A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Wolf Mária: Előzetes jelentés a borsodi földvár ásatásáról (1987–1990)

Fazéktöredék. Világosbarna, szemcsés homokkal soványított, jól iszapolt, jól kiégetett, kézikorongon készült. Pereme kihajlik, nyakán bekarcolt hullám, alatta egyenes vonalak díszítik. Fenékbélyeg nyomával. M: 16 cm F.á.: 9,5 cm (16. kép 1.). Fazék töredéke. Szürke, szemcsés homokkal soványított, rosszul iszapolt, simított kézikorongon készült. Pereme erősen kihajlik, nyakán bekarcolt apró hullámvonal, alatta egyenes vonal díszíti. A másodlagos égéstől kissé deformálódott. A: 15 cm (16. kép 2.). A kőépület (X. szelvény) Első formájában nagyméretű foltként jelentkezett, amelynek zsíros fekete földjében igen sok kisebb-nagyobb paticsrög és faszénmaradvány hevert. A folt bontása közben, É-i oldalán apró köves, habarcsos csíkot és ebből kiindulva egy nagyobb, 2-3 m-es összefüggő kőfelületet figyeltünk meg. A kövek nagyjából azonos nagyságúak voltak, némelyiken habarcsmaradványt találtunk. A gödör Ny-i szélén, mintegy fél méter hosszan 4-5 cm széles vörösre égett tapasztáscsíkot is észleltünk. A kőfelület lebontása után bontakozott ki előttünk a kissé szabálytalan négyzet alakú, 5x5 méteres nagyságú kőépület. 80 cm vastag falait sárga agyagba rakták, D-i oldalán egy újkori futóárok a fal egy részét elpusztította. Az épület belsejét mintegy 30 cm vastagságban vörösre, helyenként szürkére kiégett agyag töltötte ki, ebben másodlagos helyzetben lévő kövek feküdtek. A vörös agyagréteg eltávolítása után az épület belsejében, a bolygatatlan altalajon 13 egymással párhuzamosan fekvő, átlagban 10 cm széles, elszenült deszkát találtunk (17. kép). A falak a bolygatatlan altalajtól számított 30 cm magasságig vörösre kiégett agyagba rakott kövekből álltak, e fölött sárga agyag volt a kötőanyag. A bontás során rendszertelenül ugyan - de több helyen - habarcs- és faszénmaradványokat is megfigyeltünk (18. kép). Az épület Ny-i oldalán egy helyen az agyag, amelybe a köveket rakták, tapasztás finomságúra volt simítva és kiégve, ezt már a falak kibontása előtt is észleltük. Az épület alján talált deszkák mindegyike a kőfalak alá fut, ezt a falról készített metszet is mutatja (19. kép). A falaknak nem készítettek külön-külön alapozási árkot, hanem egy nagy négyszögletes gödröt ástak, amelynek a körvonalait jól meg tudtuk figyelni. A gödör a mai felszíntől számítva 170, az egykori járószinttől pedig 100 cm mély volt, ennek alján helyezték el az É-D-i irányú deszkákat és erre emelték a falakat. A falak szélein az agyagot, amelybe a köveket rakták, feltehetőleg mindenhol - nemcsak azon a kis szakaszon, amelyen megtaláltuk - gondosan eldolgozták. A feltárt objektumot egy épület kőalapjának tarthatjuk, amelyet a fentebb leírt, meglehetősen szokatlan módon építettek. Felmenő falaira csak következtetni tudunk, mivel az alapfalak csak 80 cm vastagok, az épület vagy nem volt túlságosan magas, vagy a fentebbi szintjei nem kőből készültek. Hogy nemcsak az alapok épültek kőből, azt valószínűvé teszi az az egységes kőfelület, amelyet az épület feltárása során legelőször kibontottunk. Ez elhelyezkedéséből következtethetően az É-i fal ledőlt maradványa lehetett. Hasonló jelenséget az épület D-i oldalán is megfigyelhettünk. A felmenő kőfalakra utal az az apró kövekből és habarcsból álló, feltehetőleg vakolatdarab is, amely az épülettől K-re, mintegy három méterre, az 415