A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

Riczu Zoltán: Zsidó építészeti emlékek Nyíregyházán

jóváhagyja az építkezést. Kisajátítás esetén pedig lemondanak a kártérítésről. Október 31-én a városi főmérnök jelentést készített az ügyről.

52 Megállapította, hogy újabb kiszállás nem szükséges, mivel a szemle, mely júliusban volt, elegendő a véleményalkotáshoz. Az engedély kiadását javasolták ugyan, de - ennek ellenére a főrmérnök (mivel az engedély nélküli építkezést elkezdték) szabálysértési eljárás megindítását kezdeményezte a hatóságnál. Új utca nyitása nem szerepelt a tervben, de szabályszerű lemondónyilatkozatot kért a hitközségtől, amennyiben mégiscsak elhatároznák ennek megnyitását. November 3-án

53 a tanács bekérte a lemondónyilatkozatot, november 5-én pedig felkérte a rendőrkapitányt az eljárás lefolytatására. Az épület - átalakítva ugyan - ma is áll, az udvarán található metszőhely, mely 1988. májusáig működött. A metszőhelyek Végül kevéssé közismert épületeket vegyünk szemügyre - a metszőhelyeket. Tudnivaló, hogy zsidó ember csak akkor fogyaszthatta el marha, vad vagy szárnyas állat húsát, ha azokat rituális szabályok szerint vágták le. Ezt a müveletet „sóhét" (sakter = metsző) végezhette (JÓLESZ 1987.206.), aki bizonyítvánnyal (kábbálá) rendelkezett arról, hogy járatos a rituális vágás törvényeiben és a rituális vágás elvégzésében is. A bizonyítványt a rabbi adta ki. A metsző már az állat külső jegyeiből is el tudta dönteni, hogy kóserra

54 vágható-e az állat vagy sem. Amennyiben megfelelő volt, nagyon éles késével (háláf - halef) egyetlen gyors mozdulattal átvágta az állat nyakát a légcsövével és a nyelőcsövével együtt, mert így hamar elvérzett. Vallási előírás, hogy „az állat a lehető legkevesebb fájdalommal múljon ki" (JÓLESZ 1987.206.). A háziasszony még feldolgozás előtt tüzetesen megvizsgálta a baromfit és ha a begyén sérülést, heget vagy más elváltozást talált, a metszőhöz fordult, aki eldöntötte, hogy felhasználható-e vagy sem. Amennyiben nem engedélyezte a felhasználást, a levágott baromfi „tréfó lett, helyette másikat kellett beszerezni, ezért a háziasszonyok igyekeztek korán felkeresni a metszőt. A rituális vágásért illetéket (gabelladíjat) kellett leróniuk. A rituális vágás tekintetében mindhárom irányzat számára a Sulchan Áruch a mérvadó, tehát nincs eltérés közöttük. Azonban a neológ és a status quo hitközségek tagjai egyénileg döntik el, hogy a rituális vágás szabályai szerint levágott állat húsát fogyasztják-e vagy nem veszik igénybe a „sóhét" szolgáltatásait. Az előírt eljárás szerint a levágott baromfit tollától megfosztják (tépik), - forróvízzel leönteni (kopózni) nem szabad, majd otthon a háziasszony perzseli, felbontja, eltávolítja nyaki ereit és megvizsgálja a belsejét. Félórára állott vízbe teszi, majd utána besózza, végül pedig háromszor leönti az állott vízzel. A folyóvízes lemosás - leöblítés - nem engedélyezett eljárás a tisztításra. SzMLt.V.B.186.IV. kútfő, 264/1904. a.sz. 30164/1920. i.sz. Lásd 52. jegyzet. Kóser: tiszta, élvezhető. Zsidó ember által elfogyasztható (ÚJVÁRI 1929.506.). T'réfó: széttépett állat húsa. Zsidó ember számára fogyasztásra alkalmatlan (ÚJVÁRI 1929.247., JÓLESZ 1987.243.). 311