A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Történelem - Nógrády Árpád: A középkor végi Magyarország mindennapi kenyere (Beregszász lakosságának gabonavásárlásai 1530-ban és a Jagelló-kori malomvámok)

Nógrády Árpád kikerekedő kép bizonyos mértékű torzító hatását (pl. a valamilyen okból szolgáltatásmentes termés hiányát) maga is figyelembe vette, mégis abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a középkori magyar parasztság étrendjében a nagy húsfogyasztás mellé — a káposzta, a hüvelyesek és a köles mentesítő szerepe révén — valószínűleg csupán kismértékű kenyérfogyasztás társult (SZABÓ 1975. 49.). Véleményét jelentős mértékben erősítette az elemzés színteréül szolgáló falvak és mezővárosok földrajzi elhelyezkedése: a feldolgozott 30 település közül 14 Bács, 5 Borsod és Zemplén, 11 pedig Bereg megyében feküdt. S jóllehet az általuk közrezárt tizedfizető gazdasági egységek közül csupán minden harmadik esett az ország déli területére, mégis aligha kérdőjelezhető meg a merőben eltérő tájegységekről származó adatok óvatos általánosításának létjogosultsága. De valóban ilyen „lesújtó" a kép? Úgy vélem korántsem. Az alacsony paraszti kenyérfogyasztás e mintaszerű mértéktartással kialakított tézisét ugyanis némely megfontolás

4 és a források jelentős része jóval árnyaltabban vetíti elénk. Tucatjával lehetne idézni például az uradalmi cselédek-re, illetve a napszámosokra vonatkozó efféle adatokat. Egyelőre azonban (sokkal inkább az előszüremkedő kételyek illusztrálásaként, semmint bármiféle bizonyítás igényétől vezérelve) érjük be néhány eset felidézésével. Az első a Kanizsai család birtokán álló kicsiny Vas megyei mezővárosba, Ikervárra kalauzol, ahol a sárvári provisor 1521. május 14-én tojást, túrót és kenyeret vásárolt a felfogadott helybéli ácsmestereknek és segédeiknek. Szűkölködniük a következő napon sem kellett, mert ekkor az udvarbíró asztalukat hallal és 16 nagy kenyérrel rakta meg (MOL DL 37179). Továbbra is a Kanizsaiak gazdag anyagából tallózva vessünk egy pillantást a Fejér megyei Mórra. Itt 1525 őszén a halastó rendbehozatalára került sor. A napszámosoknak — hogy hányan voltak, azt sajnos nem tudjuk - kereken 3 cseter (legalább 200 1) lisztet utaltak ki élésül az egyik uradalmi malomból. Aligha lehetett hát a helyben sütött cipó ritka vendég a munkások tenyerében, s az elszámolt mennyiség még tekintélyes létszámuk mellett is bőséges kenyérfogyasztásról árulkodik. Csakúgy mint a közeli Ivánkán az aliódium kertészének 6 cseter lisztben megszabott éves fejadagja, amely nagyságrendjét tekintve az ónodi vár személyzetének részleteiben is jól ismert, fejenként napi 1 kilogrammra becsülhető 1518. évi fogyasztásával mutat rokonságot.

5 Hasonló pillanatfelvételek jószerivel az ország bármely más területéről fölvonultathatók. Idézhető akár a Brandenburgi György kezére vándorolt egykori Corvin javak közül az őrgróf medvevári uradalmának helyzete, ahol a személyzet táplálkozásában jószerivel csak a napi egy-másfél literben megszabott borfogyasztás jelentett korlátozást, avagy a bártfai polgárság tállyai szőlőjében szüretelők esete, akik a sertéshús alá szintúgy vastagon kanyaríthattak — igaz rozsból sütött — kenyerükből.

6 Kár volna azonban elhallgatni, hogy a középkor „őszének" eme színes felvillanásaival szemben több — megfontolásra érdemes — kifogás is fölhozható. Egyrészt az, hogy mindezen adatok többnyire néhány, legfeljebb egy-két tucat személy fogyasztásába engednek bepillantást, másrészt, hogy horizontjuk nem terjed túl a várak falán, az uradalmi aliódiumok és a városi kézben lévő birtokok határán. Ráadásul — magam legalábbis úgy vélem — gyenge lábakon áll egy olyan, az említett adatsorra épülő gondolatmenet, amely eleve nem számol azzal a lehetőséggel, hogy e források — szemben a hagyományos történeti felfogással, amely a Mohács előtti Magyarország allodiatorainak és mercenariusainak társadalmi rangját a későbbi századok uradalmi cselédségéével azonosítja — esetleg egy, a jobbágy —népességen belül bizonyos értelemben kivételezett helyzetű és fogyasztású csoportot mutatnak be. A Jagelló-kori parasztok, mezővárosi polgárok és igazi városlakók „mindennapi kenyerének" némiképp árnyaltabb megismeréséhez alighanem az önállóan gazdálkodó földműves, az iparos és a kereskedő kamrájába kellene bepillantást nyernünk. Ám ilyen jellegű írásos emlék az 1526 előtti anyagból — tudomásom szerint — nem ismeretes. A szerencsés véletlennek köszönhetően azonban fennmaradt egy — némi nagyvonalúsággal — középkorinak tekinthető 4 Óvatosságra intő tény, hogy a feldolgozás a piac elosztó funkciójával nem számol, s még helyi szinten is egyenlőségjelet húz a termés és a fogyasztás mennyisége között, ami — lévén e települések közül több bortermelő illetve állattenyésztő — kétséges eljárásnak tűnik. 5 A móri kiadások: MOL DL 26320. A cseter nagyságára Fejér megyéből ezidáig adat nem került elő, de két jelenség jelentős nagyságú mérce mellett érvel. 1. A MOL DL 26320. szám alatt őrzött kimutatás szerint a helyi cseter nagyobb mint a mérő (1528 — „De proven ti bus molendini Iwanka Paulo Wahy dedi fruges chether minus uno metreta - II"). 2. A csókakői provisor itt 1524-ben 61,5 cseter gabonát 61,5 forint értékben adott el, ami még akkor is tekintélyes nagyságra utal, ha az összeg nova monetában értendő. (1524. július 12. és december 29. között felvett számadás alapján egy soproni mérő — 62,5 liter — rozs 16 régi magyar dénárt ért (HÁZI 1921/43. II/5. 368.), az ebből őrölt liszt 1525 őszén {in disen tewren jaren) 25 dénár alít gélt, a kétszeresből őrölt liszt ára pedig 33 régi dénár a város október 15-i árszabása szerint (HÁZI 1921/43. II. 389). Az ónodiak táplálkozásához lásd: IVÁNYI 1906. 26-35., NÓGRÁDY 1998. 107-108.! 6 Medvevár — a conventio ellátásra vonatkozó része — MOL Mikrofilmtár 9425. tekercs Nr 1072. Ahol a katonák bő másfél liter, míg a béresek szűk egy liter bort kaptak naponta: 26, ill. 13 helyi mensura-t, s egy mensura 1,75 budai köbölnek, azaz 21,5 liternek felelt meg, A korszakban 13,43 liters budai borköbölre: BOGDÁN 1991. 221. Tállya: MOL DF 215200 (OA Bardejov 2444.) az 1530. évnél. Az adat szerint 3 (bártfai) köböl, azaz bő 330 liter rozsból sütöttek kenyeret a szüretelőknek. 156