A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 30-32. - 1987-1989 (Nyíregyháza, 1992)

Gróf Péter: Népvándorlás kori vonatkozások egy késő római erőd és temető feltárásának kapcsán

Az erőd leletanyagában a jellegzetes késő római, vékony falú, jól iszapolt és kiégetett, szürke és vízszintesen bordázott sárgás, valamint kisebb mennyiségben mázas edénytöredékek, zegzug, háló, hullámvonal és fenyőág mintás besimított darabok mellett szépszámmal fordultak elő kézzel formált, kaviccsal erősen soványított, rosszul égetett, tégla- illetve szürkésfekete színű, enyhén kihajló peremű, barbár példányok is (II. tábla). Az 1991. évi feltárásig egyetlen pusztulási periódushoz köthető omladékrétegben kerültek elő ezek a kerámiatípusok. Felmerült a kérdés, hogy a fenti leletanyaghoz köthető barbár népesség miként került az erődbe: római szövetségesként vagy az erődnek a rómaiak által történt elhagyása után telepedtek-e be a még jó állapotban lévő falak közé. Bár ez utóbbi lehetőséget sem zárhatjuk ki, ehhez az utóélethez köthető, jól elkülöníthető, illetve datálható településnyomot eddig nem észleltünk. A rétegviszonyok megfigyelésére először a DK-i saroktorony feltárásakor nyílt lehetőség (III. tábla). A torony jelenlegi falkoronája a legkorábbi, valószínűleg az építési járószintet jelentő letaposott padlótól 1,70-2,50 m magasságban húzódik. A torony betöltődése ben felül habarcsos, sötétbarna földréteg, alatta egységes, vörös, tetőcserepes, falenyomatos paticsomladék után a járószinten égett famaradványok - a faszerkezet nyomai - hevertek. Ebben az egységes, több periódusra utaló rétegzettséget nem tartalmazó betöltésben - elsősorban a vörös omladékban - késő római cserepek mellett megtaláltuk a már említett kézzel formált, kavicsos, téglaszínű, kihajló peremű kerámiaanyagot, amelynek jellemző példája lehetne a valószínűleg a toronyból előkerült nagyméretű tárolóedény, amelynek leletkörülményei nem tisztázottak (1. kép). Az 1991. évi ásatás során sikerült az erőd D-i zárófala mellett a DNy-i torony bejárati résznél nagyobb felületen több pusztulási, illetve járószintet elkülöníteni. A D-i zárófalhoz csatlakozó nagy D/I. számú helyiség Ny-i fala és a Ny-i zárófal között levő és az erőd belseje felől egy nagyméretű, 2,10 m széles bejáraton megközelíthető D/III. számú helyiség a DNy-i torony könnyebb elérését szolgálta. Az itt kialakított K-Ny-i metszetfalon a következő rétegzettséget láthatjuk (IV. tábla): Legfelül köves, illetve sötétbarna földdel kevert omladék, alatta égett, vörös, paticsos, tetőtéglás, illetve égett feketésszürke, elhamvadt famaradványokkal teli, Ny felé enyhén emelkedő pusztulási réteg húzódik. Következik egy meg-megszakadó vörös omladék újabb égésnyomokkal, közte egy-egy sárgásszürke agyagfelület vonalával. A fenti rétegsort a D/III. helyiség bejáratának, illetve a D/I. helyiség előterének habarcsos padlójával egy szintben lévő kemény, sötétbarna járószint (?) zárta. A legfelső, vörös omladékréteg tetején a D-i zárófal és a D/I. számú épületrész Ny-i falának sarkában a következő leletegyüttest találtuk: 1. hengeres nyakú, csonkakúp testű, talpgyűrűs bronzkorsó, 2. kerek bronzkarika, 3. áttört, sérült, bronz lemezes öv(?)veret, 4. kb. 30 cm hosszú, tömör vashegy, két darab, 5. nyeles vassarló, hegye letörött, 6. fogazott élű állaivakaró szerszám. A 26 cm magas bronzkancsó vállán a két bronzlemezt pártázatos fogazással illesztették össze, majd utólag nyakát hengeres, gyengébb anyagú gallérral „javították meg", amelyre egy igen ormótlan vasfület illesztettek, az eredetileg feltehetően bronzból készült fül helyett. 130