A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Ratkó Lujza: Jeles napok és dramatikus hagyományok egy nyírségi faluban

Jeles napok és dramatikus hagyományok egy nyírségi faluban hogy milyen virág, mert ügyi a fiuk meg még csunnyábbakat is mondtak, szarvirág meg kapdkialólam-virág, oszt akkor nevettek bennünket." Mindig akadt olyan mérikósabb férfi, aki más módon is megtréfálta a lányokat, asszonyokat: elöl a nadrágján kidugta egy ujját, mintha nyitva lenne a slicce. „A zsebbe kelletett nyúlni, a zsebnek meg lyukasnak kelletett lenni, oszt ügyi hát a hüvelykujját ott kidugta. 'Ni - aszongya - még köröm van rajta!'" Durvább, már-már megleckéztetés jellegű tréfák is előfordultak a csomózóban. Ha például két fiatal összebújt, akkor rájuk húzták a dohányhordó ponyvát, és vagy elverték őket, vagy nyakon öntötték őket vízzel. A magas dohánymágia miatt állva dolgozó dohányválogatót azzal tréfálták meg, hogy székére vízzel tehacskót tettek, amitől csuromvizes lett, ha pihenésképpen leült. Elsősorban a fiatalok játszották a fonókban is igen népszerű kútba estét. A játékot a bíró irányította, akinek egyetlen kelléke egy összetekert törülköző volt, amibe belefontak egy-két szál zsinyeget, vagy megvizezték, hogy minél keményebb legyen. Valaki odaállt az ajtó sarkához, és azt mondta: „Kútba estem". A bíró megkérdezte, hogy ki húzza ki. A fiú lányt hívott, a lány fiút, aki aztán csókkal „kihúzta a kútból" az illetőt. Ha a hívott személynek nem akaródzott „kihúzni" a másikat, vagy nem elég gyorsan ment oda hozzá, akkor a bíró odakorcolt neki néhányat a kemény törülközővel. A fiatalok, ha nagyon elzsibbadt már kezük-lábuk a munkában, nemegyszer kiszöktek az udvarra játszani. Igen népszerű volt körükben a cikkázás nevű fogócska. Kilencen játszották, hármasával álltak fel egy vonalban egymástól meglehetősen nagy távolságra. A hármas csapatokban középen álltak az anyák, két szélen pedig a lányaik vagy fiaik, attól függően, hogy fiúk vagy lányok játszották-e. Egyszer az egyik, másszor a másik anya kiáltotta: „Ezt a jányom eresztem, ha megfogják, megverem!" - erre az eleresztett lány a középen álló bolhákat kikerülve futva elindult a túlsó hármas felé, ahonnan szintén elindult a vele szemben álló lány vagy fiú. Igyekeztek összetalálkozni addig, míg a velük azonos oldali bolha el nem fogta őket. Akit ugyanis elkapott, azzal helyet cserélt, az ment középre bolhának. Ha viszont a bolha nem fogta el őket, akkor egymás helyére visszaállhattak. Az is előfordult, hogy az anyák futottak versenyt, ilyenkor azt kiáltották: „Anya mehet, ha lehet!" A cikkázáshoz hasonló népszerű és mozgalmas játék volt a laptázás. A laptát rongyból csinálták, tettek bele két-három krompét nehezéknek, és egy lapos, fakanálszerű fával ütögették egymásnak. Gyakran jelentek meg a csomózóban maskurák, szinte vonzotta őket az ott összegyűlt sok ember. Betoppanásukkor felbolydult az egész terem, mindenki abbahagyta a munkát. A nők félrehúzódtak, a gyerekek ijedtükben az asztal alá bújtak, a maskurák ugyanis igyekeztek minél nagyobb felfordulást csinálni. A csomózok találgatták, hogy kiket rejthetnek a maszkok. „Kintiül azok a cselédfiuk, akiknek nem vót kötelező, hogy ott üljön, hát az felőtözött, osztán bejött, oszt akkor táncoltak meg minden, mink meg néztük... ügyi egy jó nevetség vót, hogy ne legyünk álmosok. No de ránk szólott a gazda, akinél csomóztunk: 'Csináld, ne bámulj!'" Előfordult az is, hogy maguk a dohányosok vagy a napszámosok is beöltöztek, elsősorban a legények. Akárminek is maszkírozták magukat, úgy igyekeztek, hogy ne ismerjék fel őket. Volt, aki rongyból csinált álarcot, orránál, szeménél, szájánál kivágta, s körülhúzta fehér vagy piros festékkel. Álarcból kilátszó orrát szintén pirosra festette. Papírból kalapot csinált, felvett valamilyen rongyos ruhát, lajbit, hogy „mentül katrancosabban" nézzen ki. Gyakran felöltöztek cigány embernek, üvegesnek: rongyos ruhát húztak magukra, hátukra egy dobozban pléh- vagy üvegdarabokat vettek, és kiabáltak, akár egy igazi üstfoltozó cigány vagy egy üveges. Az állapotos asszonyt alakító maskura kivetette kártyán a lányoknak, fiúknak, hogy ki lesz a párjuk. A betyár harisnyát húzott a fejére, aminek a vége vagy a hátán csüngött lent, vagy kitömve felfelé állott. A szeme körüli kivágást fehér festékkel, a szájánál levőt pirossal húzta körül. Az orrára egy lopótöknek a végét erősítette, azt is pirosra és sárgára, a hegyét feketére festette. Hosszú bőrkabátot vett fel, a derekára pedig egy bárdot kötözött. Bement a csomózóba, ugrált egyik asztal tetejéről a másikra, és fenyegetően kiabált, ijesztgette a fehérnépeket: „Én vagyok a betyár, és aki nem úgy viselkedik, én áztat elviszem az én barlangomba, és én áztat onnan ki nem fogom engedni, és utána jövök a többiér, ha jók nem lesztek!" Volt, hogy egyszerűen csak rongyos ruhát, bundát vett föl valaki, bekormozta magát, bekötötte a fejét, és úgy ijesztgette a csomózókat, ölelgette a lányokat, asszonyokat, hogy kormosak legyenek. „Vót a csomózóba is, hogy árultak valamit... csinált magának egy katulyát, oszt ment asztalrul asztalra ott ahun csomóztak. Vót a fejin egy olyan hegyes sipka papírbul, meg megint egy olyan kabát magára téve, meg esetleg vót neki ebbül a tengerihajbul bajusz odaragasztva. És ő ottan árusított, vótak ottan eladó jányok, és ű oda iparkodott jobbadán menni. Vót nála megcsinálva szép kis gyermekbábu, a haja ebbül a tengerinek a selymibül vótak, oszt ment a jányho oda, és ő áztat árulta. 'Úgyis szükséged lesz rá, mer mán férjhez fogol menni, hát vedd meg ezt a kisbabát!'" Előfordult az is, hogy egy embert szalmakötéllel csavartak be, úgy ment be a csomózóba. „Ment ű asztaliul asztalhoz, és ott bohóckodott. Olyan különösebb szövegjei neki nem vót, csak ilyen figura vót. Ment a lányokhoz, oszt csipkelődött, viccelődött velük. Annyira bohóckodott, az egyik is hozzácsapott, a másik is, meg-meghúzták rajta a szalmát, oszt persze potyogott róla", alig győzték utána összetakarítani a csomózol. Veszélyes tréfa volt, de előfordult, hogy hátul csüngő farkát meggyújtották. A szamár- és a lómaskurához két ember kellett: az első állt, a hátsó pedig hátulról a lába közé dugva a fejét derékszögben meghajolt. Ebben a helyzetben mindkettőt letakarták egy pokróccal, és csináltak az „állatnak" fejet, fület, a hátára pedig ráült egy harmadik személy. A ló vagy szamár „lépegetett, oszt aki rajta ült, az móringatta magát." A bikamaskuráxa rossz juhbőrt vagy borjúbőrt terítettek, fejére kifordított sapkát tettek, arra rátűztek kétoldalt két taluseprüt, így vezették be kötélen a csomózóba. Arca le volt takarva egy bőrdarabbal, a farka is bőrből volt. Alkudoztak rá, „köpködték egymás markát, csapkodták, hogy nem adjuk", a lányokat ajánlották fel a bikáén cserébe. A bika ijesztgette, döfködte a lányokat, bujkált az asztalok alatt. A maskurák nem maradtak öt-tíz percnél tovább, a munkának folytatódnia kellett, és ők sem akarták, hogy A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 253