A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Képző- és iparművészet - P. Szalay Emőke: Szatmári ötvösmunkák a Kárpátalján
P. Szalay Emőke ós szerződést kössön a szatmári ötvösökkel (BALOGH-OSZÓCZKY 1979-126.). 16 A XVIII. századból ugyancsak néhány adattal rendelkezünk a szatmári ötvösségre vonatkozóan. 1720ban két ötvös szerepelt az országos összeírásban, akik közül Polgári Mihályt már 1715-ben is összeírták, míg a másik Túri András volt (ILLÉSY 1904.395396.). 1732-ben három mester szerepel. Feljegyzik róluk, hogy kettő Debrecenben tanult, egy pedig helyben. 12 próbás művet készítenek, de csekély a keresetük a szegénység miatt (ILLÉSY 1904.396.). Ezen országos adatok alapján a hiányos XVII. századi feljegyzések ellenére azt állapíthatjuk meg, hogy hasonlóan az Alföld más ötvösközpontjaihoz, a szatmári ötvösségnek is ez a század volt a fénykora. Éppen ezért tekinthető jelentősnek, hogy ebből az időszakból sikerült feltárni öt hiteles szatmári ötvösmunkát, amelyek bizonyítják, hogy a XVII. század folyamán Karácsonyi Szegedi Ötvös Gergely személyében olyan ötvösmester működött Szatmáron, akinek munkássága méltán említhető a Kelet-Magyarországon dolgozó jelentős mesterek sorában. így ismét gazdagabbá vált az ötvösség vonatkozásában egy eddig eléggé háttérbe szorult és kevéssé méltányolt régióról alkotott képünk. töltött be a Bereg megyei közigazgatásban. Maga a család a nemesi családok kiemelkedő tagja volt. Valószínűleg ennek a családnak volt tagja György, aki 1637-ben Bereg megyei követ volt, 1638-39-ben pedig szolgabíró. Lipcsey Gergely 1639-ben táblabíró, 167l-ben szolgabírói tisztséget töltött be. Esetleg feltételezhetjük, hogy mivel 1639-ben táblabíró volt, ehhez kapcsolódóan adományozta ezt a kelyhet a bilkei eklézsiának. Maga a tárgy magas mesterségbeli tudást bizonyít. A tagolt talp trébelt szalagmintával díszített, hajlított vonalaival a manierizmus hatását mutatja (MAKKAI 1984.544.). A szár nódusza maszkos díszítésű, a hozzákapcsolt tagok fordított helyzetűek; ez valószínűleg egy későbbi átalakítás-szétszedés emlékét őrzi. A kuppa kidomborodó alját ugyancsak szalagdíszítés övezi. Hasonló minta jelenik meg a kihajló szájperem alatt. A kehely mind formájában, mind díszítésében tökéletes kivitelű. Színvonala alapján láthatjuk, méltán váltott konföderális levelet a szatmári és németi céhvei a kassai, a váradi és a debreceni ötvöscéh. Kőszeghy Elemér ennek a mesternek egy tárgyát közölte, a szabócéh poharát, amely feljegyzése szerint a városházán volt (KŐSZEGHY 1936.342.). Kiss Kálmán a Szatmárnémeti református egyház klenódiumainak felsorolásakor említ egy talpas poharat (KISS 1878.787. 15 ). A felirata alapján a szabócéh poharaként nyilvántartott talpas pohárról jelenleg nem tudjuk, hogy esetleg azonos-e a Kőszeghy Elemér által említett pohárral. A szatmári ötvöscéhre vonatkozóan a XVII. század második feléből még inkább csak feltételezéseket említhetünk. A viszonylag közeli területen ekkor a döntő változást Várad török általi elfoglalása jelentette, így a váradi ötvösség kiesését követően a Tiszántúl területe, amelyet eddig a debreceni és a váradi céh együtt látott el ötvösmunkákkal, ettől kezdve egyedül Debrecen vonzáskörzetét képezte (BOBROVSZKY 1980.60.). Talán erre utalhat az az adat, amely szerint a debreceni ötvösöket 1662-ben a város magisztrátusa felmenti a város közigazgatásában viselt tisztség - tizedesség és kapitányság - alól „mivel kevesen vannak a munkára" (BOBROVSZKY 1980.60.). Bobrovszky Ida ennek okát a váradi ötvösség megszűnésében látja, aminek révén a környék a debreceni céhek mellett a szatmári és németi ötvöscéhtől várt árut (BOBROVSZKY 1980.60.). Bár megjegyzi, hogy valószínűleg Szabolcs és Szatmár egy része eddig is az említett céhek piaca volt. Feltételezését a szatmári és németi ötvöscéh fontosságának növekedését illetően esetleg alátámasztja az az adat, amely szerint a nagybányai ötvöscéh éppen l660 után, l669-ben tárgyal arról, hogy konföderáci15 így írja le ezt a poharat: „Egy cső alakú talpatlan ezüst pohár, felső szélén körül sima aranyozással, oldalán körül féldomborművű díszítéssekkel, gazdagon aranyozva. Külső szélein két különböző időbeli felirat van. A régibb ez: Szathmari Szabó Chec pohara 1646. Az újabb pedig folytatólagosan az előbbi után ez: melyet a h. ref. ecclesianak ajándékozott 1766. Oldalán a díszítések közé dugva s csak figyelmes szem által olvashatólag: Biró András és Váradi József cémesterségében." 16 1669-ben, amikor a szatmári ötvösökkel kötendő szövetségről tanácskoztak, az első céhgyűlésről a 11-12 mester közül három hiányzott, azért nem határoztak véglegesen. Jeremiás Ötvös István elégedetlen volt, a szövetségkötést ellenezte. Irodalom BALLAGHY 1883Ballaghy Aladár: Kecskeméti W. Péter ötvöskönyve. ArcbÉrt 3.1883- (1884.) 201-392. BALOGH-OSZÓCZKY 1979Balogh Béla-Oszóczky Zoltán: A nagybányai ötvöscéh a XV-XVII. században. In: Művelődéstörténeti Tanulmányok. Szerk. Csetri Elek-Jakó Zsigmond-Tonk Sándor. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1979.121-137. BOBROVSZKY 1980. B. Bobrovszky Ida: A XVII. századi mezővárosok iparművészete. (Kecskemét, Nagykőrös, Debrecen.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1980. GENTHON 1959/61. Genthon István: Magyarország művészeti topográfiája I-n. Budapest 1959-, 1961. ILLÉSY 1904. Illéssy János: Magyarországi ötvösök 1732-ben. ArchÉrt 24.1904.385-397. KAPOSSY 1934. Kapossy János: Magyarországi ötvösök. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest 1934. 358
