A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)
Természettudomány - Csüllög Gábor: A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió
Csüllög Gábor Közéjük tartozik a Tiszántúl földrajzi régiója, ahol a tiszai ártértől a magashegységi zónáig terjedő térosztási és áramlási irányrendszer alapvetően megjeleníti a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásának modelljét (FRISNYÁK 1990., FRISNYÁK 1996.). A központok közötti energikus zóna mintegy középvonala a térségnek. Ettől szinte egyenlő távolságra a Tisza felé csökkenő téraktivitással alacsony helyzetű, igen kiterjedt, előtéri folyó-térszín található. Ugyanakkor a hegységek felé sűrű völgyhálózattal tagolt, jelentős téraktivitású hegylábi felszínek, félmedencék és folyóvölgyek húzódnak. A háttér erdő-térszínének két régió közötti helyzetéből adódik, hogy a Tiszántúl az egyetlen olyan régiója a nagy-térségnek, amely nem érintkezik külső térségekkel. Ennek következménye az is, hogy a régió szervezésében meghatározó folyók (a Szamos és a Körösök folyóvölgyei) nemcsak a hegységi térszíneket kapcsolják a régióhoz, hanem Erdély, a szomszéd régió felé is közvetítenek. A folyók mentén a háttérbe szövevényesen benyúló aktív térszínek az alacsonyabb helyzetű erdő-térszínt-más régióktól eltérően - már korán aktivizálják. A fő térpályákon az összetett funkciók jelenléte és a funkciókülönbségek erősítő hatása, valamint az integrációs kapcsolódás következtében a régiók érintkezése nem merev és elválasztó, hanem összekapcsoló - sajátos érintkezési terek alakulnak ki, ezek az aktív határok. Ilyen erős kapcsolódás jött létre a keletitérpálya mentén annak többi régiójához. Északon a szatmári térség közelsége az északi térpályához szoros összefonódást alakít ki a tiszáninneni, felvidéki folyamatokkal, amely különösen a XVT-XVII. században válik élénkké. Délen a hasonló szerkezetű, de aktív külső határa miatt a Balkánra nyitott Temesidélvidék felé az inkább dél felé szerveződő és Erdély Irodalom BERÉNYI 1992. Berényi István: Az alkalmazott szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdései. Földrajzi TanulMÁNYOK 22. Akadémiai Kiadó, Budapest 1992. BERÉNYI 1997. Berényi István: A szociálgeográfia értelmezése. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 1997. CSÜLLÖG 1997. Csüllög Gábor: Szempontok és módszerek történeti tájak és régiók kárpát-medencei szerveződésének történeti földrajzi vizsgálatához. In: A táj változásai a honfoglalás óta a Kárpát-medencében. Szerk. Füleky György. Gödöllői Agrártudományi Egyetem MSzKI, Gödöllő 1997.291-296. 496 felé erőteljesen közvetítő Maros-folyosó település-térszíne kapcsolja. Az aktív határok sajátosságából adódik, hogy a régiók átfedése összegzett, kiemelt funkciójú térségeket hoz létre, amelyek több régió működésében vesznek részt egyszerre. Ezek a térségek a nagytérség központjai (Felső-Tisza-vidék, a Duna Pozsony-Buda közti szakasza), amelyek a gazdasági, politikai, vallási elrendeződésben is kifejeződnek. Valójában tehát ez az összegző, átfedő működés vonzza a központok politikai kiépítését és jelöli ki térbeli helyüket. A régióra jellemző aktivitás csökkenése, elhalása adja a háttérterületen a passzív határokat. Az aktivitás csökkenésének több oka is lehet, diffúziócsökkentő földrajzi táj (magashegység, vízzel borítottság), centrumok távolsága, alacsony hierarchia szintű útvonalak találkozása stb. A tiszántúli régió önálló szerveződési jellemzőit leginkább az Ér, a Berettyó és a Körösök völgyeire, belső medencéire, külső félmedencéire, hegységi előtereire és árvízjárta felszíneire szerveződő bihari térség képviseli. A régión belüli központi helyzete minden történeti korszakban jelentős tényező marad. Ez a térség a regionalizmusra épülő és a történeti folyamatokkal összefüggő regionalizációs folyamatok - várés egyházmegye szerveződés, dukátusi területek kialakítása, kamarai beosztások stb. - meghatározó területeként működik egészen a XVI. századig, amikor a hódoltsággal összefüggő térszerveződési változások Erdély szerepének erősödésével párhuzamosan újabb regionalizációs szerveződéseket alakítanak ki (pl. Partium, hajdú városok, reformációs egyházi közigazgatás stb.). Ezek már a XVI. század vége és XVIII. század közepe közti időszak jelentős, a lényeges nagytérségi szerkezeti sajátosságokat nem lebontó, hanem átsúlyozó területi folyamatainak részei. CSÜLLÖG 1 998/A. Csüllög Gábor: Térszerveződési irányok a Felvidék regionális tagozódásában. In: A Felvidék történeti földrajza. Szerk. Frisnyák Sándor. Nyíregyháza 1998.243-253. CSÜLLÖG 1998/B. Csüllög Gábor: Debrecen térhelyzetének felértékelődése a Tiszántúl regionális szerveződésében (14— 17. század). In: Tanulmányok Debrecen városföldrajzából III. Szerk. Süli-Zakar István. KLTE, Debrecen 1998.29-50. CSÜLLÖG 1999. Csüllög Gábor: Tájjellemzők a bihari térség középkori településrendszerének kialakulásában. In: A táj változásai a Kárpát-medencében. Szerk. Füleky György. Gödöllő 1999.127-132.
