A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Németh Péter: Erdész Sándor hatvanéves
rögzítése miatt, egyrészt azért, mert nem voltam „a nép ellensége", másrészt azérc, hogy utódaimnak miattam ne kelljen hetedíziglen szégyenkezniük)". A hathónapos szünet után 1957 szeptemberében került a Jósa András Múzeumba, ahol azóta is őrzik Erdész Sándor munkakönyvét. „A Jósa András Múzeumban a néprajzi gyűjtemény gyarapítása a legfőbb feladatom, de vplt időm és kaptam lehetőséget a folklórkutatásokra is. 1957—1965 között a néprajzi tárgygyűjtés mellett — főleg magnetofonnal — gyűjtöttem a népmeséket, hiedelemmondákat, népdalokat, népballadákat is, s ezekből mindig kikerekedett egy-egy dolgozat, sőt könyv is". Az önéletrajzból vett részlet Erdész Sándor egyik jellemző tulajdonságáról, a szerénységről tesz tanúbizonyságot. Mert miközben a dolgozatok, könyvek kikerekedtek, ő látta el az intézmény — igaz, a mainál jóval kisebb — adminisztrációját, s közösen rendeztük (korábban egyedül ő rendezte) a politikai, képzőművészeti kiállításokat, fogadta a szakmai ügyfeleket, az idecsöppenő vendégeket, egyszóval a „múzeumi mindenes" már csak az idősebbek által ismert műfajában igyekezett mindennek eleget tenni. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy a* múzeumi gyűjtő, nyilvántartó és feldolgozó munkát Erdész Sándor közel két évtizedig mint „bejáró" végezte. Ugyanis 1957-ben felesége, Ilona asszony szülőfalujában, Kállósemjenben telepedtek meg, ott építettek pedagóguskölcsönnel lakást, s télen-nyáron a hajnali járattal kellett Nyíregyházára „bevonatozni", s délután haza, hogy a fizetéskiegészítést megszolgálja, azaz az állatok etetését, a kert művelését ellássa. Milyen öröm volt, amikor a Ijottó-tárgynyereménnyel beköszöntött a szerencse egy Moszkvics gépkocsi formájában! A bejárás egyszerűbb lett, a néprajzi gyűjtőutak reumaérlelő, csontdermesztő órái hirtelen a feledésbe merültek. Így vált hosszú időre Erdész Sándor gépkocsija múzeumi autóvá is. A családi háttérről is szólnom kell, mert a kiegyensúlyozott munkához ez is hozzátartozik. Az oki. tanító feleség betegsége miatt hamarosan nyugdíjba kényszerült, így a két gyermek taníttatásának gondja is a családfőre hárult. Gábor fia elektro-üzemmérnök, s az б Márton nevű fia révén Erdész Sándor is nagyapa lett, Katalin leánya közgazdász, aki végleg búcsút mondott a Nyírségnek. Erdész Sándor tudományos tevékenységének megítélése nem e köszöntő feladata. Ki-ki mérlegre teheti, amikor átlapozza azt a kötetünkben közölt bibliográfiát, amely csak a szakirodalmi tevékenységét tartalmazza, a főként a helyi sajtóban megjelent közművelődési cikkek nélkül. A megjelenés évszámai egyenletes, állandó teljesítményről árulkodnak, maradandó értékeket tükröznek. Ezt ismerték el azzal is, hogy háromszor kapta meg Erdész Sándor a „Szocialista Kultúráért" kitüntető jelvényt (1956, 1970, 1979), a TIT aranykoszorús jelvényét (1988), s 1983ban a „Kiváló Népművelő" kitüntetést. De mégis arra a legbüszkébb, hogy a Sóstói Múzeumfalu építése alatt, példát mutatva a fiataloknak, a kandidátusi cím feltételeinek is eleget tudott tenni (1985). Most, amikor 60. születésnapján, nyugalomba vonulásakor, csak a vezetői titulustól válik meg Erdész Sándor, akinek szakértelmére továbbra is számít a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatósága. Ezért köszöntjük tömören csak ekképp: vivát, crescat, flór eat! Németh Péter 12
