A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)
Képző- és iparművészet - Patay Pál: Beregi harangok
Patay Pál nélkül) felirat is. Találkozunk még a XVII. században „IN TE DOMINE SPERAVI" 68 (Rafajnaújfalu 1650-es évek) felirattal és talán ide keltezhetünk egy tiszaújhelyi harangot (év nélkül), amelyen „MAGNIFICAT ANIMA" 69 volt olvasható. Ezeken a mester neve még mindig nem szerepel, holott ebben az időben tőlünk nyugatra már általánosan bevett szokás volt, hogy az öntő megnevezte magát a harangon. A bilkein viszont ott találjuk a harang adományozójának, Lipcsei Gergelynek a nevét, aki a harangot „Isten ditséretire tsináltatta". Egyébként ez egyike a legkorábbi magyar nyelvű felirattal ellátott harangoknak. A klagenfurti származású, Eperjesen 1628-ban (vagy közvetlenül az előtt) letelepült Georg Wierd a nyugati szokásoknak megfelelően feltüntette a nevét a harangjain. Más feliratot ellenben csak akkor találunk rajtuk, ha azt - mint például a tiszaújhelyit - megrendelésre készítette. Igen valószínű tehát, hogy legtöbb harangját készen adta el, vagyis „piacra termelte". 0 egyébként - amint azt már megállapítottuk - eleinte németül nevezte meg magát, 1640-től azonban áttért a latinra és attól kezdve következetesen azt használta (PATAY 1989.102.). Éppen ezért meglepő - hacsak nem tévesen jegyezték fel a nagyberegi harangjának évszámát 1657-nek 1637 helyett - hogy a legutolsó harangjainak egyikén visszatért volna a német feliratra. Utóda, Mathias Ulrich is általában megnevezte magát a harangjain, kivéve ha egy magas rangú személy, mint Báthory Zsófia (vagy I. Rákóczi Ferenc 70 ) rendelte meg azt. Az ugyanebben az időben itt tevékenykedő krakkói vándormester, Johannes Schmox is latinul írta fel a saját nevét, viszont az 1678. évi beregdédai harangján- amennyiben 1808-ban nem magyarra lefordítva írták fel a jelentésbe a szöveget - az adományozóra vonatkozó felirat magyar. A Bereg számára harangot öntő mesterek még a XVIII. század elején is tartózkodtak a nevük feltüntetésétől - kivéve a kassai Johann Michael Schneidert, aki németül írta azt ki. A többiek harangjain csak az öntés időpontja van jelezve (Bátyú 1701), vagy visszatér még a XVII. századra jellemző felirat, mint „SOLI DEO GLORIA" 71 (Büke 1720), vagy „IN TE SPERO SPERAVI SPERABO JEHOVA" 72 (Ilosva 1723), megjelenik az ebben az időben más vidéken is kedvelt „GLORIA IN EXCELSIS DEO" 71 (Munkács 1708), 68. „Benned bíztam Uram." 69. „Megdicsőíti a lelkeket." 70. Regéci harang. Lásd PATAY 1989.36., 34. tábla 3., 35. tábla 2., 73. tábla 3.! 71. „Egyedül Istennek a dicsőség." 72. „Benned bízom, bíztam, fogok bízni, Jehova." 73. „Dicsőség a magasságban Istennek." illetve latin vagy magyar felirat szól az adományozóról (latinul: Beregsurány 1709, Vásárosnamény 1710, Hete 1710, magyarul: Ilosva 1723, két harangon). Utóbbiak egyébként a harangot a Szentháromság (Beregsurány 1709), illetve Isten dicsőségére öntettek. Maguk az adományozók általában helybeli birtokosok, köztük Bay Ferenc a vármegye alispánja tartozik a tekintélyesebbek közé (Beregsurány 1709). Az 1749-1808 közötti időben már a magyar feliratok dominálnak. Összesen 87 harangról vannak adataink (lásd a mellékelt kimutatást). Közülük 13nak nem ismerjük a feliratát, további hármon pedig csak az öntés éve van feltüntetve. Három harang városi harangöntő mester műve (Franz Josef Scheichel, Tiszaújhely 1776; Josephus Fischer, Munkács 1783; Ignatz Lecherer és Paul Schmitz, Munkács rk. 1799). Mindegyik adományozótól származik, de úgy tűnik, a munkácsi katolikusokénak a költségeihez az egyházközség is hozzájárult. Ez utóbbin minden felirat latinul hangzik. A fenti hármon kívül 61 -nek ismerjük az eredetét: hat képez adományt, háromnak a költségeit közösen viselte az adományozó és az egyházközség, míg 52-t az egyház a maga költségén öntetett, amit 42 esetben elővigyázatosságból fel is tüntettek a feliratban. (II. József türelmi rendeletéig ugyanis sok esetben lefoglalták és a katolikusoknak adták át a protestánsok harangjait, ha nem tudták igazolni, hogy saját költségükön szerezték be.) A harang eredetére vonatkozó szöveg az adományozott harangokon öt esetben magyar, egyben latin. A három közösen beszerzetten magyar, a többi közül csak négyen latin, 48-on viszont magyar. Ez utóbbiak annyira sablonosak: „ÖNTETTE A REFORMATA EKKLESIA A MAGA KÖLTSÉGÉN", hogy ezt a harangöntő, ha az egyház nem kívánt más szöveget, bizonyára automatikusan alkalmazta. Öt harangot nem öntettek, hanem vettek az egyházak. Az öntő neve következetesen csak a helybeli Bán Miklós és a tasnádi Lázár János harangjain szerepel. A rettegi vándormesterek fukarkodtak azt kiírni. Egyedül Lázár Györgyét találjuk meg, azt is mindössze három harangján, pedig tudjuk, hogy ennél többet öntött. Érdekes, hogy az 1772. évi badalói harangján a mestert megnevező felirat magyar, a másik kettőn latin. Lázár János és Bán Miklós is latinul nevezte meg magát, méghozzá Bán „IN HONOREM DEI" (Isten tiszteletére) öntötte a harangjait. Ő, aki tanító volt, talán az iskolázottságát óhajtotta demonstrálni vele. „ISTEN DITSŐSÉGÉRE" öntetté 13 egyház a harangját. A harang rendeltetésére vonatkozó hosszabb fel iratszakaszt találunk magyarul a Bónis Kata által 432
