A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Néprajz - Fábián László: Tisztálkodási szokások és alkalmak Csenger környékén a századfordulón

Fábián László okok is. Az Alföldnek ez az északkeleti öble kimaradt a török pusztításból, s ez a kétségtelen előny dominált a XVIII. század közepéig, míg a helyzet aztán gyökeresen változott az Alföld központibb részeinek javára. Ami a félreeső hely egyetlen pozitívuma, az a települések - és az etnikai összetétel megszakítatlansága. Az ilyen életet a konzervativizmus jellemzi minden értékével és árnyoldalával együtt. Patriarchális módon, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül élte mindennapjait a Szamoshát népe (MENDÖL 1939.29.). Ezen szamosháti falvak sorából már a középkor elején kiemelkedett Csenger. Mondhatni, hogy a XVXVI. századra a nemesi vármegye központjává vált, 1329-ben már oppidumként - azaz mezővárosként említik, majd fejlődése lelassult, ám máig tartóan a szűkebb táj meghatározója, központja. Vessünk egy pillantást Csengéire az általam vizsgált időszakban - tehát az 1920-1940-es években. A lakosság nagy hányada közép- és kisbirtokos parasztságból állt, bár viszonylag nagy volt a szegény réteg aránya is. A palettát kiegészítette a tekintélyes számú zsidóság kereskedő és iparos rétege. A hajdani virágzó mezővárosból lett határszéli járási székhely lakóinak döntő többsége az egykori kisnemesi családok leszármazottja, akikben ez a tudat akkorra már csak összetartó, familiáris kapcsolatokat elmélyítő érzéssé vált, annak minden pozitívumával és negatívumával egyetemben. Csenger és környéke masszív református tömböt alkotott. A századfordulón a polgárosodás lassan megindult, a 30-as évek almatermesztési konjunktúrája a lakosság életszínvonalának növekedésével járt együtt. A gazdák családjából már legalább egy gyermek továbbtanult, házaikat városias jellegűvé kezdték átépíteni. 1928-ban villanyáramot, közvilágítást kapott a község, s már mozi is működött. Egy körorvos és három magánorvos rendelt, s kisebb nyomda is üzemelt. A kor igényeinek megfelelő három szálloda emelte a kisvárosi jelleget. Rendszeres műkedvelő előadások, hazafias estélyek szolgálták a közművelődést. Fejlettnek volt mondható a kereskedelem, az ellátás a több mint ötszáz főnyi zsidóságnak köszönhetően. A népi tisztálkodás alapelemei A tisztálkodás és az ezzel összefüggő bármely kérdéscsoport az emberi tevékenységek intim szféráját képezik. Adatközlőim igen nehezen nyíltak meg, ezirányú kérdéseimre kezdetben kitérő, általános válaszokat adtak. Csak miután érzékeltettem velük, hogy nem a mai higiénikus viszonyok a kiindulópontok, akkor váltak nyíltabbá. Az nyilvánvaló, hogy a tisztálkodás milyenségét, annak gyakoriságát és jellegét mindig az adott évszak és a végzett munkajellege határozza meg. Évszázadok alatt ezek a főképp paraszti munkák szinte semmit sem változtak, legfeljebb a használt eszközök és a technikák hatékonysága javult kissé. Hiszen, ha belegondolunk az 1500-as évek bármelyik nyarán végzett aratáskor ugyanúgy izzadtak a tűző napon az emberek, mint pl. 1923 nyarán aratáskor. A trágyahordáskor, az istállóból való ganéhordáskor fellépő szagok sem változtak az idők folyamán. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - a magyar néha nem is minden ok nélkül minősített más nációkat büdösnek, pl: „büdös oláh, büdös cigány, büdös zsidó". De még mielőtt nyelvünk e szagi minősítéseiből holmi fajunkból eredő, s csak reánk jellemző felsőbbrendűségre következtetne valaki, hadd emlékeztessek arra, hogy saját fajtánkat is előszeretettel lebüdösöztük, lásd „büdös paraszt". Mindezektől függetlenül a „büdös" jelző pejoratív tartalmú volt és ma is az a nyelvhasználatban, a büdösség megbélyegzővé lett nyelvünkben - s ez egyértelműen jelzi, hogy a lehetőségeken belül természetesen a tisztálkodás, a tisztaság fontos lehetett parasztságunknál. Tökéletesen illusztrálja ezt egy XVIII. század eleji (1728) gúnyvers (CSÚFOLÓK 1983.65-69.), s egyben világossá válik, hogy mit tartottak megvetendőnek már abban a korban is. Egyúttal ezzel a korrajznak is pompás „gajd"-dal vezetném be a népi tisztálkodásról szóló fejezetrészt. Az hun Vánnyadt ebet talált az udvaron, Borzos szőrű macskát az háznál az puckon, Szennyes mocskos abroszt, lepedőt az ágyon: higgyed, hogy ott lakik részeges rossz asszony. Hol színre az inget egy hétig viselik, más héten fonául fordítva felveszik, Osztán szapullani az szomszédba viszik: Jó gazdaasszonynak az kitől mondatik? Az hol az gyermekek szurkosán felkelnek, Ki sem nyílt az szemek, már kenyeret kérnek, Mosdatlan rút kézzel nékik mindjárt szelnek, Ne keresd ott színét a tiszta életnek. Az melly gazdaasszony tálat akkor mossa, Mikor immár megfőtt az sótalan kása, Asztalhoz leülvén tángyérját vakarja, Annak az tángyérját nem viszik az torba. Az mely leány ismét borzos fővel szitál, A liszt lángja fején mint malomban úgy áll, Az miként jár nappal, éccaka is úgy hál: Igen derék bogárt [ott] senki nem talál. 314