A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Képző- és iparművészet - Emőke P. Szalay: Szatmárer Goldschmiedearbeiten in der Karpatoukraine - Patay Pál: Szatmári harangok
Szatmári harangok juk, a feliratuk és a díszítésük tekintetében sok közös vonással rendelkeznek. Szinte egy kéz munkájának lennének vélhetők. De bármennyire egységes jellegűek is az ebből az időből fennmaradt harangok, azért mégsem ugyanannak a harangöntőnek a munkái. Többségük ugyan anonym, de részben egyes harangokon, részben pedig levéltári, irattári forrásokban több mester nevével is találkozunk. Ezek mind az erdélyi, SzolnokDoboka (egykor Belső-Szolnok) megyei Retteg községben lakó nemes családok tagjai, akik - ugyancsak a források tanúsága szerint - szekerükkel járták az Alföld északkeleti részét, Beregtől Békésig, a Szilágyságtól Tornáig és ajánlották mesterségüket, ahol valamilyen oknál fogva (tűzvész, elhasadás) híjával voltak harangnak.(PATAY 1977.26-29-) Közülük egyesek idővel átköltöztek a szilágysági Tasnádra, ahol - a vándorló mesterséget fel nem adva - műhelyt is létesítettek. A vándorló mesterek azonban - legalább is gyakran - nem egyedül járták az országot. Több harangról (Vámosoroszi 1797, Milota - 2 harang - 1798, Matolcs 1801) tudjuk, hogy azt ketten közösen öntötték. De Kisaron - akár csak sok esetben másutt is többes számban emlékeztek meg a feljegyzések az „Erdély Országi Harangöntők"-ről. Mivel a harangöntés több ember együttes munkáját igényli, hatékonyabban tudtak így együtt dolgozni, mintha külön járva, minden öntéshez helyi, gyakorlattal nem rendelkező embert kellett volna fogadni. Vándorútjaik során a mesterek kész harangokat is adtak el, amelyeket feltehetőleg az otthoni műhelyükben öntöttek és szekerükön magukkal hurcoltak. Tehát termeltek „piacra" is. Ezt bizonyítja, hogy a Lázár György vagy Cserepi Ferenc által 1788-ban öntött tiszakóródi harangra a Ecclésia nevét csak utólag vésték be. Vagyis amikor öntötték, nem tudták, hol fog szolgálni. A különböző forrásokból a következő, a területünkön működött vándorló mestereket ismertük meg, illetve azok harangjait: -Anonym mester, talán (a díszítés alapján) az alább említett Lázár György: Szamossályi 1766. -Lázár György. Egykorú feljegyzések „Rettegen lakó" harangöntőként említik. Az 1783-ban Nagydobos számára öntött (jelenleg az ófehértói református templom tornyában lévő) harangján „de Retteg" (PATAY 1977.31.kép), egy 1786 évi érkeserűin „ex Retteg" azaz Rettegről valónak nevezte meg magát (PATAY 1968.306.), ami arra vall, hogy a harangot nem lakóhelyén, hanem a megrendelő községben öntötte. 1793ban azonban már „fudit in Tasnád"-ot írt a gacsályi harangjára, amiből az következik, hogy átköltözött Tasnádra, sőt ott műhelyt is rendezett be. Viszont továbbra is folytatott vándorló 2 Gyulán ugyan nem nevezték néven az ott működő mestereket, Lázár György öntött harangot, igen valószínű, hogy ő volt ott a r 3 Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen. Tt.REL.I mesterséget, minthogy valószínűleg azon erdélyi „majszterek" egyike volt, aki 1801-ben Gyulán helyben végzett öntést (PATAY 1977.2627.). Területünkön ma is meglévő harangjai: Gacsály 1793, Sonkád (feltehetőleg) 1793. Elpusztultak: Kömörő 1770, Matolcs 1774, Sonkád 1793. - Cserepi Ferenc. Ugyancsak „Rettegen lakozott mester ember"-ként emlékeznek meg róla, tehát ő is vándorolt. Idővel, feltehetőleg 1795-ben ő is Tasnádra költözött. Harangjai 1786 és 1806 (esetleg 1810) közötti évekből ismeretesek. Területünkön ma is megvan: Szamoskér 1797. Elpusztult: Szamoskér 1791, Kérsemjén 1795. Meg kell jegyeznünk, hogy Lázár György nagydobosi 1783- évi, úgyszintén Cserepi Ferenc 1786. évi hajdúböszörményi (jelenleg a hajdúdorogi református templomban lévő) harangjának díszítése egy és ugyanazon sablon révén készült. De ugyanaz a díszítés több meglévő anonym harangon is megtalálható. Ezek tehát a két mester egyikének a munkái (esetleg közös munkájuk). Területünkön találhatók: Tiszacsécse 1771, Rápolt 1773, Panyola 1786 (jelenleg a szentéi - Nógrád megye - rk. templomban), Tiszakóród 1788, Mánd 1793. - Lázár Áron. Rettegen lakott. 1794 és 1809 közötti időből ismerjük harangjait. Területünkről való: Tiszabecs 1794. - Lázár Áron és Cserepi Ferenc együttes munkája: Matolcs 1801. - Cserepi Tódor. Ugyancsak rettegi mester. Munkái 1781 és 1798 közötti időre esnek. Területünkről csak két egyszerre, Lázár Áronnal együtt öntött harangjáról tudunk: Milota 1798. - Lázár János. Lehetséges, hogy két azonos nevű harangöntő is volt. Van ugyanis adatunk Vasmegyerről egy harangról, amelyet 1782-ben Johannes Lázár de Tasnád öntött. 63 Viszont 1797-ben „ifjú Lázár János" Szél Jánossal Vámosoroszinak végzett öntést. Majd ezt követően több harangon is találkozunk e névvel, egészen 1808-ig. Ilyenek: Porcsalma 1802 (?), Szamosszeg (jelenleg Szamoskér) 1808 (6. kép). Feltűnő azonban, hogy a vasmegyeri harangnak az öntőre vonatkozó felirata szóról szóra azonos a későbbieken olvashatókkal. így éppenséggel nem elképzelhetetlen, hogy a vasmegyerinek az évszáma tévesen lett feljegyezve és ezt is ugyanaz a személy készítette, mint a többit. Bármint is legyen a helyzet, a Lázár János(ok) tasnádi mester(ek) volt(ak), a „de Tasnád" megjelölés viszont vándorló tevékenységre utal. -Cserepi György. Ugyancsak tasnádi harangöntő, akinek az 1806-1814 években történt öntéseiről vannak adataink. Területünkön csak egy: minthogy Beregszászról hoztak bizonyságlevelet, ahol 1798-ban sterek egyike. 385
