A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)
Képző- és iparművészet - Szalay Emőke: Historizmus és szecesszió a kárpátaljai református úrasztali boroskannákon
Szalay Emőke jelentkezik a görög-római edény formák - vázák, tálak, amforák - antik maszkokkal, nőalakokkal, lovasábrázolásokkal (Koós 1979.8.). Ezek a változások a kutatók szerint erőteljesen jelentkeztek az ötvösség és a fémművesség területén, ahol érezhető volt a gyáripar előretörése a kézműiparral szemben. Különösen nehezen indult az új úton az ötvösség, amely a céhrendszer megszűnésével átmeneti válságba jutott (Kiss 1972.108.). Az ipari előállítású fémtárgyak egyre szélesebb körben terjedtek el, ami az ötvösség színvonalának egyre mélyebbre süllyedését eredményezte. 4 A mesterek legnagyobb része csupán az átlagos igényeket elégítette ki. A historizmus szellemében készült tárgyak kerültek ki a kezük alól, amelyek azonban jó technikai tudást mutatnak (Koós 1979.115.). 5 Ugyanakkor a gyári termékek, a sokszorosított ezüsttárgyak is jelentős színvonalat képviseltek, amit az irántuk megnyilvánuló társadalmi igény alakított ki. Ez a magyarázata annak, hogy a használati edények a századfordulón az új stílus, a szecesszió jegyében születtek. A hazai gyárak az ezüst mellett alpakkából is készítettek tárgyakat, amelyekről megjegyzi a korabeli kritika „technikailag teljesen kifogástalanok, formában is jók" (Koós 1979.118.). A református egyházban az úrasztali borospoharak mellett nagyobb méretű boroskannák is tartoznak az úrasztali felszerelési tárgyak közé. Ezek az edények évszázadokon át leginkább ónból készültek, más anyagúak - ezüst, kerámia, réz -jóval kisebb számban fordulnak elő. A következőkben a kárpátaljai református gyülekezetekben található úrasztali boroskannák elemzésével szeretném bemutatni, hogyan nyilvánulnak meg a historizmus és a szecesszió jellegzetességei Magyarország legkeletibb részében. Jelenleg a fémedényeket ismertetem, amelyek vizsgált korszakunkban csaknem kizárólagosak. Kárpátalján 38 boroskanna tartozik korszakunkhoz. Az edények a rajtuk megörökített ajándékozási évszám alapján következnek, így csoportosításuk esetlegesnek tűnhet. Azonban pillanatnyilag más kiindulási pontunk 4. A kor műkritikája kiemelte ugyan a korhűséget, de megállapította az árnyoldalakat is. Gyors, tömeges sokszorosítást eredményez, hitvány részletezés jellemzi a tárgyakat, az oktalan mintahalmozás mellett az elődöktől a jó formai összhangot kellene átvenni. Ezért váltott ki nagy hatást az 1884es Országos Történeti Ötvöskiállítás, „... remélhetjük, hogy a hazai ötvösművesség újra felölti majd hajdani fényes köntösét." (Kiss 1972.110., 112.) 5. Ahogyan Kiss Ákos írja, a neoreneszánsz alkotásait újszerű, magasfokú müipari tudatosság jellemzi, amely az iparművészeti múzeumok, főiskolák, könyvtárak megteremtésében nyilvánult meg (Kiss 1969.167.). nem lévén, abból a feltételezésből indultunk ki, hogy az ajándékozók az ajándékozásra szánt tárgyak kiválasztásánál bizonyosan igyekeztek az általuk legszebbnek, legméltóbbnak tartott edénnyel megtisztelni egyházukat, így feltehető, hogy az általános ízlés által elfogadottakat választották. 6 Az edények közül elsőként az ezüstből készítetteket mutatom be, amelyek közül a legkorábbi 1868-as évszámú. Egyszerű kidomborodó talpú, enyhén szűkülő testű, kiöntőcsöves formájának szigorúságát csupán fedelének domború, virágos, körtés fogója töri meg (l.sz.-l.kép). 7 1. kép Ezüstkanna: Nagymuzsaly/Muzsijevo 1868 (Jegyzék 1. szám) Abb. 1 Deckelkanne, Mushievo 1868 (Liste 1) Hasonlóan sima vonalú egy hosszú kiöntőcsöves kancsó. Míg az előbbi felirata szerint eredetileg is úrasztali edénynek készült, bár semmilyen sajátosságot nem árul el, ezt bizonyosan nem erre a célra készítették. Ismertjelenség ez, hiszen az ónedények esetében 6. Sajnos a tárgyakra vonatkozóan az egyházi irattárban nem tudtunk kutatni, mivel a gyülekezetekből a legutóbbi évtizedek iratait kivéve mindent elszállítottak, jelenleg újból nehézségekbe ütközik a kutatás. A fotókat Küllős Imre készítette. 7. A kanna jegye alapján debreceni aranyműves Kápolnási Imre munkája. Erről a mesterről megemlékezett Zoltai Lajos is, aki azt írja, hogy debreceni születésű volt, polgári oklevelet 1872-ben nyert, jómódú emberként élt (ZOLTAI 1937.28.). Muzsalyban nemcsak ez a kanna maradt fenn tőle, hanem egy neobarokk kehely is. Ennek a mesternek jelenleg még egy munkáját ismerjük, a tiszacsegei gyülekezet XVII. századi talpas poharát javította, amely sajnos így elvesztette szépségét, a készítő nem érezte már az eredeti formát, így merevvé vált, esetlen lett. Őrá is vonatkozik a fentebbi megjegyzés, hogy az elődöktől fontos a jó formai összhangot elsajátítani. 400