A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 27-29. - 1984-1986 (Nyíregyháza, 1990)

Istvánovits Eszter: A Felső-Tisza-vidék legkorábbi szarmata leletei – 2–3. századi sírok Tiszavasváriból

1.). 5. Fenökö (XXIV. tábla 4.). 6. Vaskes (XXIV. tábla 2.). 7. 2 kisebb vastöredék (XXIV. tábla 7.). (A leletek a Jósa Múzeumba 62.264.1-5. leltári számon kerültek be.) A hasonló pásztorkészséggel rendelkező sírok keltezésére, illetve a női sírokban való előfordulásukra vonatkozóan ld. VADAY-SZŐKE 1983.117-118. A felsoroltak közül hasonló a 4. lelőhely 15. sírjában volt. 27, Tiszavasvári, Városföldje, Jegyzö-tag. Ld. előbb. A Felső-Tisza-vidék története a 2. század végén - 3. század elején A felsorolt leletek alapján egyértelműen állíthatjuk, hogy a Kárpát-medencébe elsőként beköltöző szarmaták a Felső-Tisza-vidéket nem szállták meg. Traianus dák hadjárata után sem az egész Alföld került ténylegesen a birtokukba - hiányoznak a 2. század első felének leletei az egész általam tárgyalt területen. A közép-Tiszavidéki központú szarmata barbaricum ebbe az irányba ekkor még nem terjeszkedett. Mindössze a Tisza mentén találunk korai megszállásra utaló nyomokat (MezőcsátHörcsögös). A Felső-Tisza-vidéken a szarmatákhoz köthető legkorábbi temetkezések (ezek rítusa - mint láttuk - rendkívül változatos) a 2. század végén tűnnek fel. Erre az időszakra a Kárpát-medence erőteljes népmozgások szinterévé vált. A nagy markomann-szarmata háború eseményei jelentős változásokat idéztek elő az alföldi barbár csoportok életében. Ezekkel az eseményekkel kell összefüggésbe hoznunk a szarmaták keleti, illetve északkeleti térfoglalását is. A 2. század végén - a nagy háborúval összefüggésben - Dacia előerében nagyarányú népmozgás figyelhető meg. A vandál-viktoválok ekkoriban érik el a FelsőTisza-vidéket (BONA 1986.61-63.). A két etnikum: a szarmaták és a germánok ellentétes irányú mozgásuk során éppen itt találkoztak össze. Ennek megfelelően mindkét csoportban ott találjuk a fegyvereseket: a vandál temetkezésekben a kardot, pajzsot, lándzsát, sarkantyút, a szarmatáknál elsősorban a kardokat, pl: Gáva, Hajdúdorog, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári. E harcosok a kulcsfontosságú utakat és átkelőket biztosították többek között. Szarmaták és germánok között a határt már ekkor nagyjából a később kialakított Csörsz- vagy Ördög árok mentén - annak külső sáncánál - húzhatjuk meg, vagyis a Nagyhalász - Kemecse - Vasmegyer - Nyíribrony - Nyírtura - Nyírbogát Encsencs - Nyírlugos - Nyírábrány (ISTVÁNOVITS- KURUCZ 1988.) vonalon (6. ábra). E határon kívül eső lelőhelyek vagy utak mentén helyezkednek el (pl. Nagykároly), vagy etnikailag nem egyértelműen tudjuk meghatározni őket a leletekre vonatkozó információk hiányában. így pl. Nagyhalász - Rétközberencs - Fényeslitke lelőhelyek a Rétköz peremén húzódó út nyomvonalára esnek (ISTVÁNOVITS 1986.95-96.), a szórványos római tárgyak azonban kerülhettek a germánokhoz is. Nyitva kell hagynunk tehát azt a kérdést, hogy a szarmaták által felügyelt útról van-e szó, amely átvezet a germán területen (a közelben olyan fontos lelőhelyekkel, mint Kékese, Tiszakanyár, Kisvárda), vagy a római import eljutott rendszeresen a vandál-viktoválokhoz is a 2. század végétől a Felső-Tisza-vidéken. Megállapíthatjuk tehát, hogy vidékünk legkorábbi szarmata leletei a Párducz Mihály által elkülönített ún. Szentes-nagyhegyi körhöz sorolhatók (PÁRDUCZ 101