A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - P. Szalay Emőke: Szatmári ötvösmunkák a Kárpátalján

Szatmári ötvösmunkák a Kárpátalján P. Szalay Emőke A magyarországi ötvöscéhek a többi kézműves mesterséghez hasonlóan a XVI. században indultak nagyarányú fellendülésnek, a szomorú történelmi körülmények azonban megtorpanást idéztek elő. Ennek ellenére a XVI. század második fele a töröktől kevésbé háborított keleti országrész számára továbbra is lehetővé tett bizonyos fejlődést. Ebben az időszakban a reformátussá váló Debrecen egyre jelentősebb szerepet játszott. Még Debrecen esetében sem sikerült eddig a XVII-XVIII. században fontos szerepet játszó ötvöscéh XVI. század második felei történetét feltárni, annak ellenére, hogy áttételesen 1557ből ismert az első adat a céhről (ZOLTAI 1937.31). Annak dacára, hogy éppen Debrecen ötvösségéről Zoltai Lajos és Bobrovszky Ida feldolgozása (ZOLTAI 1937., BOBROVSZKY 1980.) alapján tulajdonképpen részletes ismeretekkel rendelkezünk, azonban utalnunk kell arra a megállapításra (BOBROVSZKY 1980.198.), hogy kutatásuk ellenére bőségesen maradt megválaszolatlan kérdés a debreceni ötvösség vonatkozásában, még ebben a városban is, amely viszonylag gazdag XVI. századi levéltári anyaggal rendelkezik (itt főként a fennmaradt tanácsülési jegyzőkönyvekre utalunk). A problémát tovább fokozza a jegy nélküli tárgyak sokasága (BOBROVSZKY 1980. 64.). Ennek okát abban kereshetjük, hogy a jelenleg ismert tárgyak alapján kitűnik, a mesterek gyakran nem látták el mesterjeggyel készítményeiket. Ez az utókor, a kutatók számára szinte lehetetlenné teszi a jegy nélküli tárgyak készítési helyének meghatározását. Bizonyos fokig ez a magyarázata annak, hogy a kutatás a XVII. század vonatkozásában hosszú ideig nem tartotta számon az alföldi ötvösséget. Még a debreceni ötvösöket is alig-alig említik (GENTHON 1959/61.), amint erre Bobrovszky Ida rámutatott (BOBROVSZKY 1980.10.). Ő a problémafelvetésben továbbmegy, felhívja a figyelmet arra, hogy az említett tények mellett - azaz a jegy nélküli tárgyak jelentős száma miatt - a környező városok (Nagyvárad, Szatmár és Németi) felderítetlen, feldolgozatlan ötvösipara fokozza a nehézségeket (BOBROVSZKY 1980.64.). Ezért különösen jelentős, ha a mesterjegyes, a kutatás számára eddig ismeretlen tárgyak bukkannak fel, hiszen ezek lehetővé teszik az idézett homályos kép világosabbá tételét. 1995-ben kutatócsoportunk a Kárpátaljai Református Egyházkerület tárgyi emlékanyagának összeírását kezdte meg. A felmérés során 100 gyülekezet emlékanyagát vizsgáltuk. Az említett nehézségek miatt fontosnak tarthatjuk eddig ismeretlen, jelzett ötvösmunkák felbukkanását. így kiemelkedő jelentőségű, hogy több olyan ötvöstárgyat találtunk, amely mesterjeggyel ellátott. Ezek közül külön csoportot képviselnek azok a tárgyak, amelyek azonos - EG - mesterjegyet viselnek. Ez a jegy ugyan nem ismeretlen a kutatás számára, ugyanis Kőszeghy Elemér már közölte és meg is nevezte a jegy feloldásaként ezt a mestert - Szegedi Karácsony Györgyként említve (KŐSZEGHY 1936.342.). A nevezett ötvös a szatmári ötvöscéh mestere volt. A szatmári ötvöscéhről nagyon kevés adattal rendelkezünk. Ballaghy Aladár adott először hírt arról, hogy ebben a városban ötvöscéh működött. A kassai ötvöscéh ládájából közölte azt az okiratot, amelyet a szatmári és németi ötvöscéh pecsétjével láttak el: A ZAKMARI EÖTVEÖS CECH PECZETI és HOC EST SIGILLUM COETUS AURIFABRORUM OPPIDI SZ. NÉMETI. A pecsétek a két céh - a váradi, valamint a szatmári és a németi ötvöscéh - egyezséglevelén maradtak fenn (BALLAGHY 1883-239.). A keletkezése alapján 1625-ben írt okirat szerint „szatmári és németi etwös mesterek" adják tudtára, akit illet, hogy a nagyváradi céhvei egyezséget kötöttek a „három városban lakó Etwes mesterek Czehek és czehbeli rendtartásuk egiezven mindönükben", a mesterek beléphetnek egymás céhébe anélkül, hogy új mesterremeket készítenének, tehát elismerik a másik helyen készített céhremeket (KŐSZEGHY 1936.340.). Az ilyen tartalmú egyezséglevél ebben a korban viszonylag gyakori volt. Korábbról ismerünk ilyet a váradi és a debreceni mesterek között 1590-ből (BALLAGHY 1883/84.238.). A nagybányaiak és a váradiak 1601-ben kötöttek ilyet. Ismerjük a kolozsvári és váradi (NOVAK 1913.42-43.), a kolozsváriváradi és debreceni céh közötti konföderális leveleket is (NOVAK 1913.43.). A kassai céhiratok között 1590-ből maradt fenn ilyen tartalmú egyezséglevél (MIHALIK 1900.95.). Debrecen ilyen konföderális levelet váltott a szatmári és németi ötvöscéhvei is (BALLAGHY 1883-, MIHALIK 1893-434.). Az egyezséglevél azt bizonyítja, hogy ebben az időben (a XVI. század végén - a XVII. század elején) a szatmári és németi ötvöscéh feltétlenül olyan színvonalon állt, hogy a nagy hírű kassai, váradi ötvösök - ahol a céh már több mint százados múltra tekintett Debrecen város magisztrátusi jegyzökönyvei 1545-1586. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai. BALOGH-OSZÓCZKY 1979.125- „...valamely ötvös-remekét megcsinálja és a céhnek igazságát megadja és a váradi céhnek egyik tagja, valamely időben Váradról ide a mi városunkba akar jönni lakásnak okáért és a váradi céhtől levelet hozván, itt a mi céhünkben azon Váradon csinált remekkel beállhasson és itt remeket ne csináljon, hanem egy mesterasztalt és a beálló pénzt, tudniillik hat forintot tartozzék megadni és mindjárást a mi céhünknek egyik tagja legyen." A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXLX-XL. 1997-1998. 353-360. 353