A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)

Néprajz - Páll István: A nyíri Mezőség néprajzi kutatása

a bűdszentmihályi ruházkodásról (BALOGH 1993.4648.) és Solymosi Tibornak egy, a tiszadadai öltözködésről írt dolgozatból összeállított szemelvénygyűjteménye (SOLYMOSI 1983.8.). Ez azért is érdekes, mivel a Néprajzi Múzeum Adattárában több fotó, a megye múzeumaiban mezőségi viseletdarabok is szép számmal találhatók. Míg a szomszédos Polgár viseletéről (amely Nyárády szerint még a Mezőséghez tartozik) egész sor adatunk van, addig a táj viseletét a múlt századból csupán egy cifraszűrös, pörgekalapja mellé árvalányhajat tűző tiszadobi juhász idealizált rajza képviseli." Pedig a környék viseletére a szentmihályi női kisbunda, a helyi szűrszabók munkái igen erős hatást gyakoroltak! A múlt század végi szentmihályi viseletről Jankó azt írja, hogy „A bűd-szent-mihályi gazdák egész városiasán viselkednek. Eltérést a viseletben a megye területén csak a polgáriak és a Heves megyével szomszédos vidékiek ruházata mutat. Érdekes továbbá a nagy uradalmak (pl. az egri káptalan) birtokán alkalmazott pásztoremberek (juhász, kanász, gulyás, csikós) viselkedése." (JANKÓ 1898.864.) Ennél jóval részletesebbek a Nyárády fent említett munkájában foglaltak. Szerinte az alig tért el a nyírségitől (kivéve Polgár palóc területről betelepített lakosságáét), különbségek inkább abból adódtak, hogy „a mezőségiek a nyírieknél is jobbmódúak voltak, így jóformán csak a testi ruhák készítésénél használtak házivásznat. A nádas idők vége felé pedig e célra is gyolcsot." A „kivetkőzés" a két világháború között befejeződött, ekkorra „a régi ruhaanyagok nagyobbrészt eltűntek... A jobbmódúak a felsőbb társadalmi osztályok ruháit másolgatják. A szegényebb sorsúak a jobbmódúakét." (NYÁRÁDY 1939214216.) A terület népi táplálkozásáról csupán Bodnár Bálint két tiszalöki dolgozata (BODNÁR 196l/b., BODNÁR 1965) tájékoztat bennünket, így elegendő anyag híján itt azzal nem foglalkozom. Szellemi néprajz A terület folklórját kevésbé dolgozta fel a kutatás, mint a fentebb tárgyalt témákat, így e helyütt szinte csak rövid kutatástörténeti bibliográfiát tudok elővezetni. A népköltészeten belül a népmesét Makra Sándor két kisebb közleménye képviseli; az egyikben a szerző bemutatja Görbedi István tiszalöki mesemondót, akitől az 1950-es évek elején 62 mesét jegyzett le (MAKRA 1954.). Másik közleményében ezekből ad közre egyet (MAKRA 1955.). Az általa gyűjtött többi mese (összesen 58 mese és 5 bibliai történet) csak 1991-ben jelent meg a Jósa András Múzeum Közleményei sorozatban (MAKRA 1991.). A népácúokat egyedül Dömötör Sándor 1928-ban Tiszadadáról közölt 15 kotta nélküli szövege jelenti (DÖMÖTÖR 1928.). A kisebb műfajok közül (néhány múlt századi közlésen kívül) Bodnár Bálint több, mint 350 oldalas tiszalöki kéziratos szólásgyűjteménye (BODNÁR é.n.), valamint Erdész Sándornak egy tiszavasvári népi verselőről szóló tanulmánya érdemel említést (ERDÉSZ "Vasárnapi Újság 1861. 292. A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 A nyíri Mezőség néprajzi kutatása 1961.). Orosz Julianna Tiszavasvári ragadványneveiről írt szakdolgozatot (OROSZ 1967.), Berki Ildikó hasonló témájú dolgozatot készített Tiszalökről (BERKI 1979.). Ugyancsak a tiszalöki ragadvány neveket dolgozta fel Görbedi Miklós megjelent munkájában (GÖRBEDI 1983.). Alföldi Lajos Tiszadob mondáiból adott közre egy csokorra valót még 1942-ben (ALFÖLDI 1942.). Hteáelem-ad-dtaink már a XVIII. századból is vannak: Schräm Ferenc több tiszaeszlári boszorkányper anyagát közli, amik tele vannak hiedelem-elemekkel (SCHRÄM 1970.2. k.). A „budi boszorkány" kifejezés még ma is él megyeszerte, de ennek ellenére sohasem volt Bűdön boszorkányégetés. Egy 1732-es tiszaeszlári boszorkányper viszont tudósít a Bűdön lakó „boszorkányról", aki végül is nem bizonyult boszorkánynak, hiszen a per végén fel kellett őt menteni, mert kiállta a tortúra mind a négy fokozatát (ami bizony nem lehetett csekélység!) (HUNYADI 1980.5154.). Néhány XVIII. századi tiszadadai hiedelemadatot e cikk szerzője is közöl rövid tanulmányában (PÁLL 1994.134-135.). A Jósa András Múzeum adattárában lévő kéziratos dolgozatok és gyűjtések közül több is tartalmaz hiedelemközléseket, de közülük csak Balogh István pásztorhiedelmekre (BALOGH 1958-60.) és Muraközi Ágota népi hiedelmekre vonatkozó (MURAKÖZI 1968.), még kiadatlan gyűjtéseit említhetjük. Gombás András a paraszti lótartásról írt kitűnő dolgozatában (GOMBÁS 1978.) többek között a lóra vonatkozó hiedelmekre is kitért. A népszokásokról és népi játékokról alig jelent meg publikáció. A kalendáris szokásokat csupán egy tiszalöki betlehemes játék leírása képviseli (BARTHA1931); az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokások közül Kálnay Lászlónak a Borovszky-féle mono-gráfiában megjelent, hosszú vőfélyversekkel tűzdelt budi lakodalom-leírása érdemel említést, de külön megemlékezett a keresztelési és menyegzői szokásokról s a halotti torról is (KÁLNAY 1900.174-177.). Hasonló, ám jobban kidolgozott Gombás András szentmihályi lakodalomleírása (GOMBÁS 1967/b.) és Hunyadi Józsefnek a budi temetést taglaló dolgozata (HUNYADI 1981.). A játékleírások közül legkitűnőbb Bodnár Bálintnak egy Tiszalökön készült munkája (BODNÁR 1961/c). Két kisebb közlemény a tiszadobi, illetve bűdszentmihályi gyermekjátékokból ad ízelítőt (JAKSICS 1891-, SZABÓ 1940/a.). A fentiekből kiderül, hogy a nyíri Mezőség szellemi néprajzát eddig még kellőképpen nem aknázta ki a néprajztudomány. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt mit gyűjteni, csak azt, hogy a kutatók nem nagyon figyeltek a terület folklórjára. A meglévő anyag gazdagsága ez utóbbira enged következtetni. Díszítőművészet Annak ellenére, hogy a múzeumok gyűjteményében igen sok díszített textília, használati- és dísztárgy található, a mezőségi népművészet ezen ágával eddig szinte senki nem foglalkozott tudományos igénnyel. Ennek oka talán az lehet, hogy ezek lényegében nem 221