A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Képző- és iparművészet - Patay Pál: Beregi harangok

Patay Pál ismertetése során tettük. Vagyis az egyes helységek jelenlegi közigazgatási nevének betűrendjében, a köz­ségeken belül református (ref.), római katolikus (rk.) és görög katolikus (gk.) sorrendben. Amennyiben nincs külön megemlítve, hogy a jelenlegi harangok hol vannak elhelyezve, úgy azok a templommal össze­épített toronyban találhatók. A meglévő harangok közül a kézműves mesterek által készítettek feliratait teljes egészükben betűhűen közöljük, mégpedig nagy betűkkel. A nagyüzemekből származók esetében csak az öntő cég nevét, az öntés helyét és évét, esetleg gyári számát adjuk meg. Ter­mészetesen közöljük mindezek alsó átmérőjét is és ­amennyiben van rá adatunk - a súlyát. A már elpusz­tult harangoknak minden fellelt adatát és feliratát kö­zöljük; utóbbit, amennyiben az betűhűnek látszóan (az eredetit utánozva nagy betűkkel) van feljegyezve, úgy szintén nagy, egyéb esetben kurzív betűkkel. 9 Minden egyéb rendelkezésre álló adatot ugyancsak közlünk, nem kevésbé a haranggal kapcsolatos hiedelmeket is. Néhány anonim harang öntőjét a díszítése alapján sikerült azonosítani. 10 A régebbi harangok súlyát ­amennyiben feljegyezték- fontban (1 font = 0,56 kg) adjuk meg. Kilogram súlyt csak ezen súlyrendszer bevezetését követően öntött harangokról közlünk. Az adatok forrását minden esetben megadjuk. Barabás, ref. Középkori harangjai évszázadokon át megmaradtak: 1. Felső kerületén majusculás betűkből álló „MAR­CUS MATEUS IOHANNES LUCAS" felirat fut körbe. Az S betűk- a LUCAS szóban lévő kivéte­lével - fordított állásúak. A nevek között cikornyás S alakú elválasztójelek - közülük a IOHANNES utáni fordított - foglalnak helyet. A MARCUS szó alatt, a feliratot keretelő bordát érintve Szűz Má­ria egész alakos domborműve látható, bal karján a kis Jézussal. 0 55,7 cm, felső 0 29 cm, magassá­ga 47 cm. Benkő Elek Váradi Imre munkájának és így a XV. század végéről valónak véli (BENKŐ 1994.139-141.). A harang 1964-ben megrepedt és 1968-ban beszállították a Tiszántúli Református Egyház Kerület Múzeumába Debrecenbe (1-2. kép). 9. A meglévő harangoknak az írásos forrásokban olvasható fel­iratait az általunk lejegyzettekkel összevetve, sok esetben tapasztalhattuk az előbbiek pontatlanságát. Az elpusztult harangok feliratait ennek ellenére a forrásban szereplőhöz betűhűen adjuk vissza. 10. A XVIII-XIX.századi kézműves (vándorló) harangöntők ál­tal alkalmazott díszítéseket illetően lásd PATAY 1998.391— 393., I-VIII.tábla! 416 1. kép Barabás, ref. Abb. 1 Barabás, ref. 2. kép Barabás, ref. Abb. 2 Barabás, ref. 2. „Hasonló alakú kisebb" harang, „igen régi, Gótikus betűk vágynak rajta ... másfél mázsás". 1843-ban „egy nagyobb új harangba beolvasztották". További harangok: 3. 1843-ban öntetett; közelebbi adatai nem ismerete­sek. Az első világháború során hadi célokra rekvi­rálták. Jelenlegi harangok: 4. Utóbbi helyett az amerikai magyarok segítségével öntetett: Harangművek R.T., Budapest, 1924. 5122 sz. 0 87,8 cm. 5. A fenti 1. harang helyett egy acélharangot szerez­tek be: Diósgyőri Acélművek, 1968. 0 86,7 cm. Conscriptio 1808. - LEHOCZKY 1878.92. - KELE­MEN 1939.380. -Helyszíni adatfelvétel 1966. V.6. és 1997. VIII.7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom