A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)
Helytörténet - Szilágyi László. Tisztel Honatyák! Szabolcs vármegye parlamenti képviselőinek politikai tevékenysége a dualizmus időszakában (1869–1910)
Szilágyi László dár által árult bútordarabokat Pap saját aláírásával hitelesítette (DOLMÁNYOS 1963.255.,324.). AZ 1905/06os országgyűlésen - már a kérvényi bizottság előadójaként - legfontosabb politikai célként tűzte maga elé az alkotmány védelmét s a perszonálunió kivívását: a gazdasági önállóságot, a hadsereg magyarországi részében a magyar szolgálati és vezényleti nyelvet, a magyar zászló és jelvény használatát s egy új, valódi - és nem történeti - alkotmány megalkotásának gondolatát is felvetette (KN 1905/1906. 1. 334-335.). A koalíciós kormányzat azonban nem tudta legyőzni az uralkodó (és különösen a trónörökös) ellenállását, s a közjogi kérdések magyar szempontokat érvényesítő megoldásával - korábbi terveikkel, ígéreteikkel ellentétben-Mezőssy, Pap, s a többi szabolcsi „48-as" képviselő is adós maradt! Igaz, az 1906-1910-es koalíciós pártokon belül a szabolcsi képviselők harcoltak legerőteljesebben a program megvalósításáért, a koalíció fennmaradásáért: amikor az uralkodó 1910-ben kinevezte a parlamenti támogatottságot nem élvező KhuenHéderváry kormányt, az országban egyedül Szabolcsban megszerveződő alkotmányvédő bizottság tagjai között tizenkét megyei képviselőt, egykori képviselőt találunk: így Mezőssy Bélát, gr. DessewffyAurélt, dr. Korniss Ferencet (az utóbbi 1896-ban még a Szabadelvű Párt képviselőjeként szerezte meg a mandátumot), s még a „67-es" Kállay András főispánt is. 1 Állásfoglalásaik ugyanakkor azt is megmutatják, hogy a koalíció és Tisza híveinek küzdelmében ekkor - a megyei politikusok szemszögéből - már nem egyszerűen a közjogi ellentétek domináltak, hanem az alkotmányosság védelme és az abszolutista tendenciákat erősítő politika közötti különbség. Ha tüzetesebben vizsgáljuk meg a parlamenti képviselők felszólalásait, akkor a „48", „67" ellentét átalakulásának, a közjogi ellenzékiség feladásának nyomait, előjeleit fedezhetjük fel a korábbi években is. A megyei képviselők közjogi ellentétei legtöbbször áthidalhatók voltak és a honatyák döntő többsége, minden retorikai harciasság ellenére a 67-es alapokat elfogadta, miközben az alkotmányosságot védő, nemzeti politika hívének bizonyultak (KN 1872/ 75.XII.364., KN 1892/96.XXVIII.218., KN 1892/ 96.XXVIII.218., KN 1896/1901.XXVII.54., KN 1896/1901. XXXIII.9., KN 1896/1901 .XVIII.83-84., KN 1901/1905.XIV.446.). A nemzetiségi kérdés A nemzetiségek állampolgári jogaival, helyzetével kapcsolatos probléma - a magyar anyanyelvű megyei 1. Nyírvidék 1910/8.3. 2. Nyírvidék 1909/38.14. lakosság döntő többsége miatt - halványan jelentkezett. A megye képviselőinek többsége különösebb figyelmet nem is fordított a kérdésre, általában az elfogadott törvények mentén biztosíthatónak látták a nemzetiségi állampolgárok szabadságjogait, s elegendőnek ítélték a nemzetiségek politikai mozgásterét. Ivánka Imre pl. 1873-ban egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta a nemzetiségek közigazgatási autonómiáját: „nem lehet egy országot, egy alprovinciát hagyni az országon belül" (KN 1872/75.VIII.208.). A nemzetiségek érdekében legtöbbször - a tirpák gazdák szavazataival is támogatott - nyíregyházi képviselő, Vidliczkay József szólalt fel. 1870 júliusában az egyéni szabadságjogok kiterjesztésének oldaláról közelítette meg ezt a kérdést. Akárcsak kortársai többsége ő is remélte, hogy „a szabadság teljes diadala " és Magyarország gazdasági fejlődése konfliktusok nélkül elaltatja a nemzetiségi mozgalmakat (KN 1869/ 72.IX.270.). 1876-ban Miletics Szvetozár sajtóvétsége kapcsán szolidaritását fejezte ki a szerb nemzetiségi képviselővel: „...az ő ügye a mi ügyünk (Helyeslés a szélső baloldalon) és az alkotmányosság ügye." De ezúttal sem a képviselő nézeteire reflektált, hanem jogi szempontból tartotta elhamarkodottnak és megalapozatlannak a közvádló fellépését (KN 1875/78. VI. 91.). 1880-ban Horvátország közjogi helyzetének demokratikus szempontok alapján történő rendezését is javasolta. Elképzelése szerint Horvátország csak közvetlenül népképviselet alapján - tehát nem a száboron keresztül - küldött volna képviselőket a magyar országgyűlésbe (KN 1878/81 .XVII.240-242.). A képviselők többsége már a 80-as években is hallgatott a nemzetiségi kérdésről, vagy éppen a jogkorlátozás irányába fordult. Vidovich Ferenc javaslata szerint pl. a polgári peres eljárás során a bíró csak azokat az idegen nyelven szerkesztett okiratokat lett volna köteles elfogadni, amelyekhez a hiteles magyar fordítást is csatolták. Javaslatát, melyet a jogi eljárás pontosabbá tételével indokolt, Mandel Pál is támogatta, de a Ház végül elutasította (KN 1878/81 .XVIII. 154., 156.). A századfordulót követően a konzervatív és nacionalista irányzat tovább erősödött a Függetlenségi Párton belül és a párthoz tartozó szabolcsi képviselők körében is. A közlekedésügyi bizottság részéről Kállay Leopold 1907 áprilisában részt vett annak a vasúti szolgálati rendtartásnak a kidolgozásában, amely a minisztertanács hozzájárulásával a magyar szolgálati nyelvet Horvátországra is kiterjesztette, kiváltva ezzel a parlamentben a horvát képviselők obstrukcióját. (Maga a vasúti pragmatika azonban nem kifejezetten a magyar nyelv erőszakos terjesztése érdekében fogant. 2 ) A legharciasabbnak a megyei képviselők közül Pap Zoltán mu356
