A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Helytörténet - Dikán Nóra: Adatok az MSZMP személyzeti- és káderpolitikájához (1956–1957)
Dikán Nóra re is vonatkozott, mintegy demonstrálva, hogy mettől ismeri el az MSZMP a politikai jogfolytonosságot. A személyzeti munkáról, a fontos és bizalmas munkakörök betöltéséről szóló rendeletek politikai előkészítője, a Káderosztály arra keresett választ, hogy: 1. Milyen széles körre terjedjen ki a bizalmas és fontos munkakörök meghatározása? 2. Melyek azok a kategóriák, amelyek politikailag megbízhatatlannak, ellenségesnek kell minősíteni? 3. Mely intézkedéseket kell jogszabályban, s melyeket párthatározatban rögzíteni? Alapelv volt a „fontos és bizalmas" beosztások megállapításánál, hogy azok köre sokkal szélesebb legyen mint akár a párt, akár az állami szervek nómenklatúrája. A tanácsi apparátusnál valamennyi ügyintéző, gazdasági visszaélésekre lehetőséget adó beosztás, könyvelő, pénzügyi osztályvezető, raktáros, boltvezető stb. is idetartozott. A vezetői munkakör a munkás csoportvezetőtől kezdődően számított. A Káderosztálynak az „Ellenséges elemek állami posztokról történő kiszorítása" címmel 1957 szeptemberében a Politikai Bizottság elé terjesztett vitaanyaga tartalmazta azt a mellékletet is, amelyet a kormány bizalmas záradékként csatolt a fent már említett törvényerejű rendelethez, amely felsorolta azokat a BM-ban nyilvántartott kategóriákat, amelyekbe tartozás kizárta a fontos és bizalmas munkakörökben való alkalmazás lehetőségét. Az erkölcsi bizonyítvány bevezetése - körülbelül 80-100 ezerre becsülték az érintett funkciók számát nem volt alkalmas arra, hogy távoltartsa a „fontos és bizalmas" állásoktól az ún. osztályellenség kategóriájába soroltak közül azokat, akik ellen nem folyt büntető eljárás. A Káderosztály javaslatára a BM operatív nyilvántartásában szereplő, ezen kategóriákba tartozókat átmeneti időre nem volt szabad alkalmazni a „vezető és bizalmas állásokban", illetve egy bizonyos idő (1-2 év) alatt el kellett őket ezekből az állásokból távolítani. Mindezt a Minisztertanács mellett megszervezett Személyügyi Titkárság volt hivatva biztosítani. A fontos és bizalmas munkakörök betöltése előtt az adott intézmény vagy vállalat köteles volt a Személyügyi Titkárság hozzájárulását kérni, amely a Belügyminisztérium nyilvántartójától beszerzett adatok alapján jóváhagyta, vagy elutasította a pályázó kérelmét. A pályázó számára nem kellett megindokolni, hogy miért nem veszik fel a „fontos és bizalmas" állás betöltésére. Jogszabállyal viszont aligha lehetett azok ellen preventív intézkedéseket hozni, akiket az 1956-os forradalomban való részvétel miatt 1957 elején az államapparátus racionalizálása során elbocsátottak, de nem tartoztak a „nyilvántartottak" kategóriájába, és nem folyt ellenük büntetőeljárás. Bonyolította a dolgot, hogy a munkáltató a munkaviszony megszűnésénél nem a valódi politikai megbízhatatlanságot, hanem az átszervezést tüntette fel az elbocsátás okául. Részben azért, mert vagy maguk az intézmények és vállalatok sem akarták a dolgozót elhelyezkedésében akadályozni vagy kényelemből, hogyha a dolgozó az egyeztető bizottsághoz fordult (az átszervezés igazolása könnyebb és kellemesebb volt, mint a politikai alkalmatlanság bebizonyítása). A munkaügyi miniszterhelyettes - hogy a politikai okokból elbocsátottak fontos és bizalmas munkakörökben alkalmazása kizárható legyen - ajánlotta, hogy egy-egy minisztérium a saját hatáskörében állítson össze egy ún. feketelistát. Amíg a büntetlen előélet igazolását kormányrendeletben, addig a feketelistára vonatkozót párthatározatban kellene kimondani - fejtette ki véleményét Mekis József, aki egyik tagja volt az erkölcsi bizonyítványok rendszerének bevezetését kimondó törvényerejű rendelet végrehajtási utasítását kidolgozó párt és állami funkcionáriusokból álló bizottságnak. Nem tudni, vajon a miniszterhelyettes merítette-e az ötletet az egyes személyzeti főosztályok gyakorlatából - ugyanis voltak ilyen listák 21 - vagy valamilyen szintű párthatározat mégiscsak született, mindenesetre pl. az Állami Gazdaságok Főosztálya az 1957. év eleji létszámleépítés során elbocsátottakról egy országos listát készített, amit minden megyei állami gazdaság igazgatósága megkapott. Ebben nem az az új, hogy név szerinti kimutatások készültek az elbocsátottakról, részletesen megindokolva az elbocsátás okát, hanem hogy az országos összesítéseket megkapták a megyei szintű gazdasági igazgatóságok, hogy ily módon a politikailag nem kívánatosakat kiszűrhessék bizonyos munkakörökből. Bár a korábbi munkahelyekről vagy az ottani pártszervezettől a delikvensekről általában informálódtak, azonban ezek mégsem jelentettek kötelezően előírt, szervezeti biztosítékokat. Az ország állami gazdaságaiból több mint 800 személyt bocsátottak el (1957. május 15-i adat) az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásáért, ebből 8%-ot származásánál fogva az „osztályidegen", 6,6%-ot pedig kulák kategóriába soroltak. A Politikai Bizottság 1957 október végén vitatta meg a Belügyminisztérium előterjesztését a BM állambiztonsági szerveinél ún. operatív nyilvántartásba vehető kategóriák és személyek körének meghatáro19 MOL 288. f. 5/44. 6. e. 20 A Mekis József által készített „Feljegyzés a politikailag vagy egyéb szempontból megbízhatatlan dolgozók alkalmazásának kérdéseiről" című vita anyagát lásd: MOL 288. f. 5/44. ő. e.! Listák készültek például a Művelődésügyi Minisztérium részére a politikai okokból elbocsátott és fegyelmi büntetéssel sújtott pedagógusokról. A Szabolcs-Szatmár megyére vonatkozó adatokat lásd DIKÁN 1993-446-452. 22 SzSzBML Állami Gazdaságok iratai. XXX.500-1957. 262
