A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Nógrády Árpád: A középkor végi Magyarország mindennapi kenyere (Beregszász lakosságának gabonavásárlásai 1530-ban és a Jagelló-kori malomvámok)

A középkor végi Magyarország mindennapi kenyere mind az 1514. mind az 1572. évi kilencedgabona cséplési adatai ismertek: a kis Tisza parti oppidum a Dózsa-parasztháború évében 232 gelima és 24 kéve kilencedbúzája 147 quarta magot jövedelmezett. Minthogy közel hatvan évvel később a 224 gelima és 8 kéve 123 kassai köböl tiszta bevételt hozott, így — azt is figyelembe véve, hogy a gelimát 1572-ben a korábbi 26 kéve helyett már 32-vel számolták — az alábbi aránypár állítható fel: 1514: 6056 kéve = 147 quarta 1572: 7176 kéve = 123 kassai köböl Tagadhatatlan, hogy a kéve maghozamának állandóként való alkalmazása némiképp merész eljárás, ám mentségül szolgáljon, hogy az 1572. esztendő 1,3 literes hozama egyáltalán nem tűnik irreálisnak, hiszen Váriban 1549-ben is 1,12 liter volt a kéveádag, s ha a környező településekre tekintünk, akkor a közel egyező méretű gabonakötegek terméséről is hasonló kép bontakozik ki.

13 Mindezt előrebocsátva a keresett quarta mérete 54,8 liternek adódik, ami a beregszászi oktály nagyságával igencsak közeli rokonságot mutat. Ráadásul e quarta=octuale tétel az erősen gyanítható quarta= véka(mensura) azonosságot is megnyugtatóan rendezné. Egy pillanatra azonban hagyjuk még nyitva a megfelelés eme lehetőségét, és a fentebb idézett közvetett információk birtokában hajoljunk inkább újra az 1530. évi jegyzék fölé! A registum írója ugyanis a 132. bejegyzés után egy, a teljes oldalt átszelő elválasztással élt, s erre az alábbi címet rótta: „Fruges de Swran". Az ezt követő tételek 136 mensura gabonája tehát e településről érkezett Beregszászra, s ez az adat a „nyomozás" jelen stádiumában már megkülönböztetett fontossággal bír. Surány 1530. évi gabonadézsmája ugyanis a királyi számadástöredékből ismert; az a cséplőrész nélkül 161,5 mensura volt. S ha most újra felidézve a számlakönyv címét {Exitus frugum decimalium...), nem feledkezünk meg arról, hogy az értékesítés a tizedbevételekből történt, akkor minden további bizonyítás nélkül is kijelenthető, hogy a surányi tized és a számlakönyv mensurája ugyanazt a mértékegységet jelölte. Surányban - mint tudjuk (ld. föntebb!) - ekkortájt a beregszászi oktály használata dívott, mellyel mérve a decima 1549-ben 157 egységet tett ki. Ez pedig oly kísértetiesen hasonlít az 1530. év előbb említett 161,5 mensurányi tizedéhez, hogy az egyezés meglátásom szerint kielégítő módon csak a két gabonamérce azonosságával magyarázható! Összegezve tehát az eddig elmondottakat, azt állapíthajuk meg, hogy a gabonát Beregszászon és környékén a XVI. század első felében egy közelítőleg 60 literes edénnyel mérték. A köznyelv e mértékegységet — a kor embere számára korántsem szokatlan módon — kettős megjelöléssel illette, így a forrásokban (Váradhoz hasonlóan) hol oktály, hol véka néven tűnik fel.

14 Aligha kétséges, hogy ez lehetett a Jagelló-kor némiképp rejtélyes helyi quartaja, s a jelek szerint ekkor még uradalmi mértékszámba ment. E szerepét azonban 1550 körül előbb a hozzávetőleg 31 literes huszti véka, majd a szepesi kamara megszervezését követő egységesítési törekvések eredményeként a kassai köböl vette át, s az oktály végérvényesen helyi mértékegységgé lett. Mindezek ismeretében lássuk most már a maga egészében a lajstromot. Mint korábban már utaltam rá, a 156 tételből álló számlakönyvben — a középkori forrásokhoz szokott szem számára szokatlan módon — a nők vannak többségben. Gabonavásárlásaik emlékét egész pontosan 112 bejegyzés tartotta fenn, ám a vevőként jelentkezők nevének — nyilván bemondás után történt — sokszínű rögzítése arra enged következtetni, hogy a férfiak számaránya a vásárlók között ennél az 1/4-nél is kisebb lehetett.

15 Hogy mennyivel, azt őszintén szólva nem tudjuk, s ámbár a kérdésről néhány esetben a lajstrom adatai elég egyértelműen nyilatkoznak, mégis a biztonság kedvéért érjük be egyelőre azzal, hogy a jegyzékben rögzített gabonavásárlást Beregszászon jól láthatóan elsősorban a nők feladatai közé számították. A nevek változatos formában történő jelentkezése igazi segítséget a (lakóhely kapcsán röviden már szintén megemlített) visszatérő vevők feltérképezésében nyújt. Hogy miképpen, annak illusztrálására lássunk egy példát, a lajstromban hat ízben felbukkanó Balog família esetét: (Az itemek előtt álló vastagon szedett szám az egyes tételeknek a számlakönyvben elfoglalt helyét jelzi.) 17. 1 Dorothee Nitray uxori Mattbei Balog dedi mensuram unam pro d. XX solvit 18. 1 eidem mensuram unam pro d. XX solvit 13 Ld. például az 1549. évi cséplésjegyzék eredményeit és az 1568. évi gabona-tizedjegyzéket! 14 A helyi gabonaűrmértéket Váradon is egyidejűleg hol oktálynak, hol vékának nevezték (BOGDÁN 1991. 367.). 15 A legnyilvánvalóbb eset ismeretét a jegyzéket vezető scriptor értetlenkedésének (vagy talán tudálékosságának) köszönhetjük. A 85. könyvelési egység alatt értékesített egy oktály gabonát ugyanis bizonyos Huszti Márton nevére könyvelte el, ám biztos, ami biztos, a név alá azonnal megjegyzést is fűzött: uxori. Ez esetben tehát a férj neve alatt is a feleség hajtott be a provisor udvarára gabonáért. 159