A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Medgyesi Pál: Néhány megjegyzés a közép és késő avar kor időrendjéhez

58.). A valószínűleg komoly értéket jelentő övet azután egy életen át viselte gazdája, majd magával vitte a sírba is. Bár a leletek alapján az övek díszítése nemigen jelezhette a tulajdonos nemzetségét, az ünnepélyes keretek között a családfőtől vagy a nemzetség vezetőjétől kapott övnek olyan értéke lehetett, amit nem pótolhatott egy vásárolt öv. Az övek egy életen át való használatára utalnak a kopott, néha hiányos példányok is. Erdélyi István ezzel hozza kapcsolatba azokat az öveket, ahol az elveszett veretet ólomból, esetleg csontból készült másolattal pótolták. Példaként hozza a mosonszentjánosi temető 27. sírját, ahol az öv nagyszíjvége készült ólomból, és a szintén innen származó 44. sírt, ahol ólom az övforgó anyaga (ERDÉLYI 1958.51.). U. Kőhalmi Katalin megállapítása szerint a sztyeppéi harcosok a fegyvertartó övet a rajta függő fegyverekkel és azok tartóival együtt egy egységnek tekintették. Ez az egész sztyeppeterületen abban is megmutatkozott, hogy az öv vereteit, a tartókat, a kard markolatát, az íjvég csontborítását azonos motívumú díszítéssel látták el (KŐHALMI 1972. 112.). De nemcsak megbonthatalan egységnek tekintették az V-X. századi népek az övet és a rajta függő fegyvereket, hanem szemükben ez volt a fegyveres szabad férfinak, a nemzetség és a törzs teljes jogú tagjának ismérve és ezáltal a teljes jogú fegyverforgató harcosok közé tartozásnak a jelképe (KŐHALMI 1972. 113.). Hogy mennyire fontos szerepet játszott az öv a nomád harcos életében, az is bizonyítja, hogy még a sírfeliratok is megemlékeznek róla. Az Eleges mellett előkerült VII-VIII. századi kirgiz sírfeliraton a következőket olvashatjuk Bedé Anna fordításában: „Társaimtól, fegyverövemtől, lenge léptű lovamtól, ó jaj, fekete fajtámtól elváltamjaj nekem!" (ÖRÖK 24., KŐHALMI 1972. 114.). Ez alapján állapítja meg U. Kőhalmi Katalin, hogy a fegyveröv, a jólábú paripa itt az asszonyokkal, fiakkal, a közelebbi családdal és a kánnal, néppel azonos értékként említődik (KŐHALMI 1972. 114.). A felövezés valószínűleg együtt járt a gyermeknév elhagyásával és a férfinév felvételével. A VII-VIII. századi Közsilig-pusztai kirgiz felirat részlete is erre utal (szintén Bedé Anna fordításában): „Gyermek nevem Subus Inal, férfi nevem Kümül Oge. Ötévesen apátlan, tizenkilenc évesen anyátlan." (OROK 25.). Szintén erre vonatkozik a Kemcsik folyó menti kirgiz felirat részlete: „Hősi ruhám nem volt még/ rangos nevem nem volt még/ első hét vitézségim/ távolföldön vittem végbe,/ Hősi nevem Jula lett/ társaim, rokonim, enyéim." (OROK 28. Kakukk Zsuzsa fordításában, NÉPEK 187. BEDÉ ANNA fordításában.) A felövezés pontos idejére nincs adat. Az tény, hogy számos esetben találunk övet olyan gyerekek sírjában, akik még semmiképpen nem számíthattak felnőttnek. Az alattyáni temető 450. sírjában egy fiú feküdt veretes övvel. A veretek az átlagosnál kisebbek voltak (I. tábla 1.). Kovrig Ilona az alattyáni 450. sír, valamint a jánoshidai és az Üllő II. temető gyermekövei alapján arra következtet, hogy azok a gyerekek, akiknek az apja fontos társadalmi szerepet játszott - különösen, ha az apjuk hamar meghalt - már a felnőtt kor elérése előtt övet kaptak (KOVRIG 1963. 216.). Jánoshidán a 113. sír Inf.II. korú (7-14 éves) gyerekénél aranyozott övvereteket találtak (II. tábla 1.). A 116. sírban Inf. I. korú (0-6 éves) fiú mellett volt övgarnitúra (I. tábla 2.) (ERDÉLYI 1958.23., 59. XXVI.t. 6-16.). A kiskörei 188. sírban kör alakú veretek kerültek elő (II. tábla 2.) (GARAM 1979.34., 72., 27.t.), 254