A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 37-38. - 1995-1996 (Nyíregyháza, 1997)
Régészet - Istvánovits Eszter–Kulcsár Valéria: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához
Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához A sír keltezése Párducz Mihály eredetileg a II. század utolsó harmadában jelölte meg - elsősorban az edénymelléklet alapján - a nagyhegyi asszony eltemetésének időpontját. Ezt a keltezést Fettich Nándor is elfogadta. (FETTICH 1953.72-73.) Párducz később - 1944-ben korrigálta korábbi megállapítását. „Bár a leletnek provinciális eredetű pohara korábbi datálást is megengedne...", a sokszögű gyöngyök alapján mégis inkább a IMII. század fordulójára helyezte azt (PÁRDUCZ 1944.36.75-76.). 1956-ban ezt a keltezést pontosította a 180-2Ó0/270 közti időszakra, s egyben körülhatárolt egy olyan leletcsoportot, amelyet a Szentes-nagyhegyi temetkezés köreként jellemzett (PÁRDUCZ 1956.). Kevés szarmata leletegyüttest ismerünk a Kárpátmedencéből, amelyiknél olyan fontos és döntő szerepe lenne a kettős (illetve hármas) keltezésnek, mint éppen a Szentes-nagyhegyi temetkezés esetében. PÁRDUCZ Mihály (1956.) a Szentes-nagyhegyi kört három tárgycsoport - 1. a diadém, illetve annak elemei, 2. a gyöngyök, 3. az edény - alapján határolta körül. Mint az alábbiakban bemutatjuk, ezek közül a diadém - pontosabban annak legtöbb eleme - jóval sírba tétele előtt készült. Nem véletlen, hogy Párducz kénytelen volt az általa körülhatárolt „aranylelet.es " sírokat - a többi tárgy jelenléte miatt - kissé „megfiatalítani". Nem kívánunk itt kitérni az e csoporttal kapcsolatos kérdések sorozatára, csupán megjegyezzük, hogy a leletek többsége - vonatkozik ez a kormeghatározásban Párducz által különösen fontosnak tartott kerámiára (VADAY 1989/b. 153-155. a típus keltezése) is - csupán nagyon széles keretek közötti keltezést tesz lehetővé. A felcsavart végű, hurkos-kampós - ugyancsak széles körben elterjedt típushoz tartozó - fülbevalók a II. századtól ismertek mind szarmata (VADAY 1989/B.45., ISTVÁNOVITS 1990.90.), mind római területen (ZOTOVICS 1995.234.type H.a.). Az övkarika (VADAY 1989/B.64-65.), valamint az orsógomb vagy a kés kora sem szűkíthető egy rövidebb periódusra az Alföld szarmata korán belül. A Szentes-nagyhegyi sír tipikus és általános alföldi szarmata tárgyainak környezetében a római bronzveretes faládika jelenti a kiindulópontot a datáláshoz. Gáspár Dóra meghatározása szerint a scriniumot nem lehet korábbra datálni, mint a III. század vége, mivel a félgömb alakú, domború díszítés nem jött divatba ez előtt a periódus előtt. Ugyanakkor Gáspár megjegyzi, hogy a véreteket másodlagosan használták fel, vagyis a földbe kerülésüket még későbbi időpontban kell meghatároznunk (PAULOVICS 1940., GÁSPÁR 1986.234-235.Kat.954.Taf.CLXXIV). Tekintve a római ládika-alkatrészek másodlagos felhasználását és az importált fémáru viszonylag hosszú fennmaradását szarmata környezetben, a III. század végét szigorúan csak terminus post quem-nek tekinthetjük. Vagyis a sír legvalószínűbb datálása a IV század. A Párducz által a keltezésben alapvetőnek ítélt gyöngykészlet - a ládikáról elmondottakat figyelembe véve - inkább a IV. század végi datálást valószínűsíti (VADAY 1989/B.104105.). (Talán ezért döntött úgy Bóna István - helyesen -, hogy a nagyhegyi sírt a szentesi múzeum népvándorlás kori kiállításán IV. századi leletegyüttesként mutatja be, nem véve figyelembe Párducz kronológiáját. 10 ) Nem jelenti azonban ez - mint látni fogjuk - a sírban talált valamennyi tárgy készítési idejét. A „diadém" A megtalálás első pillanatától kezdve feltételezték, hogy a Szentes-nagyhegyi sírban talált aranyfólia darabkák diadém vagy fejviselet részei voltak (CSALLÁN Y I932.I5O.). Erre utalt a sírban rögzített helyzetük, valamint az egyik darab hátoldalán megfigyelt bőrmaradványok". A diadém rekonstrukciója hosszú ideig (1974-1983) látható volt a szentesi Koszta József Múzeum „Irániak és germánok a Délalföldön" c. népvándorlás kori kiállításán. A kiállításról készült fotók alapján a fejviselet bemutatása gyakorlatilag ad hoc készült: a lemezeket különösebb rendszer nélkül erősítették fel. Ennél pontosabb rekonstrukcióra nem történtek kísérletek. A diadémok az iráni világban - ahogy sok más területen is - jól ismertek, igen régi és széles körben elterjedt ékszerek. A fejdíszek, s köztük a diadémok (a két kategória nem fedi egymást) eredetének és elterjedésének kérdése igen messzemutató, ezen a helyen mi csak a szigorúan vett szarmata környezetben előforduló darabokkal foglalkozunk. A továbbiakban a „diadém" fogalmat nem a királyi hatalom szimbólumaként használjuk, hanem a szarmatáknál használatos fejdísz szinonimájaként 12 . Egy nemrég megjelent cikkében Sz.A. Jacenko foglalkozott a szarmata sírokból előkerült diadémokkal. 10 példányt gyűjtött össze a sztyeppéról az I-III. századból, s ezeket két csoportra osztotta. Az 1. csoportba kerültek azok a darabok, amelyeket I-II. századi sírokban találtak és állatalakokkal díszítettek. Ebben a korai csoportban találjuk pl. a Hohlacsban és Szokolova Mogilában előkerült papnő temetkezéseket. A 2. csoport időben későbbi: a II-III. századi diadémokat foglalja magába, amelyek - az előbbiekkel ellentétben az eltemetett személy társadalmi (nem szakrális) státusát jelzik. Ezek geometrikus díszítésűek, állatalakok nem fordulnak elő rajtuk. (JACENKO 1986.) Az alábbiakban minket itt - díszítésük, a rajtuk előforduló állatfigurák alapján - egyértelműen az 1. csoport leletei érdekelnek a szentesi diadém szempontjából, annak ellenére, hogy - mint láttuk - a szóban forgó fejdísz jóval később került földbe a Jacenko által e csoportba soroltaknál. "'Az ..Irániak és germánok a Délalföldön" című kiállítás forgatókönyve. Koszta József" Múzeum adattára 1973 március ». A felirat: ,.Az előkelő asszonyt a IV. század jellegzetes keleti viseletében temették el, bronzveretekkel díszített római ékszeres ládikát is mellékeltek sírjába." "Az alább bemutatandó párhuzamok közül a kobjakovöi diadéma esetében megtalálták annak a piros bőralapnak a maradványait, amire az aranylemezeket fölerősítették. '-' A „diadém" szót elsőként Xenophon munkájában találjuk meg, mint a királyi hatalom szimbólumát. Később a latin szerzők műveiben mái- a mii fejviselet megjelölésére is használják a kifejezést. Jelen munkánkban azonban nem kívánunk részletesen foglalkozni a szó jelentéstartalmával, line vonatkozóan ld. H.W.RITTKR (1965.6-7.) munkáját. A Jósa András Múzeum Évkönyve 1997 155
