, amint erre gyakorisága is utal. Az egyszerű huzalékszerek közül talán a karperecek a leggyakoribb kiegészítői a női ruházatnak. Viseletük (illetve előkerülésük a sírokban) nem szűnik meg a X. század végén, és mivel általában elkészítésükhöz nem kellett 1 A rekonstrukciók egy része persze már akkor sem vette figyelembe a múlt emlékeit, mint ahogy arra azóta is volt példa. Vö. RÉVÉSZ 1999. 49—51. A rekonstrukciókról összefoglaló áttekintést adott nemrég KÜRTI 1996. 149. A későbbi rekonstrukciókat valószínűleg még inkább befolyásolni fogja a Moscsevaja Balka lelőhelyen előkerült temető, ahol az ásatok a szerencsés körülményekből adódóan több korabeli ruhát is találtak. Ezek a gazdagon díszített kaftánok és színes ingek, arannyal átszőtt sapkák, hímzett szövetek jól utalnak a IX—X. századi steppei területek gazdagságára, öltözködési szokásaira. Vö. IERUSALIMSKAJA 1996. 33—58. A honfoglaló magyar sírokból ismert selyemmaradványokat bizánci kapcsolatként értékelte Bálint Csanád, aki a dél-magyarországi darabok lelőhelyét is összegyűjtötte: BÁLINT 1991. 108. 2 Érdekes módon a Székesfehérvár—Demkóhegy 5. sírjában előkerült kerek átmetszetű spirálisan egymásba csavart végű ezüst huzalkarperec (BAKAY 1966. 47.) esetében a tárgy esetleges római előképeit hangsúlyozta és nem fordult a konkrét párhuzamokat tartalmazó északi törtezüst kincshorizont felé úgy, mint ahogy azt korábban a sodrott karperecforma esetében tette. Vö: HAMPEL 1905. I. 423., HAMPEL 1900. 790. olyan nagy szakértelem, mint a gazdag vezetők mellé helyezett tarsolylemezek vagy az előkelő nők által viselt hajfonatkorongok kialakításához, így a szegényebb szabadok sírjaiban is gyakran megfigyelhetőek. A karperecek etnikai és időrendi vonatkozásaival már a századforduló nagy összegzője, Hampel József is foglalkozott. Első összefoglalójában három csoportba sorolta ezt az ékszerfajtát: sodrott karperecek, pántkarperecek és huzalkarperecek. A csoportokat röviden jellemezve, inkább csak a sodrott típusú ékszerek esetén tért ki azok külföldi párhuzamaira. A másik két esetben megelégedett a csoport jellemzésével és a különböző lelőhelyeken talált darabok felsorolásával. Már ekkor felvetődött a sodrott ékszerek és a törtezüst kincsleletek kapcsolatának lehetősége. Hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében „ez iparcikkek erratikus jelenségek, ellenben Németország északkeleti múzeumaiban és az orosz múzeumokban őrzött, úgynevezett vagdalékos ezüst ékszerleletekben nagyobb számban vannak" (HAMPEL 1900. 790.). 1897ben kiadott könyvében átfogóan foglalkozott a népvándorlás kori karperecekkel, melyeket a kortól függetlenül, tipológiai sajátosságok szerint négy nagyobb csoportra osztott. Hampel végső következtetése az volt, hogy a különböző formák teljesen általánosak és nem köthetők egy-egy korhoz (HAMPEL 1897. II. 131-136.). 1905-ben megjelent német nyelvű munkájában a sodrott és az állatfejes karpereceket már antik előképekre vezette vissza, s úgy vélte, hogy a klasszikus római mintákat elevenítették fel a X században a magyarok „szláv ékszerkészítői" (HAMPEL 1905. I. 404425.).

2 Hasonlóan vélekedett két évvel később kiadott tanulmánykötetében is (HAMPEL 1907. 15-18.). Hampelt követően a szlávok korai története kapcsán a cseh Lubor Niederle több munkájában is érintette a különböző karperectípusokat. Ezeket az ékszereket más köznépi temetőkből előkerült tárgyakhoz hasonlóan a szlávokhoz kötötte (NIEDERLE 1911. 590., NIEDERLE 1931. 205-212.). Munkája meghatározta a kor kutatásának irányát, mivel sokan elfogadták nézetét és ennek következtében szláv etnikumjelzőnek tartották a X. századi magyarságra jellemző karpereceket. A honfoglalóknak egyedül a „keleti típusú" pántkarpereceket hagyta meg, igaz ezzel a formával kapcsolatban utalt arra, hogy azok előfordulnak szláv környezetben is. Niederle - amint arra már kortársa Bolko 33 A nyíregyházi JÓSA ANDRÁS MÚZEUM ÉVKÖNYVE XLII. évfolyam 2000. 33-57.